Sorozatban harmadszor érkezik Kanada májusban, ezúttal Crosby is tiszteletét teszi Budapesten

Vágólapra másolva!
2025.05.06. 08:46
null
Papp Kristóf (jobbra) ezúttal is megpróbálhat túljárni a kanadai védők eszén (Fotó: Koncz Márton)
Utolsó állomásához érkezik kedd este a Veletek Bárhova-turné: 19 órától a világelső Kanada lép jégre az MVM Dome-ban. A magyar válogatottra nagy kihívás vár a világbajnokság előtti utolsó találkozón, a mérkőzés előtt Tokaji Viktor másodedző, valamint a csapatkapitány, Erdély Csanád beszélt a juharlevelesek elleni élményeiről és a várakozásairól.

2009. április 26. Ezt a dátumot aranybetűkkel írták be a jégkorongozás hazai históriás könyvébe, ugyanis ezen a napon játszotta a magyar válogatott történetének második A-csoportos mérkőzését, valamint először mérkőzött meg Kanadával világbajnokságon. Az összecsapáson 9–0-ra nyertek a juharlevelesek, a mieinknél szerepelt Tokaji Viktor is, aki jelenleg Majoross Gergely szövetségi kapitány munkáját segíti stábtagként.

„Annak a mérkőzésnek volt tétje, hiszen az A-csoportos világbajnokságon találkoztunk a kanadaiakkal – emlékezett vissza Tokaji Viktor. – Történetünk első elittornája volt, a túloldalon ott volt Kanada, tele nagy nevekkel. Emlékszem, a szövetségi kapitányunk, Pat Cortina azt mondta, hogy túlzottan tiszteltük őket. Erről szó sem volt, próbáltuk játszani a saját játékunkat, de sanszunk sem volt. Egyszerre szerettünk volna helytállni, de valahol élvezni is, hiszen abban az időben nem sokszor adatott meg, hogy Kanada ellen léphessünk jégre, ráadásul világbajnokságon.”

A 2009-es elit-vb-n tudta meg az egész világ, hogy a magyar szurkolótábor az egyik legjobb, minden mérkőzésen tőlük zengett a zürichi aréna. A Kanada elleni, 0–9-es mérkőzés után is éltette a játékosokat, a tábor elénekelte a himnuszt is a csapatnak.

„Az eredmény másodlagos volt, mindenki a mérkőzés utáni történésekről beszélt. A magyar szurkolók a vereség után is elénekelték nekünk a himnuszt, ez a sztori már abban az időben is népszerű volt az interneten – folytatta Tokaji. Talán innen datálódhat a himnusz eléneklése a vesztes találkozókat követően is. Hatalmas megtiszteltetés volt azon az összecsapáson szerepelni, a szurkolók szeretetét átélni pedig megható. Mi számítottunk rá a legkevésbé, az ember pironkodik, hogy maradjunk tíz kapott gól alatt, majd ezt kapjuk tőlük, a kanadaiakat is meglepte. Maradandó élmény volt minden tekintetben, kiváltság volt azon a találkozón jégre lépni.”

Az utóbbi mondattal nehezen lehetne vitatkozni, hiszen a világ legjobb játékosai ellen szerepelni hatalmas élmény minden esetben. 2009 után ez csaknem hét évig nem adatott meg a mieinknek, ám a 2015-ös feljutást követően 2016-ban, Szentpéterváron az A-csoportban ismét találkoztak Kanadával. Azon a mérkőzésen jégre lépett a válogatott jelenlegi csapatkapitánya, Erdély Csanád is, a Fehérvár támadója Kanada ellen mutatkozott be az elitben.

Élvezi a vezető szerepet a Stanley-kupa-győztes sztár
Ryan O’Reilly (Fotó: Imago Images)

– A csapat rutinosabb játékosai közé tartozik. Hogyan segíti tapasztalatával a fiatalabbakat a beilleszkedésben?
– Valóban, hetedszer vagyok tagja a kanadai válogatott világbajnoki keretének, ezért kötelességem is egyfajta vezető szerepet vállalni – mondta Ryan O’Reilly, a kanadai válogatott csatára. – Megmutathatom a fiataloknak, mekkora élmény, egyben milyen különleges kiváltság, ha valaki magára húzhatja a válogatott mezét egy világbajnokságon. Aki itt van, már nem játszhat az NHL rájátszásában, ami természetesen csalódás, de ilyenkor újra lehetőségünk van nyerni valamit a nemzeti csapattal. Élvezem, hogy megismerhetem ezeket a fiatal srácokat, és segíthetek nekik beilleszkedni, a másik oldalról pedig jó látni őket, és azt, milyen ígéretes a kanadai hoki jövője.

