„A vízen lesz igazán kreatív az ember” – Hegedüs Róbert máig szolgálja szeretett sportágát

Hegedüs Róbert hétszeres világbajnokként fejezte be pályafutását 2003-ban. 1997 és 2001 között négy kajak-kenu vb-n is felállt a dobogó felső fokára a kajak kettes és a négyes tagjaként, és ahogy lapunknak elmondta, ez azért nagy dolog, mert akkoriban a válogatott helyekért is hatalmas volt a versengés.

„Mindent kipróbáltunk, mindenféle össze­állításban és hajóegységben, de abban biztosak lehettünk, hogy annál a csapatnál, amely végül kiutazott az adott világversenyre, tényleg nem akadt jobb itthon, s így szinte biztosra vehettük a nemzetközi sikert is” – mondta a Képes Sportnak a családjával Százhalombattán élő Hegedüs, aki februárban töltötte be az 50. életévét.

Bár a négyes tagjaként van Európa-bajnoki címe 1000 méterről is (1997), neki mindig is a rövidebb távok feküdtek igazán, főleg a 200 méter (hétből hat vb-aranyát a sprinttávon nyerte), noha a 200 méteres versenyeket csak az 1994-es mexikóvárosi vb-n vették fel a programba. Legjobban mégis a klasszikus, 500 méteres számokat szerette. Ez a táv szerinte nagyon komplex és kiegyensúlyozott versenyzőt kíván, egyaránt kell hozzá erő, gyorsaság és állóképesség. Azt vallja, a kajakosoknak minden tudásukra és képességükre szükségük van, hogy ötszázon jó eredményt érjenek el.

Emlékezetes sikerei között a kajak négyessel nyert 1997-es világbajnoki aranyérme áll az első helyen. A kanadai Dartmouthban szerezték 500 méteren, ahová a Kammerer Zoltán, Storcz Botond, Vereckei Ákos és Hegedüs Róbert alkotta csapat friss Európa-bajnokként és a vb egyik esélyeseként érkezett meg, bár Hegedüs azt mondja, az egység csak a döntőre állt össze igazán.

„Addig talán nem is adott bele mindenki mindent, a fináléban viszont repültünk, szinte muzsikált a hajónk. Katartikus élmény volt” – emlékezett vissza a diadalra. Még egy ehhez fogható élménye akadt: amikor 1998-ban Szegeden, az első hazai rendezésű vb-n Fehérvári Vincével egy hajóban nyert aranyérmet. „Arra a versenyre is Európa-bajnokként érkeztünk, az esélyesség terhe miatt óriási nyomás volt a vállunkon, de megcsináltuk. Leírhatatlan érzés volt a partot szerintem akkor először teljesen megtöltő hazai közönség előtt nyerni, emlékszem, ahogyan a hangorkán csak tolt minket előre a cél felé.”

Ahhoz képest, hogy a világ- és Európa-bajnokságokon milyen sikeres volt, csak egy olimpiára, az 1996-os atlantai játékokra sikerült kijutnia. Fiatalon, 23 esztendősen, Almási Péterrel K–2 1000 méteren versenyzett, a páros döntőbe jutott, és ott kilencedik helyen végzett. Hegedüs Róbert mégsem érzi úgy, hogy bármiről is lemaradt volna, mert annyira erős volt az akkori magyar mezőny, hogy a hazai válogatókon jószerével nagyobb nyomás volt a versenyzőkön, mint a világversenyeken. Ráadásul a győztesek sem dőlhettek hátra, mert a következő esztendőben elölről kezdődött a küzdelem.

„Gyerekként nem mertem nagyobbat álmodni, mint hogy világbajnok legyek, ez tízévesen valahogy belém programozódott, bár lehet, hogy ez csak utólagos magyarázat” – fogalmazott Hegedüs, akinek 1982-ben Százhalombattáról indult a karrierje, mint a Dunamenti Erőmű Sportegyesület (DESE) versenyzője. 1990-ben a Budapesti Honvédhoz igazolt, majd 2000-től szegedi színekben versenyzett tovább Séra Miklós mesteredző tanítványaként, egészen a három évvel későbbi visszavonulásáig.  „Köszönettel tartozom szüleimnek és edzőimnek is, akiknek támogatása és iránymutatása nélkül most nem lennék hétszeres világbajnok.”

