Osztrák hokiliga: tizenegy gólos mérkőzésen kapott ki a Fehérvár

Vágólapra másolva!
2022.12.18. 18:25
null
Hét gól esett az utolsó harmadban (Fotó: Hydro Fehérvár AV19/Facebook)
A Hydro Fehérvár AV19 7–4-re kikapott a HC Bolzano vendégeként az osztrák jégkorongbajnokságban (ICEHL).

 

Könnyebb sorsolást is el tudtunk volna képzelni a Hydro Fehérvár AV19-nek, mint ami december közepére jutott neki az osztrák bázisú ICEHL-ben. Persze a hónap elején nem panaszkodtunk, amikor egymás után a liga három utolsó csapata jött sorban a Volán otthonába (s annak rendje és módja szerint a magyar klub nyolc lőtt és nulla kapott góllal mindhármat simán megverte), így most sem lenne stílusos sajnálkozni.

De tény, ami tény: pénteken a Villach vitt el három pontot a Raktár utcából (2–3) – amivel akkor a bajnokság harmadik helyére lépett elő –, majd a fehérváriak kemény túrára indultak, kedden Innsbruckban az éllovas ellen lépnek jégre, de előtte, vasárnap még a második helyezett Bolzano otthonába látogattak.

A dél-tiroli Rókák alig egy perc után egy távoli átlövésből megszerezték a vezetést, a sérülésből visszatérő Olivier Roy-nak esélye sem volt, jól takartak előtte a hazai támadók. Viszont a válaszra sem kellett sokáig várni, két percre rá Brett Findlay talált be, sőt, 14 másodperccel később a Fehérvár ismét mattolta a Bolzano védelmét, s Guillaume Leclerc megszerezte első találatát új csapatában.

Ekkor úgy tűnt, hogy gólzáporos adok-kapok lehet a mérkőzésből (végül az is lett a maga módján), ám a pörgős kezdés után mindkét fél visszavett a lendületből, s a második harmad közepéig jóformán csak az olyan jelenetek minősültek érdekesnek, mint amikor egy támadás végén a húszéves Németh Kristófot egyszerre három „vén róka” kezdte el gyepálni, csak mert Bernard előtt mozdulatlanul állt...

Aztán balszerencsés körülmények között egyenlített a Bolzano Foxes: Terbócs István több mint egy percig kúszott-mászott, blokkolt a jégen ütő nélkül, ugyanis Andrew O'Briené eltört, ő pedig átadta neki, hiszen a védekező felállásban az övé nélkülözhetőbb. De hiába próbálkozott önfeláldozóan Terbócs és a hosszú ideig a pályán ragadó sor, a Bolzano élt a Fortuna-adta lehetőséggel.

A záró játékrész ugyanúgy indult, mint a nyitó, egy takarásból érkező távoli lövés ismét kifogott Roy-n, ám ezúttal elmaradt a gyors válasz. A végjátékra aztán a pálya teljesen szétszakadt, amiből a hazaiak jöttek ki jobban, az utolsó hat percben lőtt öt gólból hármat ők szereztek, így a Volán – bár nem játszott alárendelt szerepet – ismét kikapott.

OSZTRÁK JÉGKORONGLIGA
HC Bolzano (olasz)–Hydro Fehérvár AV19 7–4 (1–2, 1–0, 5–2)

AZ ÁLLÁS
1. Innsbruck 27 18 2 7 111–92 +19 56
2. Bozen Südtirol 26 17 1 8 89–62 +27 53
3. Villach 27 15 2 1 9 99–81 +18 50
4. Salzburg 25 14 2 2 7 75–54 +21 48
5. Linz 25 13 2 10 75–64 +11 43
6. Fehérvár AV19 27 12 1 5 9 71–64 +7 43
7. Klagenfurt 26 9 5 3 9 77–68 +9 40
8. Vienna Capitals 25 11 1 2 11 76–76 0 37
9. Graz 27 8 3 3 13 56–73 –17 33
10. Olimpija Ljubljana 25 8 2 1 14 72–85 –13 29
11. Pustertal Wölfe 27 8 1 3 15 68–84 –16 29
12. Asiago 23 6 3 14 62–83 –21 24
13. Vorarlberg 26 5 1 2 18 47–92 –45 19
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik