A gólkirálynő Párizs után Erfurtba tart – interjú Kuczora Csengével

– Ön is fürdött a Békás-tóban a vasárnap éjjeli ünneplés során?
– Elmentem én is a lányokkal, de én csak a lábamat lógattam bele a vízbe. Azok a válogatott kerettagok mentek bele nyakig, akik a hétvége előtt ezt fogadták meg – hogy konkrét legyek: Füzi-Tóvizi Petra és Bordás Réka. Hétfőn aztán hazajöttem Fótra, de útközben megálltam a nagymamámnál, aki Gyöngyösön él. A családommal már húsz éve Fóton lakunk, szeretek itt élni.

– A debreceni olimpiai selejtezőtornán hosszú idő után ismét igazi nagycsapatként játszottak. Újra azt a győztes mentalitást mutatták a pályán, amit az utánpótlás-világversenyeken már láthattunk a generációjától?
– Nagyon remélem, hogy mindenkinek sikerült elhinnie, hogy a legmagasabb szintű ellenfelekkel szemben is eredményesek tudunk lenni. Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány is mindig azt mondja nekünk, hogy az igazi erőnk a csapategységben van, örülök neki, hogy ezt végre stabilan meg tudtuk mutatni.

Született: 2000. január 26., Budapest Magassága: 176 cm Sportága: kézilabda Posztja: balátlövő-irányító Klubjai: Vasas SC (2016–2018), Praktiker-Vác (2018–2024), Thüringer HC (német, 2024–) Válogatottsága/góljai: 36/117 Legjobb eredményei: vb-10. (2023), Eb-11. (2022), junior Európa-bajnok (2019), EYOF-győztes (2017), ifjúsági vb-2. (2018), U17-es Eb-3. (2017), 2x az NB I gólkirálynője (2022, 2023), a junior Eb All Star-csapatának tagja, a legjobb védő (2019)

– Sokan a Horvátország elleni kulcsfontosságú világbajnoki mérkőzést mondják a fordulópontnak, amelyet 23–22-re sikerült megnyerniük. Az olimpiai selejtezőtornán való részvételt is ennek a győzelemnek köszönhetjük.
– Nyilván kellett hozzá annak a horvátok elleni vb-meccsnek az utolsó tizenhét perce is, hogy valami „átkattanjon” bennünk. Az életünkért küzdöttünk a hajrában, megcsináltuk, megfordítottuk, és onnantól fokról fokra fejlődött a játékunk. Ezek a lépcsőfokok Debrecenben is megvoltak. Mivel a britek az utolsó pillanatokban ugrottak be, ezért nem volt semmiféle videóanyagunk róluk, fogalmunk sem volt, hogyan készüljünk ellenük. Azt azért tudtuk, hogy nincsenek a kameruni válogatott szintjén. Mégis sikerült kellően komolyan vennünk őket, jól álltunk hozzá a meccshez. Védekezésben sokszor faultoltunk, támadásban gyorsan játszottunk. A svédek elleni rangadó előtt néhányan leírtak minket, de mi minden tőlünk telhetőt meg szerettünk volna tenni, hogy rájuk cáfoljunk. Összességében végig kézben tudtuk tartani a mérkőzést, amikor kisebb hullámvölgybe kerültünk, fantasztikus szurkolótáborunk átsegített minket rajta. Japán precíz és gyors kézilabdát játszik, de sikerült „kibogoznunk” rá a megoldást a felkészülés során. A jó védekezésünknek köszönhetően bátrabb támadójátékot mutathattunk be, így sima lett a vége. Amikor öt perccel a lefújás előtt a lányokkal egymásra néztünk, már tudtuk, hogy meglesz, majd a dudaszó pillanatában hatalmas boldogság lett úrrá rajtunk, mert valóra vált az álmunk.

– Mi teszi az átmenetet ennyire nehézzé az utánpótlásból a felnőttmezőnybe?
– Utánpótlásszinten a többi nemzet még nem foglalkozik annyit a taktikával, mint mi, náluk főként az egyéni képzésen van a hangsúly. Mi már a korosztályos válogatottakkal úgy megyünk az egyes világeseményekre, hogy aprólékosan, minden ellenfélre kidolgozzuk a részletes taktikát. Ez a taktika aztán felnőttszinten már nem sokat változik, ami a külföldieknek kedvez.

– Hogyan lehet a korai sikerekből fakadó nyomást leküzdeni?
– Nem érzem, hogy nagyobb terhet jelentett volna a sikerek után tapasztalható extra népszerűség. Viszonylag fiatalon, tizennyolc évesen kerültem Vácra, ahol hamar bedobtak a mély vízbe. Utána volt két sérülésem, de a csapat rutinosabb tagjai, Hámori Konszuéla, Lakatos Rita, a két brazil légiós, Karoline de Souza és Bárbara Arenhart átsegítettek ezeken a nehéz periódusokon.

– Mennyiben más a szerepköre a klubcsapatában, mint a válogatottban?
– Most még elég más, de próbálok a válogatottban is úgy szerepelni, hogy a két szerepkörből előbb-utóbb egy legyen. Vácon irányító vagyok, a válogatottban inkább balátlövőként számítanak rám.

– Hogyan került kapcsolatba a kézilabdázással, kipróbált-e más sportágakat korábban?
– Hatéves voltam, amikor először kézilabdát fogtam a kezembe. Bár rövid ideig tornáztam és úsztam is, mindig is inkább „labdás” kisgyerek voltam. A szüleim hobbiszinten sportoltak csak, én vagyok az első profi sportoló a családban. A Vasasban kezdtem kézilabdázni, mert ez a klub volt a legközelebb az iskolámhoz, gyalogtávolságra volt egymástól a két hely.

– A Vasasnál nagyon fiatalon bemutatkozhatott az NB I-ben. Ráadásul minden idők egyik legkiválóbb magyar kézilabdázója, Kovács Péter volt az edzője. Milyen volt vele dolgozni a pályafutása elején?
– Elég kemény, nehéz is volt megszokni, de ő is hozzásegített ahhoz, hogy most, huszonnégyévesen itt tartsak a karrieremben. Ő bátorított a legtöbbet, segítőkész volt, de azért „odapörkölt”, ha arra volt szükség. A lövőtechnikám fejlesztéséhez is sok tanácsot adott, amelyeket igyekeztem is egyből a gyakorlatba átültetni.

– Ha nem sportoló lenne, mivel foglalkozna?
– Régen nagyon szerettem fényképezni, de most nincs annyi időm rá. Jó márkájú fényképezőm is van, de szerintem már egy normális okostelefonnal is lehet jó minőségű képeket lőni. Inkább a tájfotózás az erősségem, a portréfotózást és a többi műfajt még tanulnom kell.

– Milyen hobbija van?
– Szeretek túrázni, akár egyedül, akár a kutyámmal – egy yorkie-havanese keverékem van.

– Ki a példaképe?
– Debreczeni-Klivinyi Kinga nemrég ugyanezt kérdezte tőlem, s félig-meddig viccből azt válaszoltam neki, hogy ő. Félig-meddig, mert példaképemnek ugyan nem nevezném, de régen éppen az ő játékát szerettem nagyon nézni, a belső poszton játszók közül szinte mindenkit figyeltem, hogy kitől milyen apróságokat tudok átvenni.

– Mit tart a legnagyobb erősségének a pályán?
– Szeretek játékot szervezni, de a talajról átlövés és közbelövés az igazi erősségem, nyolc-nyolc és fél méteres távolságból.

– Melyek a legjobb és a legrosszabb tulajdonságai a pályán kívül?
– Kicsit makacs vagyok, szeretem, ha én mondhatom meg, hogy mi legyen. Ha van egy ugyanilyen személyiségű ember, akkor az nem feltétlenül jó. Ugyanakkor türelmes vagyok, mindig mindenkit meghallgatok. Nem szeretek középpontban lenni, ez a pályán nyilván más, ott, amikor kell, vállalom a döntést, de a magánéletben nem szeretek szerepelni.

– Az előttünk álló nyár, a párizsi olimpia és az azt követő klubváltása, a németországi új impulzus mennyit lendíthet a karrierjén? És miért a hivatalosan erfurti székhelyű Thüringer HC-re esett a választása?
– Úgy éreztem, hogy eljött a váltás ideje, remélem, hogy jól döntöttem, bízom az elhatározásomban. Mindenképpen külföldre szerettem volna szerződni, Németország mellett Franciaország felé nézelődtünk még. A Thüringer HC edzője, Herbert Müller engem szeretett volna, ami fontos volt a döntésem meghozatalában. Ha a Bajnokok Ligájában szereplő magyar klubok a következő években megkeresnek, szívesen hazajövök, de egyelőre inkább külföldben gondolkodom.

– Hol látja magát tíz év múlva?
– Tíz év múlva még a kézilabdapálya környékén szeretnék lenni, lehetőleg játékosként. Az edzősködés egyelőre nem vonz, de valahogyan mindenképpen szeretném majd átadni a minél nagyobb tapasztalatom, amit addig külföldön és itthon gyűjtök.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2024. április 20-i lapszámában jelent meg.)