Kajak-kenu: öt érem, köztük három vb-arany kezdésnek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.19. 11:47
null
Dombvári Bence remek versenyzéssel nyert, bár a hajrára „elfogyott”, maga mögött tartotta finiselő ellenfeleit (Fotó: szeged2014.com)
Öt érmet, köztük három aranyat szereztek a magyar egységek a Szegeden zajló ifjúsági és U23-as kajak-kenu világbajnokság harmadik versenynapján a női kajak négyessel dúsított 1000 m-es finálékban. Győzött három favorit egységünk, a kajakos Dombvári Bence az idősebbek, a kenus Hajdu Jonatán a fiatalabbak között, valamint az U23-as férfi kajakpáros. A szombat délutáni, 200 m-es középfutamokból két egység kivételével mindenki kvalifikálta magát az A-döntőbe, többen favorithoz méltóan, meggyőző teljesítménnyel és eredménnyel.
DOMBVÁRI: A SZURKOLÓK SEGÍTSÉGÉVEL NYERTEM
A szombat délelőtt magyar szereplőinek nyilatkozatait itt olvashatja.
Az U23-asok szombat délutáni, 200 m-es középdöntőiről itt olvashat!
Dudás Miklósé a legjobb idő 200 m-en
Az ifik szombat délutáni, 200 m-es középdöntőiről itt olvashat!
Hajdu Jonatán 200 m-en is megállíthatatlan

A remek versenyidőben – enyhe hátszél, bárányfelhővel tompított napsütés – ifjúsági 1000 m-es C- és B-finálék adtak felvezetést az első döntős napnak a Maty-éren, amelyben először a Lucz Noémi, Jankó Zita, Sólyom Dóra, Papp Cintia összeállítású női ifjúsági 500 m-es lánynégyes volt érdekelt magyar részről, de már az A-döntőben. A mezőny rögtön a rajt után két részre szakadt, a mieinket az élen álló bolyban láthattuk, fél távnál a harmadik helyen. Bár úgy nézett ki, jó hajrával fényesebb érem is összejöhet, a végén a bronzéremért is izgulni kellett. Azt viszont biztosan hozták a lányok, az első helyezett lengyelek és a második oroszok mögött, miközben a románok leszorultak a dobogóról.

Következett ifi K–1 1000 m-en Vidákovich Antal, aki a rajt után picit beragadt, de becsületére váljon, próbált az élen álló trió után menni. Ezzel azonban túl is vállalta magát, már bőven a hajrá előtt az utolsó helyre csúszott vissza, és végül csak azért lett nyolcadik, mert a mellette evező cseh Tomás Vesely 40 m-rel a cél előtt beborult, pedig holtversenyben az élen állt.

Nem sokáig elemezgethettük a történteket, hiszen a következő futamban, ifi C–1 1000 m-en megszületett az első magyar győzelem, ráadásul kiforrt, érett versenyzéssel. A szupertehetségnek tartott Hajdu Jonatán 750 m-ig stabilan tartotta a harmadik helyét, majd úgy hagyta ott előbb az orosz, aztán pedig a moldovai riválisát, ahogy akarta, és szinte egy hajóval diadalmaskodott.

Az ifik aranycsatái után U23-as 1000 m-es B-döntők következtek, egy magyar egységgel, a Viola Viktor, Bodonyi András összeállítású kenupárossal, amely futamgyőzelemmel vigasztalódott.

Dombvári Bence is megnyerte a saját menetét, de a felnőttek között is megvillanó kajakosunk már az U23-as K–1 1000 m-es A-döntőben diadalmaskodott. A távon előbb négyen, majd a rajt után 300 méterrel magát kiégető spanyol „kiszállását” követően hárman küzdöttek az érmekért. Dombvári 500 m-nél egyértelműen vezetett, és 600-800 m között olyan előnyre tett szert, hogy különösebb finis nélkül is maga mögött tartotta a végjátékban mellette balról és jobbról iparkodó ausztrál és lengyel ellenfelét.

A 19. életévét alig két hónappal ezelőtt betöltő Khaut Kristófnak magas volt az U23-as szint, nem tudott döntően beleszólni az éremcsatába C–1 1000 m-en. Végig a mezőnyben ment, és úgy zárt a hatodik helyen, hogy fél távnál éppen utolsó volt.

A Hagymási Réka, Hagymási Anita, Simán Fanni, Farkasdi Ramóna U23-as NK–4500 m-es egység csak a mezőnyben tudott jönni, nem volt esélye az éremszerzésre, az ötödik helyen végzett. A felnőtt erőviszonyok ismeretében furcsa, de hozzánk hasonlóan a németek is lemaradtak a dobogóról, az aranyérem a kínaiaknak jutott, akiket a lengyelek és az oroszok követtek.

Következtek az ifi K–2 1000 m-es egységek, a Koleszár Mátyás, Gergely Olivér alkotta magyar duó a táv háromnegyedéig a második helyen jött – a németek rajt-cél győzelmét semmi és senki nem fenyegette –, de elmaradt a hajrá, így végül leszorult a dobogóról, és a negyedik helyen végzett.

Ifi C–2 1000 m-en is hajóba szállt az egyesben aranyérmes Hajdu – az éremátadóról el is „rabolta” őt azonmód Hüttner Csaba, az ifik kapitánya –, méghozzá Balla Leventével. A verseny izgalmasan alakult, a három résztávnál három különböző egység állt az élen, viszont egyszer sem a magyar. A 750 m-nél élen álló lengyelek aztán behúzták a végét is, a mieink jól hajráztak, de mintha későn indították volna meg a hajót, bár így is másodikok lettek. Talán ha 150 m-nél nem billennek meg, nem támasztanak le, nem veszítenek ütemet, akkor meg is nyerhették volna a döntőt, de az érem így is összejött.

Hajdu Jonatán, Balla Levente: a baki ellenére is szenzációsan mentek

Hufnágel Tibor és Ceiner Benjámin U23-as K–2 1000 m-es egység remek versenyzéssel nyert vb-aranyérmet. A szerb rivális a hajrában ráijesztett az addig magabiztos magyarokra, utóbbiak azonban tudtak ritmust váltani, amit az ellenfél már képtelen volt lekövetni.

Hufnágel Tibor, Ceiner Benjamin: ezt a párost már nem lehet megverni!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik