Kiütés a felnőttfilm után – interjú a 40 évvel ezelőtt mesternégyest szerző Szabó Józseffel

– Ijesztő híreket hallottunk tavasszal az egészségéről, de szerencsére úgy tűnik, ereje teljében van. Túljutott a nehezén?
– Lekopogom gyorsan, már jobban vagyok – válaszolta Szabó József „Tyantyi”, aki az 1984–1985-ös UEFA-kupa-sorozat gólkirálya lett. – Áprilisban rosszindulatú vastagbéldaganatot diagnosztizáltak nálam, három hétig kórházban feküdtem, tíz napot az intenzív osztályon töltöttem. Megműtöttek, nagyon nehéz időszak volt, és az egész nyaram ráment arra, hogy felépítsem magam, tizenöt kilót fogytam, erőtlen voltam. Szerencsére sikerült visszazökkenni a régi kerékvágásba, élem az életem, elmegyek mindenhova, ahová tudok.

– Például az UEFA-kupa-menetelés negyvenedik évfordulója alkalmából rendezett eseményekre is, amelyek egész ősszel zajlottak. Elhiszi, hogy elrepült négy évtized?
– Furcsa, hogy ennyi idő eltelt. A negyven borzasztóan nagy szám, nem is hiszem el, hogy ilyen régen volt az az emlékezetes sorozatunk. Jó visszaemlékezni, örvendetes, hogy a város és a klub összefogott, és minden egyes mérkőzéssel kapcsolatban van egy rendezvény, amelyen felidézzük a történéseket.

– November 28-án volt negyven éve, hogy a Partizan Beograd elleni párharc első meccsét 5–0-ra nyerte meg a Vidi. Nagyon kevesen mondhatják el magukról, hogy nemzetközi kupameccsen mesternégyest szereztek, önnek sikerült, a csapat pedig az idegenbeli 2–0-s vereséggel is simán továbbjutott.
– Pedig rendkívül kellemetlen ellenfél volt a Partizan, amely az előző körben 6–2-re kikapott a Queens Park Rangers otthonában, viszont a visszavágón 4–0-ra nyert és az idegenben szerzett góloknak köszönhetően tovább is ment. Ezért óriási önbizalommal jött Fehérvárra, játékosai úgy gondolták, oda-vissza legyaláznak minket. A párharc első meccse finoman szólva sem a „jugók” szája íze szerint alakult, mi egy-két gólos előnyt szerettünk volna szerezni a belgrádi visszavágóra, és nem akartunk gólt kapni. Ebből lett az ötös, pedig kiegyenlített meccs volt, sőt, többször a szerencse is mellénk állt. Személy szerint nekem életem legszebb mérkőzése, hiszen az első négy gólt én szereztem.

– A mérkőzés előtt a vendégszurkolók Fehérvár-szerte hármast mutogattak az ujjukkal, jelezve, hogy ennyivel nyer majd csapatuk a Sóstói Stadionban, erről fotók is készültek.
– Így volt, az Alba Regia Szálloda előtt állva jelezték, hogy nincs esélyünk, de ez semmi ahhoz képest, amit Belgrádban tapasztaltunk. Ott úton-útfélen azt láttuk, hogy hatost mutatnak a kezükkel, szentül meg voltak győződve arról, hogy meg tudják fordítani a párharcot.

– Önbizalom terén a Vidi sem volt rossz helyzetben, hiszen a PSG-t az előző kanyarban háromszor sikerült legyőznie. Mennyire jött meg az étvágyuk a franciák kiverése után?
– Mi minden párharcra úgy készültünk, hogy még valahogy ezen jussunk túl. Persze azért egyre bizakodóbb lett a hangulat, a Dukla Praha kínkeserves búcsúztatása után Párizsban a PSG ellen sziporkáztunk, pedig a franciák tele voltak sztárokkal. Ezután jött a jugoszláv csapat, és ahogy kell, az edzőnk, Kovács Ferenc megnézte, feltérképezte őket, így tudtuk, hogy igazi délszláv mentalitásra számíthatunk, a Partizan játékosai csípnek, rúgnak, harapnak, ha kell, a gatyát is letépik az ellenfélről. Az edzőnk azt kérte tőlünk, hogy ne üljünk fel a provokációnak, ha csak a játékkal foglalkozunk, van esélyünk itthon.

– Szóba került, hogy a játék képe kiegyenlített volt, mégis kiütés lett a vége…
– Az első félidőben találtunk egy gólt, egy beadás Novath Gyuri talpa alatt elcsúszott, és sikerül jobbal a kapuba lőnöm. A szünetben valószínűleg az ellenfél öltözőjében arról volt szó, hogy meg kell nyomni az elejét, kell az egyenlítő gól, erre szinte a fordulás után rögtön jött a mi második gólunk, majd az újabb középkezdés után azonnal tizenegyeshez jutottunk. Mire a Partizan játékosai felnéztek az eredményjelző táblára, már 3–0 volt ide. De még akkor sem láttuk rajtuk, hogy idegeskednének, nyomtak, alig jutottunk át a felezőn, levegőben lógott a szépítésük, aztán úgy fejeztünk be egy kontrát góllal, hogy talán hárman voltunk az ellenfél térfelén, Burcsa Győző indított, Novath Gyuri elment a bal szélen és a beadást sikerült szépen ellőnöm. A koronát az estére Májer Lajos szemfüles találata tette fel.

– Érezte a bemelegítés során, hogy ez kiugró mérkőzése lehet, és jól fog menni a játék?
– Nem, minden megszokottnak tűnt. A meccsek előtt mindig volt közös ebéd, utána mentünk ki a Videoton Oktatási Központba, ahol videón megnéztük az ellenfelet és ott tartottuk a taktikai megbeszélést is. Egyébként a Partizan elleni meccs előtt történt az az eset, hogy Feri bácsi egy videókazettát adott a buszsofőrnek. Mindenki azt hitte, hogy meccsjeleneteket látunk majd, de aztán egy felnőttfilm indult el. Feri bácsi érezte, hogy elég nagy a feszültség, így próbálta oldani, sikerült is, hamar elkezdődött a duma, nevettünk, viccelődtünk, talán ez is kellett, hogy ilyen különbséggel nyerjünk.

– A visszavágó előtt mennyire volt a csapat tudatában a Partizan korábbi, QPR elleni bravúrja?
– Nyilván ott motoszkált a fejünkben. Harmincezer néző volt Belgrádban, amikor kiléptünk melegíteni, öngyújtókkal, aprópénzzel dobáltak minket, sok ezer dinárt összegyűjthettünk volna… Aztán a kezdés után gyorsan kaptunk egy gólt, a félidő előtt meg még egyet úgyhogy kettővel vezetett az ellenfél a szünetben. Nem tagadom, majréztunk, nem mertünk játszani, sokat hibáztunk. Aztán Feri bácsi a félidőben – mivel látta, hogy idegesek vagyunk – elkezdte sulykolni, hogy ne izguljunk, itt nem lehet baj, nincs semmi probléma, csak becsüljük meg a labdát, merjünk futballozni és akkor továbbjutunk. Ezzel megnyugtatott minket és sikerült is továbblépni.

– Akkor már focilázban égett Székesfehérvár. Hogy élték meg a hatalmas népszerűséget?
– Nem szálltunk el magunktól. Mindenki Fehérváron élt, nap mint nap találkoztunk a szurkolókkal. Tény, sokan állítottak meg minket, gyakran előfordult az utcán, hogy valakinek a nézéséből tudtam, hogy megismer. Előre köszöntek, megszólítottak, mi megálltunk, beszélgettünk. A Manchester elleni párharc után fokozódott a népszerűségünk, a lányom óvodájában a konyhás nénik kiszaladtak elém, a nyakamba borultak, puszilgattak, az emberek gratuláltak, szorongatták a kezünket, de élveztük a helyzetet.

– A csapat a döntőig menetelt, amelynek az első meccséig kellett várni, hogy vendégcsapat először nyerjen ebben a sorozatban Fehérváron. Ha a Real Madrid elleni fináléban nem tartalékos a Vidi, meg lehetett volna szerezni a trófeát is?
– Én azt mondom, így volt jó minden, csodálatos, amit sikerült véghez vinni. Ha esetleg itthon megnyerjük a Real elleni meccset egy vagy két góllal, nem tudom elképzelni, hogy a madridiak a Bernabéu Stadionban, kilencvenezer ember előtt ne dolgozták volna le a hátrányukat. Akkor hatszoros BEK-győztesek voltak, az UEFA-kupa hiányzott a gyűjteményükből. A visszavágó előtt amolyan lélektani hadviselésként körbevezettek a múzeumukban, az egyik vitrin polca üres volt, azt mondták, ide teszik majd az UEFA-kupát. Tényleg így volt szép minden, ahogyan történt. A döntő után megtapsoltak minket, tiszteletkört futottunk, méltó zárása volt a menetelésünknek.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2024. november 30-i lapszámában jelent meg.)