Ekkor már jogi egyetemre járt, miközben az edzői munkát is kipróbálta. Igaz, nem itt a „közelben”, hanem a dél-afrikai Fokvárosban dolgozott csaknem három éven keresztül. Tapasztalatot szerzett, nyelvet tanult, és megismerte az egyre népszerűbb Ocean Racing szakágat, amelynek hajótípusaival azóta is foglalkozik. 2008-ban szerzett diplomát, majd elsősorban a jogi praxisára koncentrált, végigjárta a ranglétrát, megfordult ügyvédi irodáknál és a közigazgatásban, a közlekedési hatóságnál is, jelenleg egy cég jogtanácsosaként dolgozik.

A sportágát ugyanakkor sohasem hagyta el. Rövid ideig tagja volt a Magyar Kajak-kenu Szövetség elnökségének, majd tevékenysége idővel összekapcsolódott nevelőklubjával, az egykori DESE-vel. Két edző, Valkusz Pál és Földházi József mentette meg a megszűnéstől az egyesületet, miután ki kellett költöznie a battai erőmű üzemi területéről. 2000-ben új klubot alapítottak Dunafüredi Vízisport Klub néven, s 2020 óta a jelenlegi Duna-parti telep az egyesület központja. A klub elnöke 2019 májusa óta Hegedüs Róbert, miután Valkusz Pál külföldi munkája miatt lemondott a posztról. Az operatív tevékenységet hárman végzik, és ugyanennyi edzője van a klubnak – bár egyiküket sem Hegedüs Róbertnek hívják.

„Itthon nem folytattam az edzői munkát, mert a jogi pálya teljes embert kíván, nekem pedig választanom kellett – indokolt Hegedüs. – Az edzőség olyan, mint a fordított élet vagy az örökös szolgálat: akkor dolgozol, amikor más pihen, versenyekre és edzőtáborba jársz, alig van szabadidőd. Ehhez nagy elkötelezettség kell. Az életem sokrétűbb annál, mintsem hogy ezt vállalni tudjam, és talán sok mindent préselek bele, de éppen ez a pezsgés visz előre.”

Heti két-három alkalommal azért ma is hajóba ül, hogy evezzen a Dunán. Előfordult, hogy csak fél órája volt, mégis vízre szállt: mások talán össze sem vizezték volna magukat azért a két kilométerért, őt viszont boldoggá tette a mozgás. A klubnak egyébként van egy idősebb „gerince” is, amelyet a régi sporttársak és edzőpartnerek alkotnak. Közülük minden évben többen is képviselik az egyesületet a masters bajnokság megméretésein.

„Igyekeztem sporteszközökkel is gyarapítani a klubot, itt van például az a három hajó, amellyel Fehérvári Vince nyert egyesben, aztán amiben háromszor egymás után nyertünk párosban, végül amivel ugyanígy tripláztunk négyesben” – mutat a csónakházban az ereklyeként megmentett, de a masters versenyeken még használt hajókra.

„Ez a sportág nemcsak orvosság, hanem olyan szenvedély is, ami nem ereszti el az embert – vallja. – Egy életen át űzhető, jót tesz a léleknek, tisztul tőle a fej. Nincs annál jobb, mint amikor kint vagyok a Dunán, és húsz perc evezés után érzem, hogy kezd kiszállni belőlem a stressz, a fáradtság és a felesleges gondolatok. Megfigyeltem, a vízen nagyon kreatív tud lenni az ember, csak arra kell aztán odafigyelni, hogy gyorsan meg is valósuljanak az ötletek, ne merüljenek a feledés homályába.”

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2023. március 11-i lapszámában jelent meg.)