Az ezer sebből vérző könyv – keveset markol, keveset is fog Somos István 1982-ben megjelent munkája

LÁNDORI BALÁZSLÁNDORI BALÁZS
Vágólapra másolva!
2024.02.22. 16:17
null
A téma „komoly része” felületes és a nyolcvanas évek elején már meglehetősen avítt ismeretekről vall.

 

 

Futballal kapcsolatos könyvet kiadni világbajnokság évében nem rossz bolt. Somos István aranyjelvényes labdarúgó-játékvezető (1948–1962, NB II) – polgári foglalkozására nézve szállítmányozási előadó – is így gondolhatta, meg nyilván a Sportpropaganda Kiadó korifeusai is, mert az 1982-es spanyolországi Mundial esztendejében a jeles szerző két kötettel is jelentkezett. Az 1971-es Az ezerarcú futball után ’82-ben sorozattá bővítette az „ezerarcú brandet” Az ezerarcú Mundiállal és Az ezerarcú szurkolóval.

Mint az idő tájt lelkes B-közép-törzstag, nagy várakozással vettem kézbe az akkor 72 éves szerző munkáját, remélve, hogy érdekes információkhoz jutok az akkor már létező – és nálunk is ébredező – szervezett ultramozgalmakról, -csoportokról, koreográfiákról, utazásokról, baráti és ellenséges szövetségekről, benne kis szociológiával, társadalmi, történelmi háttérrel. Úgy rémlik, csalódottan tettem le a könyvet, avíttnak, a témában elavultnak tartottam, mindezt egy kis „Peterdi-utánérzéssel” formába öntve. Újraolvasva még nagyobb csalódás.
 


A 171 oldalas könyvecske egy jelentős részét képek teszik ki, túlnyomórészt a huliganizmus bizonyítékaiként, amely Nyugat-Európát teljesen megmételyezte. Aztán vendégszerzők (Peterdi Pál humoreszkje üdítő, illetve egy nyugatnémet meg egy uruguayi újságíró) dolgozatai olvashatók, illetve a kötet zömét kitevő anekdoták, humoros (vagy inkább annak gondolt) történetek, (fa)viccek sorakoznak egymás után.

A könyv tematikája egyszerű: egy 1922-es Nemzeti Sport-írással nyit, amelyben a szurkolótípusokat veszi sorra és elemzi a szerző (melynek végén Somos levonja a konzekvenciát: a régi jó dolgokból nem maradt semmi, mindent megrontott a pénz, a bunda, az erőszak), majd országok, kontinensek szerint veszi górcső alá a szurkolót „mint olyat”. Bár a kötet címe ezerarcút ígér, Somosnál ebből nagyjából kettő jelenik meg: az egyik a huligán, a másik meg az anekdoták/vicces történetek hősei, szerethető kópék, simlis himpellérek, jópofán fanatikus mákvirágok: például az olasz edző-pap, aki Krisztus kufárűzése nyomán a csaló játékvezetőt pofozza ki a pályáról; a „nyomorék” angol kisfiú, aki kerekesszékén megszökik, és fél Anglián átutazva bejut a Wembley-be; vagy a sikkasztó kishivatalnok, aki a lopott pénzből kedvenc kiscsapatát virágoztatja fel, és még lehetne sorolni.

Egy biztos, a szurkolást nem lehet elég korán kezdeni

Mint korábban említettem, a téma „komoly része” felületes és a nyolcvanas évek elején már meglehetősen avítt ismeretekről vall, az angol, skót és nyugatnémet fejezetben – nem alap nélkül – hangsúlyos a huliganizmus problémaköre, amelynek okait a következőkben látja a szerző: rég volt (valódi) háború a gyilkos ösztönök levezetésére; a legtöbb rendbontó iskolából kicsapott és/vagy munkanélküli; túl nagy a nyugalom, a jólét nyugaton, valahol le kell vezetni a feszültséget.

A fekete krónika után pedig jönnek – mintegy feloldásként – a kedélyes, békebeli történetek, viccek, hősei természetesen a szurkolók. Illetve a francia fejezetben nem, ott – mondanivaló híján – egy száraz, többoldalas kimutatással hervasztja az olvasót a szerző, mely a francia szurkolók meccsre járási (vagy épp távolmaradási) szokásairól készült. Ezután azért csak felötlik az emberben, hogy, mondjuk, a görög, a magyar vagy a spanyol szurkolói szcéna miért is nem kapott helyet a kötetben a francia helyett, róluk azért negyvenkét évvel ezelőtt is rendelkezésre állt írói muníció, a spanyolországi vb évében meg különösen.

Ami a „tényeket” illeti, azzal is hadilábon áll Somos István, a csak találomra ellenőrzött adatok, nevek, események mindegyikében volt tévedés: rossz csapat- és személynév, téves helymeghatározás, felcserélt eredmények, kép, amely – nem kell hozzá antropológusnak lenni – pápuát ábrázol afrikai varázsló helyett, ráadásul a gótikus müncheni dómot barokknak minősíteni...
No comment....

Mindezek után zárszóként nem tudnám jó szívvel ajánlani Az ezerarcú szurkoló elolvasását, amelyre a fércmunka kifejezés sem túlzó, de ez alighanem kiderült a fentiekből.

(Somos István: Az ezerarcú szurkoló, Sportpropaganda Kiadó, 1982)

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2024. február 17-i lapszámában jelent meg.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik