Kajak-kenu: Kozák sprintben is, Dudás maradt Tótka előtt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.06.29. 17:21
Öt egység is meg tudta ismételni három héttel ezelőtti sikerét a kajakosok és kenusok Szegeden zajló világbajnoki válogatójának vasárnapi záró napján.

A két legjobb sprinterünk, Dudás (balra) és Tótka kipróbálta a kajakpárost, második helyen végeztek (Fotó: Veres Viktor)

Az olimpiai és világbajnok kajakos Kozák Danuta az 500 méter egyes után 200 méter egyesben sem talált legyőzőre, míg a kenusoknál ismét a tavalyi vb-n bronzérmes Lakatos Zsanett nyert 200 méter egyesben.

A férfiaknál a C-1-es 500 méteres döntőben most is a győriek tehetsége, a 19 éves Khaut Kristóf diadalmaskodott, a kajakosok 200 méteres versenyei során egyesben az olimpiai hatodik, májusban, ugyancsak Szegeden világkupa-győztes Dudás Miklós, párosban pedig a Molnár Péter, Bán Kristóf duó ismételte meg az első fordulóban aratott sikerét.

Férfi C-2 500 méteren ezúttal Varga Dávid és Vass András, női K-2 200 méteren pedig Vad Ninetta és Kárász Anna kettőse ért elsőként a célba, ezekben a számokban az első válogatón győztes egységek nem álltak rajthoz.

Az augusztus 6–10-én sorra kerülő, moszkvai világbajnokságon induló csapat a hétfői pótválogatók után alakul majd ki. A szövetség tájékoztatása alapján a szombati győztesek közül Csipes Tamara (K-1 1000 m) és a Dombi Rudolf, Boros Gergely kettős (K-2 500 m) „szétlövés" nélkül bekerült az utazók közé, miután riválisaik lemondtak a különverseny lehetőségéről.

„Jövök fel egyéniben, jó hatással van rám a Mikivel végzett közös munka, bár olyan sokszor még nem eveztünk együtt. Nagy lehetőségeket látok ebben a párosban, igaz, a vízen még csak most jön az első megméretés” – magyarázta Tótka Sándor.

„Keményen dolgozunk Kristóffal, tudatosan építkezünk, és ennek szerintem az idén már meglesz az eredménye. Igazi csapatmunka a mienk, rengeteget köszönhetünk Hűvös Viktornak, aki nagyon jól látja, hogy mire van szükségünk. Kristóf számomra afféle kabala is, hiszen amióta együtt vagyunk, nem kaptunk ki a hazai mezőnyben” – mondta Molnár Péter, aki bízik benne, hogy a világbajnokságon már érmet vehetnek át párjával.

„Nem volt könnyű, mert Kincső szorongatott a táv felénél, de sikerült visszavernem a támadását” – mondta a győriek versenyzője, Lakatos Zsanett. Ebben a számban a férfiaknál is győri induló lesz (bár ez nem volt kérdés), hiszen a délelőtti szétlövésen Nagy Péter legyőzte csapattársát és párját, Lantos Ádámot.

„Örülök, hogy nyertünk Annával, mert ez nem az én válogatóm volt. Nem tudom, hogy mi történhetett, de úgy látom, újra fel kell építenem magam” – mondta Vad Ninetta a verseny után.

KAJAK-KENU, 2. VÁLOGATÓ
FÉRFIAK
K-1 200 M

1. Dudás Miklós (Fémalk Bomba-AVSE) 38.109 mp
2. Tótka Sándor (Kőrös) 38.151
3. Hérics Dávid (Graboplast-Győr) 38.985
K-2 200 M
1. Molnár Péter, Bán Kristóf (Tiszaújváros, FTC) 34.537 mp
2. Dudás, Tótka 34.603
3. Hérics, Horváth Bence (Graboplast-Győr) 35.053
K-1 5000 M
1. Pauman Dániel (Vasas) 20:56.636 p
2. Csontos Csaba (G4S-Honvéd) 20:57.464
3. Janza Richárd (MULTI) 21:12.326
C-1 500 M
1. Khaut Kristóf (Graboplast-Győr) 2:09.344 p
2. Kiss Tamás (Csepeli KKE) 2:09.638
3. Sarudi Pál (Közgép SE Szolnok) 2:10.544
C-2 500 M
1. Varga Dávid, Vass András (Graboplast-Győr, Dunaferr) 1:52.827 p
2. Khaut, Hajdu Jonatán (Graboplast-Győr, Dunaferr) 1:55.077
3. Viola Viktor, Bodonyi András (DKSC) 1:57.117
C-1 5000 M
1. Vajda Attila (EDF Démász-Szeged) 22:52.199 p
2. Kiss Tamás (Csepeli KKE) 23:36.227
3. Vörös Balázs (Bajai Vízisport Klub) 25:12.719

NŐK
K-1 200 M

1. Kozák Danuta (UTE) 44.091 mp
2. Vad Ninetta (KSI SE) 45.213
3. Kárász Anna (EDF Démász-Szeged) 45.249
K-2 200 M
1. Vad, Kárász 39.702 mp
2. Szabó Gabriella, Szabó Petra (G4S-Honvéd, Közgép SE Szolnok) 41.628
3. Hagymási Anita, Hagymási Réka (MAFC) 41.640
K-1 5000 M
1. Medveczky Erika (KDSE) 22:47.965 p
2. Csay Renáta (Graboplast-Győr) 23:02.167
3. Bodonyi Dóra (Közgép SE Szolnok) 23:21.877
C-1 200 M

1. Lakatos Zsanett (Graboplast-Győr) 54.612 mp
2. Takács Kincső (Graboplast-Győr) 55.482
3. Nagy Bianka (EDF Démász-Szeged) 1:00.516

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik