Hitt a befektetett munkában – Bene, az újpesti mesterlövész

A második világégés végén Nyugat-Magyarországon még dörögtek a fegyverek, az újjáalakuló, a Szovjetunióból hazatérő Rákosi-Gerő tandem vezette Magyar Kommunista Párt azonban 1945 tavaszán már kidolgozta egyéb programjai mellett a sportkoncepcióját is.

Ennek a tervezetnek az elvi-ideológiai alapvetését nagyjából úgy lehetne összefoglalni, hogy egyrészt: ami volt, azt el kell törölni, a klebelsbergi kultúr- és sportpolitika fasiszta, irredenta és militáns maradványait gyökerestől kell kitépni, a „feudális” arisztokrácia és a reakciós jobboldal sportegyesületeit (MAC, BBTE) fel kell oszlatni, létesítményeit, felszerelését pedig „kiigényelni”.

Másrészt a pártvezetőség tisztában volt vele, hogy a – hamarabb remélt, de csak 2-3 év múlva megvalósuló – korlátlan politikai hatalom megragadásához kiváló eszköz a sport      („A sport kereteiben el lehet jutni olyan tömegekhez is, amelyek egyébként kívül esnének a párt hatókörén.”      MKP-jelentés, 1945), s amíg a nyílt színvallás (és leszámolás) ideje el nem jön, el lehet játszani a sportban a politika felett álló nemzetjobbító álságos, de kétségtelenül népszerű szerepét.

A felszínen, a sajtóban, a nagygyűléseken hangoztatott jobboldalt ostorozó klisék mögött azonban érdekes módon az 1945 és 1947 közötti időszakban az MKP legnagyobb ellenfele – a (munkás)sportmozgalom vezetéséért vívott harcban mindenképp – a Szociáldemokrata Párt (SZDP) volt. Nyilván Rákosiék tisztában voltak vele, hogy a tömegek bizalmát (és voksait) nem a jobboldaltól, még csak nem is a ’45-ös választásokon győztes Kisgazdapárttól kell félteni, a szocdemekkel vívott pozícióharcok pedig kiterjedtek a sportirányítás kérdésére is. Ebben a harcban tökéletesen alkalmazták a politikai sémákat: a koalíciós pártok nekik nem tetsző, akadékoskodó, gerinces vezetőit jobboldali, reakciós jelzővel címkézték fel, és támadták mindaddig, amíg el nem lehetetlenítették őket. Így sikerült három év alatt átvennie az MKP-nak az irányítást az 1945 után alakuló-átalakuló, kezdetben SZDP vezette sportirányító szervezetekben (NSB, MOB, OSH stb.).

Az MKP egyszerre kereste az utat a tömegsporton és a versenysporton keresztül népszerűsége javításához: előbbinek például az Országos Sportnapok, a „mezítlábas futballbajnokság” megszervezése, létesítmények építése, rendbehozatala, utóbbinak a Vasas SC „kisajátítása” és felfuttatása volt többek között az eszköze, mindezek propagálásához pedig az 1945. április 24-én megjelenő Népsport a párt szócsöveként működött. Az MKP ehhez az offenzívához a szovjet mintát alkalmazta, és fő szorgalmazója volt a magyar–szovjet (sport)kapcsolatok erősítésének.

A párt részletes sportpolitikai akciótervét a Népsport 1947. november 23-i számában hozta nyilvánosságra. Ne feledjük, ekkor már – túl az 1947-es elcsalt („kékcédulás”) választásokon – mindenki tudta, merre, kihez kell igazodni, ezért az MKP sportprogramja egyhamar „közös gyerek” lett, minden párt csatlakozott hozzá. A jelszavak a következők voltak: központi sportirányítás (természetesen kommunista vezetőséggel); tömegesítés (minden évben 100 új pályával); az olimpikonok kiemelt támogatása (a tatai edzőtábor létrehozása). Távlatilag pedig: olimpiarendezés és a Népstadion felépítése.

Ha ezek egyike-másika nem is valósult meg a fordulat éve (1948) után, a többsége igen. Meg persze a legfontosabb cél is, amihez a sport csak eszköz volt. A totális diktatúra kiépítése.

(Kutassi László: A magyar kommunista párt sportpolitikája, 1944–1948, Kossuth Kiadó, 1987)

Eduardo Galeano nemcsak jeles író, költő, politikai gondolkodó, de a futball világát újraértelmező próféta is volt. Aki a játék szellemi mélységeit is igyekszik felfedezni, annak kötelező olvasmány a 2015-ben, 74 évesen elhunyt uruguayi szerző El fútbol a sol y sombra (Futball napon és árnyékban) című 1995-ös könyve.      „A futball története szomorú utazás a szépségtől a kötelességig. Mihelyst a sport iparággá lett, a játék öröméből fakadó szépséget eltépték gyökereitől. Manapság a professzionális futballban minden elítélendő, ami felesleges, feleslegesnek pedig az számít, ami nem hajt hasznot”

– írta a dél-amerikai klasszikus, akinek posztumusz megjelentetett

spanyol futballszöveg-válogatása tavaly óta már olaszul is elérhető.

(Eduardo Galeano: Chiuso per calcio, Sur, 2023)

CS. P.