Kajak-kenu vb: „Csalódottan érkeztünk a célba, örülünk, hogy bronz lett a vége”

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2019.08.25. 17:07
Balaska Márk és Apagyi Levente a célba érkezés után azt hitte, lemaradt a dobogóról, s először csak az vigasztalta őket, hogy a hazai közönség őket élteti a szegedi kajak-kenu világbajnokságon. Aztán meglátták, hogy a 3. helyen végeztek K–2 200 méteren, s mindjárt jobb lett a kedvük. Lehet, hogy meg is ünneplik. 

Csalódottak voltunk, amikor célba értünk,mert nem olyan pályát jöttünk, amilyet szerettünk volna. A rajtnál megbillentünk, pedig a rajt az erősségünk. Csak az vigasztalt kicsit minket, hogy a közönség minket éltetett –mondtaApagyi Levente,akitőlBalaska Márkvette át a szót. – A partról kérdeztem, hogy a harmadik vagy a negyedik helyen végeztünk, és amikor mondták, hogymegvan a bronz, akkor az ingerültségemből egy fokot ez visszavett.Levi előtt le a kalappal, mert ez az első világbajnoksága, ráadásul Szegeden, s mégis össze tudta szedni magát egy rontás után a pálya közben.

És hogy lesz-e ünneplés? Márk szerint akkor, ha Levi is úgy akarja.

K–2 200 Férfi

1. Jurij Posztrigaj, Alekszandr Gyacsenko (Oroszország) 33.05
2. Piotr Mazur, Bartosz Grabowski (Lengyelország) 33.10
3. Balaska Márk, Apagyi Levente (Magyarország) 33.30

Az eseményről a Nemzeti Sportot tudósítja:Pircs Anikó, Lipiczky Ágnes, Koncz György (fotó), Tumbász Hédi (fotó), Pusztai Viola (videó)

Legfrissebb hírek

Rácsaptunk „a bika fenekére” a kajak-kenu vb-n

Kajak-kenu
2025.08.26. 07:04

„Éreztem, hogy fáradok, és nem tudtam, kitart-e az erőm a végéig” – interjú a milánói kajakkirállyal

Kajak-kenu
2025.08.26. 06:31

Csorba Zsófia és Varga Ádám bronzérmével zártuk a milánói vb-t

Kajak-kenu
2025.08.24. 14:34

Kurucz Levente és Nádas Bence világbajnok K–2 500 méteren!

Kajak-kenu
2025.08.24. 10:58

NS: Kopasz Bálint immár háromszoros vb-győztes a királyszámban! Rajtol a US Open

Kajak-kenu
2025.08.23. 23:25

Schmidt Ádám is megszólalt a magyar kajak-kenusok eddigi vb-szerepléséről

Kajak-kenu
2025.08.23. 19:08

Kopasz Bálint: Elképesztő verseny volt, hatalmas ellenfelek ellen

Kajak-kenu
2025.08.23. 17:06

Férfi kenu négyesünk így nyert világbajnoki címet Milánóban – videó

Kajak-kenu
2025.08.23. 16:15
Ezek is érdekelhetik