Multisport Eb, kajak-kenu: Kőhalmi Emese aranyérmes K–1 5000 méteren!

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.08.21. 16:36
null
Kőhalmi Emese Európa-bajnok K–1 5000 méteren! (Fotó: MTI)
A két héttel ezelőtt világbajnoki címet szerző Kőhalmi Emese a müncheni multisport Európa-bajnokságon is megnyerte a női kajak egyesek 5000 méteres versenyét az Olimpiai Regatta Központban. Noé Bálint címvédőként az ötödik helyen végzett ugyanebben a számban a férfiaknál.

Noé Bálint címvédőként várta a kajak egyesek 5000 méteres döntőjét, s ennek megfelelően jól is kezdte a futamot, hiszen a portugál Fernando Pimentával rögtön az élre állt, s sokáig az ötfős élmezőnyben haladt, de két körrel a vége előtt nagyon lelassult és már Pimentától és a spanyol Walter Bouzantól jelentősen leszakadva haladt a harmadik helyen. Majd egy háromfős boly behozta Noét, aki több mint 33 másodperces hátránnyal végzett az 5. helyen.

Kőhalmi Emese a két héttel ezelőtti halifaxi világbajnoki címe után favoritként várta a müncheni Eb döntőjét, s rögtön a verseny elején az élre is állt, de aztán később átadta a vezetést az olasz Susanna Cicalinak. Aztán két és fél körrel a vége előtt Kőhalmi ritmust váltott és visszaállt az élre, és az utolsó egyenesben még jobban megiramodva nyerte meg az Európa-bajnokságot közel egy hajóhossznyi előnnyel!

„Ez egy nagyon jó verseny volt, sokkal jobban esett, mint a világbajnokság, ami a futások miatt elég kemény volt. Próbáltam egy jó rajt után iramból jönni tovább, aztán a végén egy finist csinálni. Ez sikerült. Nem örültem, hogy tegnap elmaradt a versenyünk, jobb lett volna mára mindenen túl lenni, de az eredményemet nem befolyásolta” – nyilatkozta a 20 éves kajakos.

Kenu egyesben Balla Virág jól kezdte a futamot, az első két körben még a mezőny elején haladt, de a táv második felében nem tudott megújulni, a dobogóról egy hellyel lecsúszva végzett negyedikként.

MULTISPORT EURÓPA-BAJNOKSÁG, MÜNCHEN
KAJAK-KENU
A-DÖNTŐ
Férfi K–1 5000 m
1. Fernando Pimenta (Portugália) 20:14.447
2. Walter Bouzan (Spanyolország) +3.212
3. Rafal Rosolski (Lengyelország) +30.270
… 5. Noé Bálint (Magyarország) +33.751
Női K–1 5000 m
1. KŐHALMI EMESE (MAGYARORSZÁG) 22:54.862
2. Susanna Cicali (Olaszország) +0.850
3. Eva Barrios (Spanyolország) +0.913
Női C–1 5000 m
1. Maria Corbera (Spanyolország) 25:46.953
2. Annika Loske (Németország) +55.793
3. Ljudmila Babak (Ukrajna) +1:01.835
... 4. Balla Virág (Magyarország) +1:20.003

Az éremtáblázat végeredménye
arany
ezüstbronz
MAGYARORSZÁG74
3
Németország
62
4
Spanyolország46
3
Lengyelország4
5
4
Portugália21
1
Olaszország12 3
Ukrajna
1
2
1
Dánia11
1
Csehország11

Litvánia
1
3
Románia11
Belgium1
1
Szlovénia1
1
Lettország1

Moldova1
Szlovákia
1
Horvátország2
Franciaország1
Svédország
1
Megjegyzés: női K-1 500 méteren két bronzérmes volt.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik