잠실종합운동장 – Szöuli Sportkomplexum, fotóriport

Magyar szemmel nézve mellbevágó méretekkel találkozik az ember Dél-Korea fővárosában, Szöulban: a 25 kerületre osztott metropolisban mintegy 10 millióan élnek, vagyis Magyarország teljes lakossága elfér ezen a valamivel több mint 600 négyzetkilométeren, az elővárosokkal együtt pedig már 25 milliós népességről beszélhetünk. A délkelet-ázsiai ország az elmúlt évtizedekben számos világméretű sporteseménynek – többek között labdarúgó-világbajnokságnak és téli olimpiának – adott otthont, ám kétség sem férhet hozzá, hogy e tekintetben az 1988-as nyári olimpiával került fel Dél-Korea a világtérképre.

Sportot szerető emberként, ha már valamilyen okból sikerül eljutni oda – ezúttal az asztaliteniszezők puszani csapat-világbajnoksága volt az apropó –, kihagyhatatlan program a szöuli olimpia helyszíneinek felkeresése, már csak azért is, mert a magyar sport történetének Helsinki (1952) és Barcelona (1992) után a harmadik legjobb ötkarikás szereplése fűződik ezekhez a helyszínekhez.  

A város említett méretei miatt érdemes felkészülni a látogatásra – én a Szöulban hosszú éveket eltöltő, a Koreai-félsziget mindkét országát jól ismerő szakértőt, Váczi Gergőt hívtam segítségül, aki jó előre felkészített a körülményekre. Mások mellett arra is felhívta a figyelmemet, hogy bár a helybéliek rendkívül segítőkészek, csak korlátozottan beszélnek idegen nyelvet, ezért ha útba igazítást kérünk, érdemes a meglátogatni kívánt helyszíneket koreai írással megmutatni. Így aztán a címben olvasható Szöuli (Jamsil) Sportkomplexum mellett az Olimpiai Park (올림픽공원) koreaiul írt nevét is magamnál tartottam.

A valóban szenzációs metróhálózatnak hála – szinte nincs a városnak olyan pontja, amelyet a 22 vonal valamelyikével ne lehetne megközelíteni –, sikerült gyorsan megtalálnom a Szöuli Sportkomplexumot, az aluljáróból feljőve pedig egy nem túl hosszú út végén ott magasodott a tiszteletet parancsoló Olimpiai Stadion. Itt volt a játékok megnyitója, s e falak között bukott meg a 100 méteren győztes Ben Johnson, ugyebár ez volt az olimpiák történetének egyik legnagyobb port kavaró doppingesete. A központi létesítményt számos olimpiai helyszín veszi körül, például az uszoda, ahol Egerszegi Krisztina és Darnyi Tamás ejtette ámulatba a világot, de van itt baseballstadion, egy kisebb uszoda és egy futballpálya is. A környék csendes, néhány vélhetően hasonló indíttatásból odatévedt turistát leszámítva éppen senki sem járt arra, ám ez nem jelenti azt, hogy elhanyagolt, lepusztult lenne a környék, sőt… Érzékelhetően rendben tartják a létesítményeket – ne feledjük, nagyjából negyven éve épültek – és környékét, olyannyira, hogy a Csillagok útjának elnevezett sétányon 1988 összes olimpiai bajnokának nevét kőbe vésve őrzik az örökkévalóságnak, miként egészen a kezdetektől fogva minden dél-koreai olimpiai érmes neve is olvasható, a nagy kőtáblák előtt pedig hangulatos környezetben álló padokra leülve nosztalgiázhat az arra járó. 

A sportkomplexumtól hat metrómegállóra található a város egyik legnagyobb közparkja, az Olimpiai Park is hasonlóan rendezett, ottjártamkor ráadásul tele volt tinikkel, akik a K-Pop egyik aktuális zászlóshajója, az Enhypen együttes világ körüli turnéjának szöuli koncertjére gyülekeztek – 1988-ban ez a csarnok adott otthont a tornaversenyeknek, így Borkai Zsolt aranyérmet érő lólengésgyakorlatának is. A létesítmények egyébként itt is abszolút rendben vannak, a park bejáratánál a francia szobrász, César Baldaccini által készített öt méter magas hüvelykujj fogadja az arra tévedőt, a park melletti sugárút túloldalán pedig az egykori olimpiai falu épületei magasodnak, ezek természetesen ma már a helybélieknek nyújtanak otthont.

Bár akkoriban ez még nem volt téma, de nem kérdés, Szöul – amellett, hogy jó hangulatú, emlékezetes olimpiát rendezett – a manapság már alapelvárásnak tekinthető fenntarthatóságnak is megfelelt, azaz a dél-koreai főváros a mai napig az egyik követendő példa lehet a játékok mindenkori házigazdája, az eredményeket tekintve pedig a magyar sportolók számára. 

Nem egészen 36 év távlatából sem mondhatunk mást, mint: 서울, 감사합니다! – Szöul, köszönjük!

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2024. március 16-i lapszámában jelent meg.)