A Császár hattyúdala – Franz Beckenbauer-sorozat, 4. rész

Franz Beckenbauer szakmai credóját így foglalta össze: „Rám a legnagyobb hatást az olasz söprögetők játéka tette. Egy szabad ember a pálya egész területén, aki nemcsak a védekezésben, hanem a támadásépítésben és a befejezésben is részt vehet. Úgy láttam, hogy az olasz söprögetők nagyon jó teljesítményt nyújtanak a védekezésben, de utána már eléggé passzívak voltak. Nem értettem, hogy olyan mozgékony játékosok, mint az olaszok, miért nem használják ki ezt az erényüket jobban. Már akkor arra törekedtem, hogy a söprögető »szabadságát« sokrétűbben kamatoztassam a játékban, amikor még a 4–2–4 felállási rendben játszottunk és én még »középpályás« voltam. Kevesen veszik észre a játéknak ezeket a változásait, és sokan az egyéni képességeknek tulajdonítják az eredményeket, pedig a labdarúgásban minden a csapatmunkán múlik. A legjobbaknak ezt kell erősíteniük.” 

A világhírnév persze nyűggel is járt. Az akkor már világ- és Európa-bajnok, háromszoros BEK-győztes, kétszeres aranylabdás nem véletlenül nyilatkozta: „Nem mehetek el a családommal egy étterembe Münchenben úgy, hogy nyugodtan megebédeljünk. A vendégek felismernek, átszólnak hozzám, megérintenek, autogramot kérnek. Nincsen sorompó Franz Beckenbauer, a labdarúgó és az ugyanilyen nevű állampolgár között. A magam elhatározásából választottam ezt az utat. Lehettem volna – teszem azt – kőműves és akkor nyugodtan ebédelhetnék bármelyik müncheni étteremben vagy borpincében.” 

Tudásánál és tekintélyénél fogva edzőket emelt fel és buktatott meg. Udo Latteknek azért kellett mennie a Bayerntől, mert a futballisták egész egyszerűen megunták. Érdekesség, hogy Lattek a hozzá hasonlóan kegyvesztett Branko Zebec helyére érkezett – a játékosok nyomására… Lattek első müncheni korszakában (1970–1975) a klub történetének első BEK-sikerét aratta (1974) és háromszor lett bajnok. Dettmar Cramer személyében Be­cken­bauer pártfogoltja érkezett a kispadra, aki korábban a válogatottnál Helmut Schön asszisztense volt, Franz ifiválogatottként kedvelte meg, olyannyira, hogy esküvői tanúja volt, amikor Brigittével egybekelt. Cramer 1975 és 1977 között kétszer nyert BEK-et és egyszer Világkupát a csapattal. 

A Bayernt elérte a végzete, az 1974-es vb után Münchenből a Real Madridba távozó Paul Breitner nem véletlenül mondta: „A Bayern jóllakott játékosok gyülekezete, és ez meggátolhatja az újabb sikerek elérésében.”      Ez 1977-ben következett be: egy évvel az ezüstérmet hozó Eb után az együttes hetedik lett a bajnokságban, az az évi BEK-negyeddöntőben a Dinamo Kijev búcsúztatta. 

A Császár ősszel áttette a székhelyét a New York-i Cosmosba, az átigazolás mögött nem utolsósorban Robert Schwan menedzser állt, 7 millió márkát alkudott ki védencének, Franz apja pedig örült, hogy fia jó pénzért igazolt Amerikába. Lám, meg lehet élni a futballból… Nem sokkal a New York-i kaland előtt a játékos azt nyilatkozta:  „Egyszerűen élek, vigyázok arra, hogy ne legyen súlyfeleslegem. Harmincegy évesen már nem vagyok olyan könnyű, mint tíz esztendővel korábban. Ma már a nap minden percében vigyáznom kell a felkészültségemre, és semmit sem engedhetek meg magamnak, ami ezt megakadályozhatja. Még 1979-ig szerződés köt a Bayernhez. Maradéktalanul szeretnem teljesíteni a vállalt kötelezettségemet. Remélem, sem sérülés, sem betegség nem fog ebben meggátolni. Szeretnék eljutni Argentínába, a világbajnokságra és ott társaimmal jól szerepelni.”   Aztán már New York-i lakosként arról lelkendezett:  „Megállok egy kirakat előtt, az emberek elrohannak mellettem anélkül, hogy megbámulnának. Senki sem akar aláírást, senki sem kér jegyet a következő mérkőzésre, senki sem fordul utánam.” 

Miután 1977-ben a Cosmoshoz került (a Bayernnel kötött kontraktusnak volt egy olyan pontja, ha külföldre megy, nem kell lelépési pénzt fizetni érte), felvetődött, hogy még részt vesz az 1978-as vb-n. Ám nem sokkal a torna előtt kijelentette:      „Nem kívánok még egyszer világbajnokságon szerepelni. Ezt eldöntöttem. (…) Azért sem, mert a Cosmostól sem kapnám meg a szabadságomat. A válogatott felkészülésének ideje alatt már javában folyik az amerikai bajnokság, nem hiányozhatok a magam és az egyesület jól felfogott érdekében. Válogatottbeli pályafutásomat befejezettnek tekintem.”      A Cosmos a szurkolói érdekére hivatkozva nem engedte el 32 éves játékosát, ugyanakkor az NSZK szövetsége nagy összegű kártérítést fizetett volna az elengedéséért, végül a testület elnöke, Hermann Neuberger azzal zárta le a vitát:  „Nem mutatunk rossz példát.” 

Hogy nem vett részt az 1978-as argentínai vb-n, a szövetségi kapitány, Helmut Schön így kommentálta: „Beckenbauer kiválását rendkívül sajnálom. (…) Mindenesetre azért csalódott vagyok, mert számítottam rá a világbajnokság küzdelmeiben, és egy kicsit fáj is, hogy nem lesz velünk. (…) A külső körülmények, amelyek nem a sporthoz tartoznak, erősebbek voltak. Minden játékos pótolható, csak nem egyenértékűen. Úgy kell dolgoznom és építenem a csapatot, hogy nincsen Beckenbauer. A legfontosabb, hogy a játékosokkal minél gyorsabban elhitessem – Beckenbauer nélkül –, van nemzeti tizenegy.” 

A Cosmos 1978. szeptember 12-én Münchenben a Bayernnel játszott és 7–1-re kikapott. Karl-Heinz Rummenigge így reagált:      „Becken­bauert sajnálom, teljesen magára maradt ebben a csapatban.”      Franz középpályásként futballozott, a Nem York-i együttesben a brazil Carlos Alberto volt a libero. A Császár Pelével – rövid ideig játszottak együtt a Cosmosban – és az Egyesült Államok volt külügyminiszterével, a sportágat kedvelő Henry Kissingerrel együtt lobbizott, hogy Kolumbia visszalépése után az 1986-os vb-t Amerikában rendezzék. A Császár háromszor nyerte meg a Soccer Bowlt a Cosmosszal. 

Amikor 1980-ban visszatért az NSZK-ba, a következővel indokolta: „Ahhoz, hogy teljesíteni tudjak, szükséges egyfajta feszültség. Azért hagyom el a Cosmost, mert már nem érzem ezt a feszültséget.”     New Yorkból a Hamburger SV-hoz igazolt, a Cosmos trénere, Hennes Weisweiler azt mondta róla: „Franz ma éppen olyan jó, mint korábban. Persze, nem huszonöt éves, hanem harmincöt, de fizikailag jobb állapotban van, mint sok fiatal. Ezen túl olyan magas fokú a játékintelligenciája, hogy semmi nehézsége nem lehet a HSV mérkőzésein.” Az akkor a Dallasban légióskodó NSZK-válogatott Klaus Toppmöller sem aggódott:      „Egy pillanatig sem lehet kétséges, hogy Franznak sikerülni fog a visszatérés, és a HSV-nak nagy nyereség lesz a játéka. Ha az ember a pályán látja és ellene játszik, alig hiszi, hogy harmincöt éves. Egy csöpp súlyfelesleg sincs rajta, a technikája ma is csodálatos, és ahogyan lát a pályán, szinte hihetetlen. (…) Le merem fogadni, hogy vele a HSV bajnok lesz.”      A hamburgi csatár, Horst Hrubesch is optimista volt: „Beckenbauer biztos nem vesztett semmit a tudásából. Minden attól függ, milyen erőnléti állapotban lesz. (…) Ami pedig a korát illeti, az csak előítélet. (…) Franz nyilván tudja, hogy a mi edzőnk, Zebec kemény ember, aki edzésen nem ismer fiatal vagy öreg játékost, és nem tesz engedményt. Mi bízunk abban, hogy vele még jobbak leszünk és elérjük a céljainkat.” Tény, a Császárt azzal a szándékkal szerződtették, hogy játékával és személyiségével a HSV végre elérje, amit a korábbi esztendőben elvesztett. (A Hamburg 1980-ban a második helyen végzett a Bundesligában.) Még az is felvetődött, a legutóbb a legjobbak között 1977-ben pályára lépő, 103-szoros válogatott söprögető visszatér a Nationalelfbe, a szövetségi kapitány, Jupp Derwall így fogalmazott: „Minden attól függ, mennyire tudja az erőnléti állapotát visszanyerni. Gondolom, hogy ezzel Zebec is tisztában van, és erre fogja a legnagyobb hangsúlyt helyezni Beckenbauer felkészítésében.” 

A Császár könnyen felvette a Bundesliga iramát, első idényében (1981) ezüst-, a másodikban (1982) Ernst Happel irányításával aranyérmet nyert a Hamburggal. Felvetődött, hogy vb-csapattag lesz, de a spanyolországi szereplést egy makacs sérülésre hivatkozva lemondta:  „Nem esett volna le a fejemről a korona, ha a legutolsó tartalékként, de ott lehettem volna a világbajnoki címért küzdő csapatban. A valóság azonban minden álmot széttört. Be kellett látnom, nem megy tovább.” Korábbi válogatottbeli csapattársa, Willi Schulz így fogalmazott: „Nem értem Beckenbauert. Egy 103-szoros válogatott játékosnak nem szabad megfutamodnia.” Az 1954-es világbajnok Fritz Walter szerint: „Franz túl korán dobra be a törülközőt, nem szabad ilyen egyszerűen abbahagyni.”  Günter Netzer azonban a döntés hátterére is rávilágított: „Nagy hibát csinált Derwall, hogy elutasította Beckenbauer jelentkezését.” 

Klubjában utoljára 1982 májusában a Karlsruhe ellen lépett pályára – majd 37 évesen még egy idényre visszatért a Cosmoshoz.

(A következő részben: A pályáról a kispadra)

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2024. március 2-i lapszámában jelent meg.)