Kajak-kenu: a szerbek szerint még Benedekkel sincs alku

Vágólapra másolva!
2012.09.23. 11:22
Címkék
Mint a héten beszámoltunk róla, a hétszeres világbajnok Benedek Dalma bejelentette a Magyar Kajak-kenu Szövetségnek, hogy a jövőben szerb színekben folytatja pályafutását. A szerb szövetség azonban még csak azt erősítette meg, hogy tárgyalnak a magyar klasszissal.

A Szerb Kajak-kenu Szövetség ma hivatalos Twitter-oldalán annyit közölt, hogy bár Magyarországon már tényként kezelik, hogy Benedek Dalma szerb színekben folytatja, egyelőre nem zárult le az ügy, bár a tárgyalások valóban ebbe az irányba folynak.

Más kérdés, hogy a szövetség elnöke, Mirko Nisovics is úgy nyilatkozott a héten a Nemzeti Sportnak, hogy örül Benedek érkezésének, tehát valószínűleg már csak formaságokon múlik az egyezség és a hivatalos bejelentés.

A szerb szövetség Douchev-Janics Natasa lehetséges érkezésével kapcsolatban csak annyit közölt a Twitteren, hogy nem ők az illetékesek a tárgyalásban. Azt azonban már korábban megírták, hogy hamarosan három külföldről érkező klasszist fognak bejelenteni.

A Nemzeti Sport kérdésére korábban Nisovics sem tagadta, hogy folynak egyeztetések a háromszoros olimpiai bajnokkal is, de azt az olimpiai bizottság folytatja.

Legfrissebb hírek

Dupla Tízes: közelebb vagy távolabb került a világbajnoki álom a válogatottól?

Magyar válogatott
10 perce

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
13 perce

„Nekem a szívem csücske a Honvéd” – interjú a 60 éves Kovács Kálmánnal

Képes Sport
20 perce

Tuboly Máté: Meg kell tanulnunk győzni a nehéz meccseken

Magyar válogatott
31 perce

Palotai Károly: a bíró, aki tudott focizni

Népsport
58 perce

Delaney Collins: Büszkék, okosak és kemények a lányok

Jégkorong
1 órája

Szivós Márton: Magasra kell tennünk a lécet, és megpróbálni átugrani

Vízilabda
1 órája

Varga Barnabás kapu előtti hatékonysága a klasszisokét idézi

Magyar válogatott
2 órája
Ezek is érdekelhetik