„Örökös újrakezdő vagyok” – interjú az énekes-műsorvezető Freddie-vel

– A Nézz az ég felé című dallal nyerte meg az év elején a Duna Tv Csináljuk a fesztivált című műsorának harmadik évadát. Egy hete ugyanezt a slágert énekelte el – duettben – Charlie koncertjén. Hogy érezte magát a Budapest Sportaréna színpadán a rocklegenda oldalán?
– Szürreális élmény volt! Sohasem jutott eszembe, hogy mi ketten közös produkcióban szerepeljünk, nekem annyira más dimenzióban van előadóként, az egész életemet átitatja a zenéje. Már próbálni is nagyszerű élményt jelentett Charlie és zenésztársai társaságában, s ha ők elismeréssel beszélnek rólam, akkor bízom benne, jó úton járok.

– A korábbi évadokban énekelt Edda-nótát és LGT-örökzöldet is. Mi volt az első gondolata, amikor kiderült, hogy harmadszorra Charlie dalát kapja meg?
– Boldog voltam, mert sokat jelent nekem a Nézz az ég felé, ugyanakkor azt is tudtam, hogy óhatatlanul összehasonlítanak majd az eredeti előadóval. Adásról adásra haladtam, elismerést kaptam, mégis úgy éreztem, ez nagyobb kihívás, mint amikor 16 ezer nézőnek énekeltem az eurovíziós döntőben. Meg kellett birkóznom a dalhoz fűződő érzelmeimmel, hogy ne menjenek az előadás rovására.

– A Csináljuk a fesztivált előtt megnyerte A Dal 2016-os nemzeti döntőjét – így jutott el a stockholmi Eurovíziós Dalfesztiválra –, és győzött a Sztárban sztár 2018-as, hatodik évadában is. Verseny­ző típus?
– Versenyezni képes típus vagyok. Az adrenalinfröccs egyeseket megbénít, engem ösztönöz. Ezeknek a műsoroknak valójában nem a verseny a lényegük: nem egymást akarjuk legyőzni, egyébként sem lehet két különböző dal előadását objektíven összehasonlítani. Ezekben a produkciókban az ember önmagával küzd, a tét az, képes-e ugyanúgy énekelni, mint a próbán, vagy megbénítják
a nézők, a kamerák, a fények.

– A televíziós szereplései nem korlátozódnak az éneklésre: volt az Eurovíziós Dalfesztivál kommentátora, A Dal és a Család-barát műsorvezetője, és hétről hétre látható a SzerencseSzombatban is.
– Szeretem a kihívásokat! Az Eurovíziós Dalfesztivál szakkommentátoraként a saját műfajomon belül mozoghattam, a mély vizet az jelentette, amikor Rátonyi Krisztinával felkértek a hazai dalválasztó műsorvezetőjének. Nehéz szavakba önteni, mit jelent kívülállóként belecsöppenni az élő televíziózásba. Óriási a dinamikai különbség a próbák és az élő adás között: amíg a próba nyolc-tíz óra, az adás legfeljebb kettő. Élőben azonnal kell reagálni a fejleményekre, ügyelni a műsorpercekre, jókor és jól kérdezni. Mindez élesben tanulható meg, éppen ezért az első, 2018-as évaddal alaposan megszenvedtem, de aztán egyre otthonosabban éreztem magam a műsorvezetői szerepkörben.

– Visszanézi a műsorait?
– Emlékszem mindenre, ha valamit elrontok, azonnal érzem. A lényeg úgyis a nézők reakciója. Egy műsorvezető akkor teszi jól a dolgát, ha észrevétlen. Amikor ő kerül a főszerepbe, valamit nagyon elrontott. A Család-barát príma iskola volt, mert egy magazinműsor az élő zenés show-nál is pörgősebb, sokszínűbb: a háromszoros olimpiai bajnok után tudni kell beszélgetni a klinikai szakpszichológussal is.

– Két hete a SzerencseSzombatban ön tudatta a nézőkkel, hogy elkelt minden idők legnagyobb, 6.6 milliárd forintos ötöslottó-főnyereménye.
– Volt már részem hasonló élményben: kézi sorsolással 5.7 milliárdot érő számokat húztam ki, akkor egyszerre két telitalálatos szelvény akadt.

– Bármelyikből futná egy látványos kiállítású koncertkörútra is.
– Annyi pénzből a leendő unokáim életét is előre elrendezhetném…

– November 24-én Egerben indul és a jövő év márciusának végéig tart a Lélekbúvár című, húszállomásos koncertsorozata. Miért éppen most érezte úgy, hogy eljött a turné ideje, s mennyire rizikós vállalás egy országjárás?
– Majkának vagy Azariah-nak nem az, nekem nagy kihívás. Az én zeném nem tartozik a divatos mainstreamhez, nekem meg kell keresnem a piaci réseket, ahol igény mutatkozik azokra a gondolatokra, értékekre, amelyeket közvetítek. A Lélekbúvár cím egy három évvel ezelőtti produkcióra utal, amelynek az az üzenete, hogy kicsit lassuljunk le, mélyüljünk el magunkban, a dalokban. Mi sem sietünk a színpadon, nem akarunk három-négy perc alatt ledarálni egy-egy számot, kivárjuk, hogy mindenki megélhesse az érzéseket, a hullámzásukat. A végső biztatást a turnéhoz egy ceglédi akusztikus buli adta meg, amelyre kétszázan gyűltek össze: az előadás végén senki sem indult haza, egy kézfogásra, egy közös fotóra ott maradt minden néző.

– Ha nem is tombolja végig a koncertjeit, azért fizikailag is fel kell készülnie. Mi maradt meg a sportos előéletéből?
– Örökös újrakezdő vagyok. A tennivalók, a kötelezettségek háttérbe szorítják az énidőt. Körforgásban élek: nyolc-kilenc sportmentes hónap után azt érzem, ha nem kezdek el edzeni, megőrülök. Következik egy intenzív szakasz, a testemnek és lelkemnek nagyon jót is tesz a mozgás, ám aztán jön az újabb „leolvadás”. Mivel a fiatalkori kosárlabdázás során ripityára ment a térdem, maradt
a fitnesz és a konditermi edzés. Az álmom, hogy képes és hajlandó legyek kora reggelente jógázni. Nincs még egy mozgásforma, amely ennyire hatékonyan hangolná össze az ember közérzetét a testével – ám két kicsi gyermek mellett ez nem könnyű vállalás.

– Ifjúkora Győrhöz kötődik. A kosárlabdázás mellett melyik sportágat próbálta ki?
– Serdülőként futballoztam, nem is rosszul, mégsem tartottam magam elég jónak. Úgy éreztem, a nagypapám, a B-válogatottig jutó, a sportágban Rába-parti Bozsikként emlegetett Fehérvári Alfréd miatt sokkal nehezebb érvényesülnöm. A családtól sem kaptam meg a támogatást, ami ezt a gátat lebontotta volna, magamra maradtam a kétségeimmel. A szüleimnek való megfelelési kényszerből azt mondtam, inkább tanulnék, de ez nem volt igaz. Később értettem meg: akárhogy focizom, a nagypapa nem csalódott volna bennem, neki az volt a lényeg, hogy sportoljak. Ez megnyugvást adott, és kosárlabdában talán még ügyesebb is voltam. Utcán szocializálódó srácként azonban nekem idegen maradt a játék teremváltozata, a streetball volt az igazi világom.

– Ha már szóba került Frédi bácsi: jövőre lesz a születése 100. évfordulója. Futballista- és edzői karrierjéről sok minden tudható, de vajon szerette-e a zenét?
– Sajnos kevés érdemi időt tölthettünk együtt, tizenhét éves voltam, amikor elhunyt. Már a halála után mondta, talán Palotai Károly, hogy játékoskorukban az utazások alatt több szólamban énekeltek a buszban. Érdemi zenei képzettségük aligha lehetett, valami rejtett érzék mégis mocoroghatott bennük.

– Maradt kapcsolata nagypapája hajdani klubjával, az ETO-val?
– Lenne helyem a győri stadion róla elnevezett szektorában, de nem vonz a magyar klubfutball. A válogatott más kávéház, sokkal inkább szerethető. Van egy sportpodcastünk, ott is őszintén el szoktam mondani a kritikámat: szerintem itthon a bajnoki meccseken a szurkolást nem a teljesítmény váltja ki, csak a hovatartozást jelzi. A nemzetközi labdarúgás is mutat válságjeleket. Minden idők leggyengébb Eb-jén vagyunk túl, nem volt még torna, amelyen ennyire meghatározó lett volna a „csak ki ne kapjunk” szemlélet.

– Ha névjegyet készíttetne, az énekes, műsorvezető, vállalkozó sorrend megfelelne?
– Műsorvezető vagyok a legkevésbé. Ebben szerepe van annak is, hogy a szemléletre, amit a kamerák előtt képviselnék, ma már nincs szükség. A SzerencseSzombatban dolgozom, szívesen csinálom, hiszen szoros a kötődés a muzsikához is. Az energiáimat az éneklésre és a vállalkozásra összpontosítom.

– S melyikben könnyebb talpon maradni?
– Minőségre törekedve nehezen tudok érvényesülni a zenei pályán. Éles a verseny, nagy a zaj, mások az igények. Nekem, aki Charlie, Cserháti Zsuzsa, a Tátrai Band és Hobo dalain nőttem fel, a mai slágerek nem slágerek. Persze keresem a lehetőségeket, ezt szolgálja a Lélekbulvár-turné is. Ami a vállalkozást illeti: kompromisszumot nem tűrő szemléletem itt sokkal inkább megtérül. Az igazi minőség még manapság, az albán pékségek világban is bevonzza a maga vevőközönségét. Büszke vagyok rá, hogy élvezzük az emberek bizalmát, Érdről is járnak hozzánk Szobra kávézni és sütizni, pedig egy fillért sem költöttem marketingre.

– Tavasszal volt egy bravúros beugrása a RaM-ArT Színház Bizarrrrr! című produkciójába, s erre utalva kávézója itallapján megjelent a Bizarrcino kapucsinó. Ha minden tökéletesen alakul a turnén, kapható lesz Lélekbúvár fagyi is?
– Sohasem lehet tudni, mit hoz a jövő… Boldog lennék, ha minden a reményeink szerint alakulna, de a sikerért nem elég fohászkodni. Ízletes almás pitével egy pillanat alatt meg lehet hódítani a vevőt, énekesként ki kell érdemelnem a megelőlegezett bizalmat, hogy a néző elhiggye, minőségi élményt kap a jegy áráért cserébe.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2024. november 2-ai lapszámában jelent meg.)