Egy maori az elitklubból – Lisa Carrington, az olimpia egyik sztárja

Az Aucklandben megjelenő New Zealand Herald napilaptól már a tokiói olimpia K–1 200 méteren aratott győzelme után megkapta az angolul igazán dallamosan hangzó „GOAT in the boat”, azaz a „minden idők legjobbja a hajóban” minősítést. Ha akkoriban még érhette is az elfogultság vádja a szerkesztőket, mostanra minden kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy Lisa Carrington a női kajaksport (egyik) legfényesebb csillaga. Párizsi triplázásával immár nyolc olimpiai aranynál jár Új-Zéland büszkesége, beérve ezzel a keletnémet listavezető Birgit Fischert, egyúttal tagja lett azon elitklubnak, amelyet olyan ikonok neve fémjelez, mint az atléta Usain Bolt, a tornász Simone Biles és az úszó Michael Phelps: ők azok, akik ebben az évszázadban több olimpián is képesek voltak három vagy annál több aranyérmet begyűjteni.

Lisa Carrington a Vaires-sur-Marne településnél kiépített kajak-kenu pályán K–1, K–2 és K–4 500 méteren ért elsőként célba; egyesben Csipes Tamarát, párosban Alicia Hoskinnal összeülve a Csipes Tamara, Gazsó Alida Dóra duót előzte meg. A négyesben egy pimaszul fiatal trióval, a 24 éves Alicia Hoskinnal, a 23 éves Olivia Brett-tel és a 20 esztendős Tara Vaughannal összedolgozva vert rá a kvartettjük 42 ezred másodpercet a németekre és 73 ezredet a magyar négyes fogatra. 

Született: 1989. június 23., Tauranga Állampolgársága: új-zélandi Sportága: kajak-kenu Klubja: Eastern Bay Canoe Racing Club Magassága: 168 centiméter Súlya: 53 kiló Kiemelkedő eredményei: 8x olimpiai bajnok (K–1 200 m, 2012; K–1 200 m, 2016; K–1 200 m, 2020; K–1 500 m, 2020; K–2 500 m, 2020; K–1 500 m, 2024, K–2 500 m, 2024, K–4 500 m, 2024), olimpiai 3. (K–1 500 m, 2016), 15x világbajnok (9x K–1 200 m, 4x K–1 500 m, 1x K–2 500 m, 1x K–4 500 m)

A három finálé közül a legdrámaibb pillanatokat alighanem az egyesben élte át, hiszen egy régen várt összecsapás részese lehetett. Egyik kihívója ugyanis épp honfitársa, a 29 esztendős Aimee Fisher volt, aki a 2021-es koppenhágai világbajnoki aranyát követően – arra hivatkozva, hogy feltöltődésre van szüksége – lemondott a tokiói kvalifikációról, ám Párizsra visszatért, egyesben és kettesben is nem titkoltan a trónfosztás reményében (utóbbiban azonban Lucy Matehaere-rel az oldalán még az elődöntőről is lecsúszott). S hogy az egyesben nem volt megalapozatlan az álmodozása, azt jelzi: idén májusban Szegeden 1:46.19 perces világcsúcsidőt repesztett. Az olimpián azonban pocsék rajtjával azonnal kiszállt a táncból (fél távnál is csak a 6. helyen lapátolt), és a remekül kezdő Csipest lehajrázva győztes Carringtontól több mint 2 másodperccel lemaradva csupán a 4. helyen ért célba. A bajnok első dolga volt, hogy az eredménylista láttán láthatóan zaklatott honfitársához evezzen, és próbálja vigasztalni őt. Nem tudni, Carrington szavai mennyire hatottak nyugtatóan riválisára, ahogy az sem, mit gondolt magában, amikor az éremátadó ünnepséget követően az aranyérmes ezt nyilatkozta: „Elég csábító a kihívás, hogy folytassam Los Angelesig.”

Akár ráhúz még négy évet, akár nem, a 35 éves Lisa Carrington neve immár kitörölhetetlenül bevésetett nemcsak a kajak-kenu sport, hanem Új-Zéland történelemkönyvébe is. Ő ugyanis az első maori származású sportoló, aki valaha olimpiai aranyérmet nyert. A szigetország gyarmatosítását megszenvedő, sokáig elnyomott, marginalizált őslakosoknak különös büszkeség egy közéjük tartozó nő világsikere. Carrington ugyanis sosem titkolta származását, első olimpiáján, Londonban például a hajóját maori szimbólumok díszítették, ő maga pedig egy egyedi tervezésű, a szüleitől ajándékba kapott, zöld kőből készült nyakláncot (pounamu) viselt, amely egyszerre szimbolizálta a családot és a bátorságot.

Édesanyja, Glynis és édesapja, Pat kulcsszerepet játszott Lisa karrierjében. A kislány a Plenty-öbölnél nőtt fel, és míg telente az elsősorban a Brit Nemzetközösség államaiban népszerű netballt játszotta, nyaranta két fivére, Shaun és Brett példáját követve a tarajos hullámokon lovagolt, majd a szörfmentés többfeladatos szakágában versenyzett, sőt érmeket is nyert. Apja íratta be az Ohope nevű falucska melletti tónál megszervezett kajakos táborba, ahol az egyik edző történetesen a négyszeres olimpiai bajnok kajakos, Ian Ferguson volt. Lisa eleinte azért kajakozott, hogy a téli időszakban is fenntartsa az erőnlétét a szörfmentéshez, de 17 évesen már ez lett az első számú sportága. Mivel Ohope településen nem volt kajakklub, egyedül edzett egy, az apja közreműködésével megismert tréner által összeállított edzésterv alapján – ehhez hajnalonta elautózott a közeli Whakatane folyóhoz.

Tizennyolc évesen már Carrington képviselte Új-Zélandot a csehországi junior-világbajnokságon. Ezt követően döntött úgy, hogy Aucklandbe költözik. Heti hat napot edzett, s az eredmények viszonylag gyorsan visszaigazolták a befektetett munkát: 2011-ben – első új-zélandi női versenyzőként – világbajnoki aranyérmet nyert K–1 200 méteren, nem mellékesen éppen Szegeden. Egy évvel később, amint a londoni olimpián a rajtvonalhoz evezett – ritka érzelmi megnyilvánulásainak egyikeként – a kamerák megörökítették, hogy finoman elmosolyodik, és a kosárlegenda Michael Jordan stílusában röviden kinyújtja a nyelvét. A K–1 200 döntőjében majdnem fél másodpercet vert az ukrán Inna Oszipenkóra, s ezzel annak ellenére tűzbe-lázba hozta szülőhazáját, hogy Erin Taylorral párban csak hetedikek lettek K–2 500-on: az év végén 2012 maori sportolójának választották meg, 2013-ban megkapta az Új-Zélandi Érdemrendet, majd pedig a gyermekkori otthona közelében lévő, a whakatane-i szörfklubhoz vezető utcát Lisa Carrington Lane-re nevezték át. Miután 2015-ben a milánói vb-n egyesben végigsöpört a 200 és az 500 méteres távon is, egy barátja kisfiától kapott egy videót: a felvételen a gyerek azon lelkendezett, hogy a földkerekség két leggyorsabb embere Usain Bolt és Lisa Carrington…

Nem véletlen, hogy a riói olimpiai faluból hazatelefonálva már amiatt panaszkodott párjának, Michael „Bucky” Bucknak (akivel 2022-ben aztán összeházasodtak), hogy címvédőként hatalmas rajta a nyomás. Ebből azonban a vízen kevés érződött: 500 méteren bronzérmes lett, 200-on pedig újra nyert. Amikor megkérdezték, melyik a kedvenc távja, ezt felelte: „Háromszáz után nagyon fájni kezd minden, azt hiszem, a háromszáz méter lenne álmaim távja.”

Álomtáv ide vagy oda, a tokiói felkészülésnek azzal az elhatározással vágott neki, hogy négy számban is megméreti magát.

A világjárvány azonban átírt minden előzetes forgatókönyvet, persze Carringtonét is. Így amellett, hogy a garázsába hazacsempészett eszközök segítségével folyamatosan edzett, egyéb elfoglaltságokra is jutott ideje. Magukhoz vett például egy Colin nevű cavapoo kutyust, megtanult kovászos kenyeret sütni, s folytatta pszichológiai posztgraduális tanulmányait a Massey Egyetemen. Noha nem keresi a nyilvánosságot – nemegyszer azért visel kapucnis pulcsit, hogy minél kevésbé legyen felismerhető, –, a zárások feloldása után egy teljes napi programjába is betekintést engedett a reggeli rutinjaitól a két vizes edzésen át egészen addig, hogy este Buckyval kedvenc Netflix-sorozatukat nézik. Hogy a tréningek kapcsán Lisa nem ismer tréfát, arról a párja osztott meg egy történetet: első randevújukon 45 percet várt szerelmére, aki azért késett, mert nem volt elégedett az edzésmunkájával. „Megdöbbentem, amikor mégis megjelent, nem is álltam fel az asztaltól” – mondta Bucky.

Tokióba a korlátozások miatt a szülei nem kísérhették el, így az első ötkarikás triplázását csak a tévékészülék előtt ünnepelhették meg. Noha a négyesben is csapattag volt, K–4 500-on már nem jött össze az éremszerzés, a lengyelektől több mint fél másodperccel lemaradva az új-zélandi csapat csak a negyedik helyen ért célba. Így is minden idők legtöbb olimpiai bajnoki címét gyűjtő új-zélandi sportolójaként térhetett haza a japán fővárosból. Ám az első négyes aranyára sem kellett már sokáig várnia: tavaly a duisburgi világbajnokságon lapátolt célba elsőként a kivi kvartett, mégpedig pontosan abban az összeállításban, amelyben aztán a párizsi olimpián is diadalmaskodott. Carringtonnak a négyes tagjaként jöhetett össze az újabb olimpiai triplázás, hiszen
az általa korábban uralt K–1 200-at törölték a játékok műsorából.

Három aranyéremmel a poggyászában, négy hónapnyi európai tartózkodás után tért haza. „Imádom Európát, de azért mégiscsak itthon az igazi – nyilatkozta immár otthonából a New Zealand Heraldnak. – Hosszú volt ennyi ideig bőröndből élni, jó lesz újra hétköznapi embernek lenni. Olyan apróságok is hiányoztak már, mint a főzés, a mosogatás, a takarítás. Bár lehet, hogy néha-néha az asztalon hagyom majd a tányért, de számítok rá, hogy lesz, aki kiviszi helyettem a mosogatóba.”

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2024. augusztus 31-i lapszámában jelent meg.)