Csorba Zsófia és Varga Ádám bronzérmével zártuk a milánói vb-t

KRASZNAI BENCEKRASZNAI BENCE
• Milánó
Vágólapra másolva!
2025.08.24. 14:34
null
Csorba Zsófia bronzérmet szerzett ötezer méteren (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)
Csorba Zsófia (C–1 5000 m) és Varga Ádám (K–1 5000) bronzérmet szerzett, Adolf Balázs (C–1 5000) a negyedik helyen zárt, Csikós Zsóka (K–1 5000 m) verseny közben javította meg a hajóját, így is ötödik lett a Milánóban zajló kajak-kenu világbajnokság vasárnapi zárónapján.

Nem sokkal a kenu négyesben elért világbajnoki címét követően fő számában, C–1 5000 méteren szállt hajóba Csorba Zsófia, aki a leghosszabb vb-számban idén eddig mindent megnyert, amit lehetett: a szegedi és a poznani világkupaversenyt, majd a racicei Európa-bajnokságot is. Milánóban is jól kezdett, az első két körben magabiztosan vezetett, ám a harmadikban jött a fehérorosz Volha Klimava, és elhaladt mellette. Csorbának nem alakult jól a harmadik futószakasza, ami miatt Klimava hamarosan bő harmincméteres előnyt alakított ki vele szemben. A fehéroroszt nem lehetett már elkapni, s a magyar lány ezüstérme is veszélybe került, mivel az ötödik körben megérkezett a nyakára Katie Vincent. Az utolsó, ötödik futószakaszon a kanadai megelőzte Csorbát, s ezt követően nem módosult az állás: Csorba Zsófia C–1 5000 méteren világbajnoki bronzérmes az Idroscalón.

„Nagyon hosszú volt ez a hét, mindenki versenyzett már, csak én nem, végre eljött az én napom, három órán belül le is zártam a világbajnokságot, úgy érzem, elég eredményesen. Az ötezer elején sikerült azt csinálnom, amit szoktam és szerettem volna, de nagyon gyorsan felzárkózott hozzám a fehérorosz lány. Azt gondoltam, akkor megpróbálok pihenni a vizén, de ellépett. Utána Katie egész egyszerűen lehajrázott, bennem ennyi volt, ennél többet nem tudtam tenni, úgyhogy nagyon boldog vagyok” – mondta Csorba Zsófia. 

Varga Ádám vasárnap délelőtt ezüstérmet szerzett 500 egyesben az Idroscalón, ezzel hangolva a délutáni ötezres fináléra, amelyről tudni lehetett, hogy ez lesz klasszisunk első olyan versenye, amelyben futószakaszt is teljesítenie kell. Nem ment neki rosszul, szinte végig a harmadik-negyedik hely környékén haladt, nagyot csatázva a portugál legendával, Fernando Pimentával. Az tisztán kirajzolódott, hogy a norvég Mads Pedersen és a dél-afrikai Hamish Lovemore között dől el a vb-cím sorsa. Varga és Pimenta nyakára az utolsó körben megérkezett a norvég Jon Vold, de a hajrát a magyar fiú bírta a legjobban, a végére egy hajónyit vert közvetlen riválisaira, ezzel vb-bronzérmet szerzett.

„Nagyon örülök az eredménynek, nem hittem volna, hogy dobogózom, mert szerintem sok jó versenyző összegyűlt. Olyanok, akik jók síkvízen és hosszútávú versenyeken is. Sok gyakorolnivalóval szembesültem, futásban az első két sráctól végképp le voltam maradva, és a beszállás után küzdenem kellett azért, hogy Pimentáékhoz felérjek. Ebben nem vártam sokkal jobbat, biztonságira akartam menni. Összességében szerintem jól vettem az akadályokat, sikerült fennmaradnom a többieken, miközben a végére is tudtam tartalékolni” – fogalmazott Varga Ádám.

A C–1 5000 méteren kétszeres világbajnok és egyszeres Európa-bajnok Adolf Balázs szombaton ezer egyesben szerzett bronzéremmel hangolt a hosszabb távra. A magyar sportoló az élen haladókkal tartotta az iramot, a negyedik-ötödik-hatodik helyen haladt. Az első négy kenus három részre szakadt, a moldovai Serghei Tarnovschi ment elöl, őt követte az olasz Carlo Tacchini és a spanyol Jaime Duro, mögöttük Adolf. Duro felzárkózott Tarnovschira, Adolf Tacchinire, s hozzájuk csatlakozott a lengyel Wiktor Glazunow is. Az ötödik körös futószakaszon Adolf megelőzte őket, de Glazunow visszaelőzött kenuban. Adolf Balázs nem tudott visszaelőzni, így be kellett érnie a negyedik hellyel.

Noha jól kezdett a Milánóban ezer egyesben világbajnok, ötszáz egyesben harmadik Csikós Zsóka, az első futásnál megütötte a kormányát, emiatt ki kellett állnia, hogy megjavítsa a hajóját. Ennek következtében a huszadik hely közelébe csúszott vissza. Az tisztán látszott, hogy a dobogós helyezésekért nem lehet harcban, ennek ellenére Csikós Zsóka hatalmasat küzdött, világbajnoki ötödik helyezettként ért célba.

A milánói kajak-kenu világbajnokság ezzel véget, ért a magyar válogatott 6 arany-, 2 ezüst- és 5 bronzéremmel megnyerte az éremtáblázatot.

KAJAK-KENU, VILÁGBAJNOKSÁG
VASÁRNAP
KAJAK
FÉRFIAK
K–1 5000. Vb: Mads Pedersen (Dánia) 20:53.89 perc, 2. Hamish Lovemore (Dél-Afrika) 21:13.36, 3. VARGA ÁDÁM (MAGYARORSZÁG) 21:24.09
NŐK
K–1 5000. Vb: Melina Andersson (Svédország) 23:10.86, 2. Susanna Cicali (Olaszország) 23:54.97, 3. Anna Sletsjöe (Norvégia) 24:17.48, ...5. Csikós Zsóka 25:01.89 

KENU
FÉRFIAK
C–1 5000. Vb: Serghei Tarnovschi (Moldova) 23:41.31, 2. Jaime Duro (Spanyolország) 23:43.67, 3. Wiktor Glazunow (Lengyelország) 23.53.73, 4. Adolf Balázs 24:13.99
NŐK
C–1 5000. Vb: Volha Klimava (Fehéroroszország) 26:19.99, 2. Katie Vincent (Kanada) 26:34.92, 3. CSORBA ZSÓFIA 26:48.01

  1. MAGYARORSZÁG: 6 aranyérem, 2 ezüstérem, 5 bronzérem

  2. Ukrajna: 4 aranyérem

  3. Csehország: 2 aranyérem, 1 ezüstérem

  4. Oroszország (független sportolókként): 2 aranyérem, 1 ezüstérem, 2 bronzérem

  5. Lengyelország: 2 aranyérem, 1 bronzérem

  6. Spanyolország: 1 aranyérem, 3 ezüstérem, 4 bronzérem

  7. Fehéroroszország (független sportolókként): 1 aranyérem, 2 ezüstérem, 2 bronzérem

  8. Kína: 1 aranyérem, 2 ezüstérem, 1 bronzérem

  9. Portugália: 1 aranyérem, 1 ezüstérem és 1 bronzérem

10. Moldova: 1 aranyérem, 1 bronzérem

11. Dánia, Svédország, Üzbegisztán: egyaránt 1 aranyérem

14. Ausztrália: 4 ezüstérem

15. Kanada: 3 ezüstérem

16. Dél-Afrika, Görögország, Kuba, Olaszország, Szlovénia: egyaránt 1 ezüstérem

21. Németország: 2 bronzérem

22. Egyesült Államok, Grúzia, Nagy-Britannia, Norvégia, Új-Zéland: egyaránt 1 bronzérem

(MTI)

 Éremtáblázat: élen a magyarok

 

A magyar versenyzők az eddigi kajak-kenu világbajnokságokon 230 arany-, 177 ezüst- és 158 bronzérmet szereztek.

