A királycsináló világklasszis – sztárportré Cristina Neaguról

Tizenkét évesen, mondhatni, véletlenül keveredett a kézilabdázás környékére, de mivel véletlenek csak a legritkább esetben vannak, tekintsük inkább sorsszerűségnek, hogy Cristina Neagu éppen tagja volt annak a csoportnak, amelynek Maria Covaci, a bukaresti 5-ös számú Iskolás Sportklub toborzó körúton lévő kézilabdaedzője ecsetelte a sportág szépségeit. A kislány elment az első edzésre – „Mit veszíthettem volna?” –, és ottragadt. Öt év múlva a Bécsben rendezett ifjúsági Európa-bajnokságon már nemcsak az ezüstérmes román válogatott legjobbja, de a torna MVP-je is lett, és ott helyben megkapta élete első profi szerződési ajánlatát. Nem akárkitől, Gunnar Prokoptól, az akkoriban még európai nagyágyúnak számító Hypo Niederösterreich minden hájjal megkent menedzserétől, ám a közben nevelőedzőből játékosmenedzserré előrelépő Maria Covaci Prokopnak is elfogadhatatlan feltételeket diktált a 17 éves, roppant tehetséges, de a felnőttmezőnyben még nem bizonyító lány szerződtetéséért.

Neagu így Romániában maradt, de korántsem parlagon. Miután a korosztályos válogatottal bronzérmet nyert a kanadai utánpótlás-vb-n, személyesen pedig újabb MVP-címet, 2006 nyarán szerződtette a kor egyik legerősebb román klubcsapata, a brassói Rulmentul, amelynek azonban túl nagy falat volt az FTC a BL-selejtezőben Neagu 10 gólja ellenére.

Egy évre rá a felnőttválogatottban is bemutatkozott, alig 19 évesen a híres-hírhedt Gheorghe Tadici hívta meg, és ki is vitte a franciaországi világbajnokságra. Cristina élt a lehetőséggel, a román női kézilabdázás egyik legszebb eredményét, a vb-4. helyet elérő csapat meghatározó emberévé lépett elő. A házigazda elleni győztes meccsen egyenesen a mezőny legjobbjának bizonyult, aki mindenféle előítélet nélkül lőtte körbe az akkor már félelmetes kapusként számon tartott Valerie Nicolas-t. „Tadici úr azt mondta, hogy semmitől és senkitől se féljek, bátran lőjek. Ezt csináltam, és ez életem eddigi legszebb estéje” – mondta a mérkőzés után.

Az évek során persze rengeteg szép este sorolta egyre hátrább azt az élményt, miközben a nagy álom valószínűleg álom marad: világverseny-győzelem egy román klubbal vagy válogatottal. Pedig a brassói csapattal – amelyet a korábban ugyancsak korszakos játékosnak számító Mariana Tirca irányított – Neagu mindjárt a második idénye végén európai kupadöntőt játszhatott, a KEK-fináléban a Larvik HK-tól elszenvedett vereség pedig még nem viselte meg túlságosan. Ahogy a Rulmentul hirtelen akuttá váló anyagi gondjai sem. Mivel gyakorlatilag bárhol tárt karokkal várták az országban – máshol is –, Cristina néhány havi kivárás után perre vitte az elmaradt fizetése ügyét, és 2009 februárjában már szabadon szerződtethető játékosként várta a legjobb ajánlatot.

Amely hamarosan be is futott Románia legjobb együttesétől, az Oltchim Valceától, így a következő idényt már a vegyipari kombinát által akkoriban bőven „elengedett” csapatnál kezdte. Újabb idény, újabb döntő az akkor még kieséses rendszerben zajló EHF Bajnokok Ligájában, újabb megtorpanás a siker kapujában: a Viborg oda-vissza megverte a román bajnokot. És tett egy évi 200 ezer eurós ajánlatot Neagunak, akkor még hiába, a bukaresti lány elégedett volt a Ramnicu Valcea-i körülményekkel.

Ebbe a helyzetbe érkezett meg 2010 nyarán Kovács Péter. A magyar kézilabdázás történetének egyik legnagyobb csillaga erős szakmai kihívást érezhetett a lehetőségben, ugyanakkor aligha lehetett fogalma, micsoda darázsfészekbe merészkedik. Királysága csak 2011 februárjáig tartott, bár az előző év októberében a dán Randers, majd a norvég Larvik otthonában elszenvedett BL-vereséget követően a román sajtó már meglebegtette Kovács Péter távozását. A csapat azonban továbbjutott a csoportból, így a teljesítményhiánnyal való indoklás okafogyottá vált, Cristina Neagut azonban már „nem élte túl” a magyar szakember. Több forrásból származó egybehangzó információk szerint a hazai sztár választás elé állította a klub elnökét: vagy ő, vagy Kovács. És ebben az összefüggésben az egykori magyar világválogatottnak esélye sem maradt.

Utódjának, Anja Andersennek egyetlen hónap jutott, két BL-vereséget követően már mennie is kellett. Viszont ő nevezte nevén a gyereket: Cristina Neagu jó ideje sérülten, alig használható vállal, nagy fájdalmak közepette játszik. Elkezdődött a román játékos kálváriája, Neagu hónapokon át egyetlen meccset sem játszott, közben ment a huzavona a műtéti beavatkozás, illetve az egyéb gyógymódok között, míg végül 2011 nyarán megoperálták az Egyesült Államokban. Felépülésének ritmusa a legpesszimistább forgatókönyveket is alulmúlta, az első teljes értékű edzést csak 2012 szeptemberében végezhette. A gyógykezelésre ráment a 2011-es világbajnokság, a londoni olimpiai selejtező, amely előtt a szövetség gyakorlatilag megzsarolta a játékost, hogy megvonnak tőle mindenféle támogatást, ha nem áll be a sorba, nem próbál segíteni a 2012-es olimpiára való kijutásban. A román válogatott sorsa ugyanis akkoriban már jelentős mértékben Neagu eredményességén múlt. És miközben az Oltchim mögül kihátrált a főszponzor, Cristinát újabb csapás érte: 2013 januárjának végén egy edzésen keresztszalag-szakadást szenvedett, és ezzel újabb fél évre kidőlt a sorból.

A rehabilitáció idején jelentkezett nála a Buducsnoszt Podgorica, Neagu a montenegrói bajnok színeiben tért vissza a pályára 2013 októberében, és jutott el az idény végén a BL-döntőig, amelyben 27–21-re maradt alul a Győri Audi ETO ellen. A biankó csekket Cristina mindenesetre meghálálta, de a csapat is profitált: ő a Buducsnoszttal, a montenegróiak meg vele érték el legnagyobb sikereiket. A 2014–2015-ös évad Neagu legsikeresebb idényének bizonyult: megnyerték a BL-t, a román hölgy 102 góllal – Andrea Peneziccsel holtversenyben – a sorozat legeredményesebb góllövője lett, természetesen „beválogatták” a BL álomcsapatába, miután a legjobb balátlövőnek is ő bizonyult. A podgoricai fejezet 2016-ben ért véget, a Győr elleni, 21–20-ra elveszített BL-elődöntőt követően Neagu már kész tényként tálalta a Budapesten megjelenő román újságíróknak, hogy nyártól a formálódó sztárcsapathoz, a bukaresti CSM-hez szerződik.

A „Tigrisektől” vonul majd nyugállományba jövő májusban, és Romániában abban reménykednek, hogy ugyancsak Budapest, illetve a BL-döntő lesz majd a búcsúfellépése színhelye és eseménye. A válogatottból már a 2023-as kudarcos világbajnokság után visszavonult, így aztán csak a klubjával alkothat maradandót. Miközben a csaknem húsz éven át rá és köré épülő román válogatott jelentős mértékben neki köszönheti az élvonalba emelkedését, részben azt is az ő „bénító” jelenlétének tudják be, hogy az együttesnek igazából nem sikerült a világ topcsapatai közé kerülnie. Visszavonulása most egyszerre kolonc és lehetőség a román szakvezetőségnek, a feladat nehézségi foka mindenesetre a közelmúltban Tatabányán is beigazolódott, amikor a román válogatott felkészülési mérkőzésen két-, majd kilencgólos vereséget szenvedett a magyar csapattól.

Persze aligha akad bárki, aki bármit felróhatna a sérülések, a hatalmas fizikai és lelki teher által „elhasznált” Cristina Neagunak. A világ kézilabdázása egyik legnagyobb egyéniségének elege lett a hírnév nyűgéből, saját bevallása szerint mindene fáj, gyulladáscsökkentőkön él, az edzések egy részét már jó ideje kihagyja, egyre hosszabb idejű pihenésre van szüksége. Már csak nyugodt civil életet kíván, amin a valószínűsíthető „elvonási tünetek” talán változtathatnak, de úgy tűnik, ennyi volt, közel 37 évesen végleg kilép a mókuskerékből. Az ellenfelek nagy örömére…

4 alkalommal választották meg a világ legjobb női kézilabdázójának (2010, 2015, 2016, 2018) 213 alkalommal játszott a román válogatottban, 936 gól szerzője 1 Bajnokok Ligája-győzelmét a Buducsnoszttal szerezte (2015) 1155 góllal BL-csúcstartó (a Nyköbing elleni mérkőzés után) 2 olimpián, 7 világbajnokságon, 8 Európa-bajnokságon szerepelt a román válogatottal, vb- és Eb-bronzérmes 9x román, 4x montenegrói bajnok

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2024. november 2-ai lapszámában jelent meg.)