Dr. Gali Máté: Elkötelezett híve vagyok a budapesti olimpiának!

– Elkezdődött Párizsban a nyári olimpia. Mennyire követi a játékokat?
– Noha a futball szerelmese vagyok, az olimpiát mindig érdeklődéssel figyelem. A sportágválasztásom háttere, hogy édesapám, Gali István labdarúgó volt, pályája csúcsán profi szerződéssel. A futballöltözők világában nőttem fel, de sportszerető emberként foglalkoztat az olimpia is. Sőt, elkötelezett híve vagyok a budapesti rendezésnek!

– Ha már az olimpia rendezését említette: 2017-ben jelent meg az ön tollából a kiváló, ámde mára kissé elfeledett kultúrpolitikus, Berzeviczy Albert életrajza, aki a Magyar Olimpiai Bizottság alapító elnökeként lelkes támogatója volt a budapesti olimpiának. A Horthy-korszak neves kutatójaként miért éppen Berzeviczy munkássága foglalkoztatta?
– Szalay-Berzeviczy Attila közgazdász-fotográfus, a Budapesti Értéktőzsde korábbi elnöke, jelenleg a BOM a Magyar Sportért Alapítvány kuratóriumi elnöke, és szintén a budapesti olimpiarendezés barátja bízott meg ükapja életrajzának megírásával. A munka szakmai minősége felett doktori témavezetőmként a jeles történész-akadémikus, Romsics Ignác őrködött. A hazai és külföldi levéltári kutatásaim során derült ki, hogy Berzeviczynek – a MOB alapításán túl – számos kötődése volt a sporthoz.

– Milyen kapcsolódási pontokat talált?
– Kultuszminisztériumi államtitkárként jelentős szerepet játszott az iskolai tornaversenyek meghonosításában. Sportvezetőként 1885-ben részt vállalt a Magyarországi Tornaegyletek Szövetségének megalapításában, amelynek két ízben elnöke is volt. Akárcsak három évig a Nemzeti Torna Egyletnek, 1913-tól pedig tíz éven át vezette az Országos Testnevelési Tanácsot. A szervezet alakuló ülésén amellett érvelt, hogy „Budapesten egy nagy, állandó stadion létesítése is szükséges, mely az országos nagy versenyek, testedző- és sportünnepélyek színtere lehessen s majdan az Olympiás itteni rendezését is lehetővé tegye”. Az olimpia kapcsán már egy 1890. januári képviselőházi beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy „előbb-utóbb vissza kell térnünk az olympiai és pythiai játékok szép korára, amikor a testi és szellemi erők, úgyszólván, mint egyenrangú tényezők küzdtek a versenypályán”. Az eperjesi levéltárban találtam meg Timoleon Filimon athéni polgármester, az Olympiai Játékok Hellén Bizottsága főtitkárának 1895-ös levelét, amelyben meghívta Berzeviczyt az első újkori olimpiára. Ugyanott fennmaradt Pierre de Coubertin 1897-es levele is, amelyben a NOB elnöke a szervezet Le Havre-i kongresszusára invitálta őt.

– Igaz, hogy erős kötődése ellenére Berzeviczy nem volt sportember?
– Igen. Sportvezetőként azonban letette a névjegyét kora sportéletében. Oktatáspolitikusként is fontosnak érezte a sportot, mivel szerinte „a személyiség fejlesztése szempontjából a testedző játék a leghatékonyabb módszer, mert az izomzat átmozgatása mellett erősíti a jellemet”.

– A budapesti olimpiarendezés terve mennyire volt megalapozott?
– Közismert tény, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottságban az 1920-as budapesti olimpia terve reális alternatívaként létezett. Csakhogy az Osztrák–Magyar Monarchia
a vesztesek oldalán került ki az első világháborúból, ezért a trianoni békeszerződés aláírásának évében a nyári olimpiai játékokat sajnos végül Antwerpenben bonyolították le. Trianon Berzeviczy személyes tragédiája is volt, hiszen a felvidéki Berzevicén született és gazdálkodott, amelyet Csehszlovákiához csatoltak hazánktól. 

– Könyvének alcíme: A márványarcú miniszter. Miért volt márványarcú Berzeviczy?
– Egyrészt a sápatag, márványhatású bőrszíne miatt. Másrészt pedig azért, mert nyilvánosan mindig nagyon kimérten viselkedett. Az arca sem örömöt, sem bánatot nem árult el soha. A parlamenti viták során sem lehetett kihozni a sodrából. A tisztelői ezért nevezték márványarcú embernek, míg az ellenfelei „márványarcú ökörnek”. Olvastam az egyik lánya róla szóló visszaemlékezését, amely szerint családi körben viszont nagyon oldott és szívélyes volt.

– A labdarúgás már az 1900-as, párizsi ötkarikás játékok műsorán is szerepelt. Kapcsolatba kerülhetett-e Berzeviczy az itthon is rohamosan népszerűsödő futballal?
– Ennek nem leltem nyomára. Látókörében a testnevelés, a torna és az atlétika volt, nyilván az olimpia mellett. Az athéni játékok előtt levelezett Wlassics Gyula kultuszminiszterrel, illetve a honi atlétikai és tornaegyletekkel, amelynek nyomán sikerült elérnie, hogy a kultusztárca által felajánlott ezer forint mellett a MAC és a BTC még száz-száz forinttal járult hozzá saját versenyzői kiküldéséhez.
Az 1904-es St. Louis-i olimpia idején pedig már kultuszminiszter volt, és e tisztségében minden korábbinál nagyobb összeggel, hatezer koronával támogatta a magyar csapatot.

– Történészként honnan jött a vonzódása a labdarúgáshoz?
– Családi örökség. Édesapám évtizedekig futballozott középpályásként, három idényt az NB III-ban is játszott. Nógrád vármegyében első és másodosztályú, Pest vármegyében másod- és harmadosztályú bajnokságot nyert.

– Az MLSZ Budapesti Igazgatósága által szervezett veteránbajnokságban a REAC-cal 2017-ben a másod-, majd 2018-ban az első osztályban lett aranyérmes; pályafutását az MTK-ban zárta. Miként a Nógrád Megyei Hírlapban írták róla: a vérében van a futball. A tehetségét nem örököltem, viszont úgy nőttem fel, hogy tőle és a barátaitól a katonasztorik mellett rengeteg öltözői történetet hallottam.
– Én 2002 és 2010 között voltam igazolt labdarúgó a szülőfalumban, Nógrádsápon, amelyből másfél idényt a rivális szomszédos település, Nézsa csapatában is eltöltöttem. Ami kis túlzással olyan, mintha valaki az Újpestből a Ferencvárosba igazolna.

– Megbocsátották ezt a botlását a helyiek?
– Minden bizonnyal igen, hiszen idén június 9-én önkormányzati képviselővé választottak Nógrádsápon. Igaz, korábban kaptam néhány megjegyzést, hogy nem volt szép a klubváltás... Jobbhátvédként játszottam a legszívesebben, sokszor a 15-ös számú mezben, de olykor nagyképűen a 10-es dresszt is felvettem. Önironikusan mindig úgy fogalmazok, hogy az igazi posztom a szabadlábon védekező középpályás volt. Az aktív játékot egyetemi tanulmányaim miatt hagytam abba, de édesapám a barátaival 2002-től kezdődően jó két évtizeden át szervezte a szinte intézménnyé vált hétfő esti focit, amelyre a legutóbbi időkig hűségesen jártam.

– Ha már a töredelmes beismeréseknél tartunk: miképpen kapcsolódik Nógrádsáp Újpesthez?
– Anyai nagybátyám, Fridrik János hatalmas Újpest-szurkoló. Tisztán emlékszem, hogy nyolc-kilenc éves lehettem, amikor azt mondta: igazából minden rendes ember Újpest-drukker. Egy kisgyerek pedig természetesen rendes ember szeretne lenni, amelyhez a Megyeri úton át vezet az ösvény. Várhidi Péter 1998-as bajnokcsapatáról csak halvány emlékeim vannak, viszont az első Mészöly-éra két ezüstérme már élénken él a memóriámban. A rengeteg munkám miatt a hétvégéim sokszor foglaltak, mégis minden idényben igyekszünk néhány hazai meccsre eljutni a nagybátyámmal és Tamás öcsémmel, aki szintén Újpest-szurkoló. A Puskás Akadémia elleni bajnoki idénynyitót is beírtuk már a naptárunkba!

– Mit tippel, mi jöhet össze hamarabb: a budapesti olimpiarendezés vagy a lilák újabb bajnoki címe?
– Nagyon remélem, hogy belátható időn belül mindkettő. Az utóbbira látok nagyobb esélyt, hiszen az ötkarikás játékok következő házigazdáit, Los Angelest és Brisbane-t már kijelölte a NOB, és felsorakoztak a 2036-os pályázók is. Újpesten bízom a tégláról téglára történő, hosszú távú építkezés sikerében. Jó menedzsmenttel, átgondolt igazolási politikával, valamint felkészült vezetőedzővel szerintem négy-öt éven belül összejöhet az aranyérem. Az új idényben a dobogó közelébe várom a gárdát. Láttam már sok rossz Újpestet, szeretnék végre ismét jónak szurkolni!

– Ön szerint mit szólna ahhoz Berzeviczy Albert, amivé napjainkra a sport, és azon belül az olimpia vált?
– Úgy vélem, a sportban általánosságban az el­anyagiasodás, illetve az elharapódzó doppingbotrányok bosszantanák. Mindig is a nemes versengés, a tiszta olimpiai eszme híve volt. Minden eszközzel szorgalmazná a jó olimpiai szerepléseinket, hiszen ahogyan arra 1900 tavaszán a képviselőházban is felhívta a figyelmet a Párizsba készülő olimpikonjaink anyagi támogatása ügyében: „Az az ország, amely százezreket áldozhat lóversenyekre, talán áldozhat kétezer forintot arra is, hogy ifjúsága a testedzés terén megállja a helyét a nemzetközi versenyekben.”

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2024. július 27-i lapszámában jelent meg.)