A válogatott a 2006-os, szegedi vb-n szerepelt a legeredményesebben, akkor 12 elsőséggel zárt.

arany, ezüst, bronz

1938, Waxholm, Svédország: –, 1, –

1954, Macon, Franciaország: 6, 5, 5

1958, Prága, Csehszlovákia: 1, 5, –

1963, Jajca, Jugoszlávia: 2, –, 4

1966, Berlin, NDK: 3, 3, 5

1970, Koppenhága, Dánia: 2, 2, 3

1971, Belgrád, Jugoszlávia: 4, 5, 2

1973, Tampere, Finnország: 7, 4, 5

1974, Mexikóváros, Mexikó: 3, 4, 3

1975, Belgrád, Jugoszlávia: 4, 3, 5

1977, Szófia, Bulgária: 3, 4, 4

1978, Belgrád, Jugoszlávia: 4, 3, 2

1979, Duisburg, NSZK: 2, 2, 3

1981, Nottingham, Egyesült Királyság: 3, 3, 2

1982, Belgrád, Jugoszlávia: 2, 3, 6

1983, Tampere, Finnország: 1, 2, 2

1985, Mechelen, Belgium: 3, 3, 2

1986, Montreal, Kanada: 7, 3, 1

1987, Duisburg, NSZK: 2, 5, 2

1989, Plovdiv, Bulgária: 3, 6, 2

1990, Poznan, Lengyelország: 2, 6, 3

1991, Párizs, Franciaország: 4, 5, 3

1993, Koppenhága, Dánia: 5, 5, 2

1994, Mexikóváros, Mexikó: 6, 12, 2

1995, Duisburg, Németország: 9, 3, 3

1997, Dartmouth/Halifax, Kanada: 8, 6, 2

1998, SZEGED, MAGYARORSZÁG: 7, 5, 5

1999, Milánó, Olaszország: 6, 2, 8

2001, Poznan, Lengyelország: 8, 4, 4

2002, Sevilla, Spanyolország: 6, 1, 4

2003, Gainesville, Egyesült Államok: 10, 1, 3

2005, Zágráb, Horvátország: 6, 3, 3

2006, SZEGED, MAGYARORSZÁG: 12, 2, 4

2007, Duisburg, Németország: 9, 3, 6

2009, Dartmouth/Halifax, Kanada: 6, 4, 2

2010, Poznan, Lengyelország: 6, 5, 1

2011, SZEGED, MAGYARORSZÁG: 6, 1, 3

2013, Duisburg, Németország: 7, 5, 5

2014, Moszkva, Oroszország: 6, 5, 6

2015, Milánó, Olaszország: 3, 6, 4

2017, Racice, Csehország: 5, 2, 2

2018, Montemor-o-Velho, Portugália: 6, 1, 2

2019, SZEGED, MAGYARORSZÁG: 5, 4, 3

2021, Koppenhága, Dánia: 6, 8, 4

2022, Dartmouth/Halifax, Kanada: 4, 1, 6

2023, Duisburg, Németország: 2, 5, 3

2024, Szamarkand, Üzbegisztán: 2, 4, 2

2025, Milánó: 6, 2, 5

(MTI)

Az eddigi világbajnokságok magyar éremtermése

 

 

Legfrissebb hírek

„Ez a pillanat is eljött, melytől rettegtem, mikor pályám csúcsán voltam” – visszavonul a kenuklasszis Kövér Márton

Kajak-kenu
Tegnap, 10:36

Az ellenfeleit dicsérte és elégedett az idényével a kajakos Kiszli Vanda

Kajak-kenu
Tegnap, 9:37

Szombaton országszerte 40 vízitelep várja a kajak-kenu iránt érdeklődőket

Kajak-kenu
2025.09.10. 14:04

„Emlékezetes világbajnokságot tudhatunk magunk mögött” – Bauer Gyula a maratoni kajak-kenu vb-ről

Kajak-kenu
2025.09.08. 13:41

Kajak-kenu: hét érmet nyertek a fiatalok a maratoni vb pénteki napján

Utánpótlássport
2025.09.05. 19:22

Tizenegy érem az utánpótlás- és parasportolók pénteki mérlege Győrben

Kajak-kenu
2025.09.05. 18:14

Csorba Zsófia és Csikós Zsóka aranyérmes a győri maratoni vb-n!

Kajak-kenu
2025.09.04. 16:51

A hónap utánpótlásedzője: augusztus jelöltjei

Utánpótlássport
2025.09.04. 09:00
Ezek is érdekelhetik