Hrubeschnek nem volt kedve a hosszabbításhoz – íme, az 1980-as Európa-bajnokság legjobb meccse

Hogyan jött létre a randevú?

Ez volt az első nyolccsapatos Európa-bajnokság, korábban sohasem vezetett még ilyen hosszú út a döntőig. A belgák a selejtezőcsoportjukat Ausztria, Portugália, Skócia és Norvégia előtt nyerték meg, majd nem kerültek könnyű csoportba a tornán: a házigazda Olaszország, Anglia és Spanyolország volt a három csoportellenfelük, és csak a csoportgyőztes jutott tovább – egyenesen a döntőbe. A Guy Thys szövetségi kapitány irányította együttes 1–1-et játszott az angolokkal, 2–1-re megverte a spanyolokat, az olaszok ellen pedig a 0–0 is elég volt a csoportgyőzelemhez. A nyugatnémetek a selejtezőben Törökországot, Walest és Máltát utasították maguk mögé. Az Eb-n kezdésként revansot vettek az előző döntőért a csehszlovákokon (1–0), Klaus Allofs mesterhármasával legyőzték Hollandiát (3–2), és ezzel máris csoportelsők lettek, a görögök elleni meccsnek már nem volt tétje (0–0).

Kinek állt a zászló?

Az NSZK válogatottja korszak- és generációváltásban volt, 1978-ban nem tudta megvédeni Argentínában a vb-címét, és Helmut Schön tizennégy évig tartó regnálása is véget ért, Jupp Derwall örökölte meg a helyét a kispadon. Ennek ellenére egymás után harmadszor jutott Eb-döntőbe az együttes, és Franz Beckenbauerék hiánya dacára is favoritnak számított, mivel a belgáktól már a nyolcas döntőbe jutás is nagy teljesítmény volt, kevesen hitték, hogy a sok kellemes meglepetés után még a trófeát is hazavihetik.

Kik voltak a sztárok?

Az NSZK kapujában Toni Schumacher még nem a „sevillai rém” volt, aki 1982-ben letarolta a francia Patrick Battistont, hanem egy nagyon tehetséges kapus, aki méltó örököse lehet Sepp Maiernek. Karl-Heinz Rummenigge viszont már sztár volt, az Aranylabda-szavazás második helyezettje, és a következő két esztendő győztese. Klaus Allofs is bontogatta a szárnyait, de még csak a Fortuna Düsseldorf szurkolói tartották klasszisnak. És bár nem a legnagyobb név volt az Eb kezdetén, de aztán végképp befutott ezen a tornán a 20 éves Bernd Schuster, az ösztönös tehetségű „Szőke Angyal”. A másik oldalon akkor állt össze a belga futballtörténelem első nagy generációja Jean-Marie Pfaff kapussal, Eric Geretsszel, Francois Van Der Elsttel és Jan Ceulemansszal.

Mit húztak az edzők?

Jupp Derwall a 4–3–3-as hadrend mellett tette le a garast, és ezen az Eb-n rendelte hátra Uli Stielikét a középpályáról a védelem tengelyébe, Karl-Heinz Förster mellé. A torna előtt Klaus Fischer eltörte a lábát, helyette a kapitány Horst Hrubescht, a Hamburg labdarúgóját játszatta középcsatárként, aki 29 évesen lett először válogatott. Mivel a három csoportmeccsen nem szerzett gólt, sok kritika érte Jupp Derwallt, de a kapitány a döntőben is kitartott mellette – szerencséjére. Guy Thys a belgákat az akkor legdivatosabb formációban, 4–4–2-ben játszatta, amivel nem is volt probléma, azzal már sokkal inkább, hogy visszahívta erre az Eb-re a válogatottságot már öt éve lemondó, 34 éves Wilfried Van Moert, akin kis túlzással elment a döntő…

Mi volt a dramaturgia?

Amikor a 10. percben Bernd Schuster játszi könnyedséggel elhúzott Wilfried Van Moer mellett és Horst Hrubeschhez passzolt, ő pedig remek labdaátvétel után 17 méterről nagy erővel a kapu közepébe bombázott, sokan úgy vélték, el is dőlt a meccs. Később is fölényben játszottak a nyugatnémetek, sok helyzetük volt, de a szívós belga válogatott nem adta fel, a második félidőben jobban is futballozott riválisánál, és a 72. percben tizenegyesből egyenlített René Vandereycken révén. Igaz, hogy a büntetőhöz vezető szabálytalanságot Uli Stielike jó egy méterrel a tizenhatoson kívül követte el Francois Van der Elsttel szemben, de hát istenem, nem volt még VAR… Ám amikor már mindenki a hosszabbításra hangolódott, újra villant Hrubesch: Rummenigge balról erősen középre lőtt szögletére tökéletes ütemben robbant be, és öt méterről a léc alá fejelt. 

Mitől vált legendássá?

Az 1978-as vb-n már alulteljesítő nyugatnémet válogatotton igencsak érződött, hogy Jupp Derwall alatt sokkal felszabadultabban futballozik, mint Helmut Schön utolsó éveiben. A csapat nyomás nélkül játszhatott ezen az Eb-n, és a szokottnál oldottabb volt a német gépfutball. Jól példázza ezt a döntőben duplázó Horst Hrubesch laza nyilatkozata: „Semmi kedvem sem volt a hosszabbításhoz, meleg volt és fáradt voltam, már nagyon fel akartam emelni a kupát.” 

Mit írt a sajtó? 

„Iszonyatosan sok pocsék meccset kellett megnézni ezen az Európa-bajnokságon, hogy a végén láthassunk egy remek döntőt. Nem lehet kétséges, hogy a megfelelő csapat nyerte meg a kupát”– summázott kissé karcosan a brit szaklap, a World Soccer.

Tudta?

Jó ötletnek tűnt Olaszországot választani házigazdának, mert csodás az időjárás és a kultúra, no meg nagy kultusza van arrafelé a labdarúgásnak, a legnagyobb stadionok is pillanatok alatt megtelnek. De ennél rosszabb nem is lehetett volna az időzítés. Abban az évben tört ki a Totonero-botrány, a Milant és a Laziót a másodosztályba száműzték, és az eltiltott játékosok között volt a közönségkedvenc Paolo Rossi is, akit a válogatottnak is nélkülöznie kellett. Az olasz közönség pedig a távolmaradásával tüntetett: a 80 ezer férőhelyes római Stadio Olimpico lelátóin csak 47 864 néző volt az Eb-döntőn…

Volt-e visszavágó?

A belgáknak nem a németek a kedvenc ellenfelei. Az 1980-as Eb-döntő óta tizenegyszer találkoztak, de csak a legutóbbi, 2023. március 28-án játszott – felkészülési – meccset tudták megnyerni (3–2). Az azt megelőző tíz találkozó közül egy döntetlen, a többi kilencet megnyerték a németek, így az 1991-es két, valamint a 2010-es és 2011-es Eb-selejtezőt és az 1994-es vb-nyolcaddöntőt is.

További nagy meccsek 1980-ban
B-csoport: Anglia–Belgium 1–1 (1–1)
Nem is elsősorban a játék miatt maradt emlékezetes a torinói csoportmeccs, hanem azért, mert a kontinentális Európa első ízben tapasztalta meg a brit futballhuliganizmus poklát. A fékevesztett britek feldúltak több torinói kerületet, két embert megkéseltek, és a meccset is meg kellett szakítani a nézőtéri erőszak miatt.
A-csoport: NSZK–Hollandia 3–2 (1–0)
A németek és a hollandok a futballban sem csípték soha egymást, különösen a második világháború óta, ez is egy emlékezetes felvonás volt a párharcukban. Bár csak látszatra volt szoros, a hollandok csupán a 80. és a 86. percben szépítettek, előtte Klaus Allofs a 20. és a 66. perc között mesterhármast szerzett.
 

Noha a győztes nyugatnémetek mindkét gólját Horst Hrubesch szerezte, az UEFA Bernd Schustert választotta meg a mérkőzés legjobbjának. Az akkor még az 1. FC Kölnben játszó, az Eb után a Barcelonába szerződő szervező középpályás valósággal ficánkolt az idős Wilfried Van Moer mellett, számtalan remek csele és nagyszerű passza volt, ő adta a gólpasszt Hrubesch első találata előtt, és a döntő után mindenki elkönyvelte, hogy új csillag született.