– Mit tud a keddi ellenfélről, Magyarországról?
– Beszéltem csapattársakkal, akik az előző évben játszottak Budapesten, és azt mondták, a közönség elképesztő volt, a csapat pedig nagyon keményen küzdött, ezért nehéz meccsre számítok. Csak jó dolgokat hallottam a magyar csapatról, várom a keddi kihívást.

– Stanley-kupa-győztes, kétszer nyert világbajnokságot, de az olimpiai arany még hiányzik a gyűjteményéből. Célja, hogy megszerezze jövőre?
– Nagyszerű lenne, de minden alkalom, amikor a válogatottban szerepelhet az ember, megtiszteltetés. Jelenleg azonban még nem erre összpontosítok, hiszen nagyon távol van még az olimpia, hanem arra, hogy az elit-világbajnokságon újra sikeresek legyünk. Ilyenkor rengeteg új élmény ér minket, olyan helyszíneket látunk, amelyeket korábban még nem, olyan emberekkel találkozunk, akiket nem ismertünk előtte. Imádom a világbajnokságot, egyelőre csak erre koncentrálok.

„Ha jól számolom, kedden már negyedik alkalommal játszhatok Kanada ellen – mondta Erdély Csanád, majd kitért a 2016-os élményeire. – Emlékszem, Brad Marchand és Connor McDavid is ott volt a jégen, óriási élmény volt ellenük játszani, hiszen azokkal néztünk szembe, akiket év közben az NHL-összefoglalókban láthattunk. Meglepően jó meccset játszottunk, akadtak jó megmozdulásaink, ráadásul nekem az volt az első A-csoportos mérkőzésem, mély vízbe dobtak be.”

Azóta világbajnokságon nem találkoztunk a juharlevelesekkel, ellenben barátságos mérkőzésen igen. 2016 őszén sok NHL-sztár nem tudott a Tüskecsarnok jegére korcsolyázni, ám 2023 és 2024 tavaszán a Magyar Jégkorongszövetség már igazán nagy körítést adott a mérkőzésnek, több sztárjátékossal. Ahogyan az elmúlt két esztendőben, idén is ellenünk zárja a vb-felkészülését Kanada. 2023-ban rendezték meg az első találkozót ezzel a párosítással az MVM Dome-ban, s rögtön nézőcsúcs született, 14 756 szurkoló volt a lelátón, ami abszolút rekord volt a sportág hazai történetében. Egy évvel később, a mieink olaszországi feljutása után, de a kanadaiak világbajnoksága előtt is találkozott egymással a két csapat, a Dome-ba ezúttal 14 925 szurkoló érkezett, újabb rekordot felállítva. Ki tudja, idén sorozatban harmadik alkalommal is új nézőcsúcs születhet.

Az előzetes hírek szerint ismét megdőlhet a hazai jégkorong nézőcsúcsa, az MVM Dome ismét megtelhet hokiszurkolókkal (Fotó: Koncz Márton)

„Az, hogy egy ilyen létesítményben játszhatunk Budapesten, és tengerentúli körülmények között érezhetjük magunkat egy ilyen erős csapat ellen, hihetetlen. Nagyon örülök, hogy ennyi embert megmozgat az esemény, remélem, a Kanada elleni meccs után a világbajnokságon is sokan követik a mérkőzéseinket – folytatta Erdély. – Egyre kell odafigyelnünk, hogy a drukk és az izgatottság ne forduljon át görcsös akarásba, mert abból sok jó nem sül ki. A munkát elvégeztük, játékunk elemei nagyjából a helyükre kerültek. Nagyon jó a kohézió a keretben, az elmúlt hetekben jól összekovácsolódtunk az új generációval.”

Ha már új generáció: a magyar válogatott keretében jó néhány fiatal játékos található, néhányuknak ez lesz az első mérkőzése Kanada ellen. Tokaji Viktor szerint az újak már máshogyan élik meg a sztárjátékosok elleni találkozót, de egy biztos, életre szóló élményben lesz részük. 

Teljesen más lett minden, ez a generáció már a közösségi média segítségével sokkal közelebb érezheti magához ezt a világot, talán nem érzi a sztárokat annyira elérhetetlennek – fejtette ki Tokaji. – Nehéz megítélni, hogy 2009-hez képest hokiban mennyivel tartanak máshol hozzánk viszonyítva, de azért továbbra is fényévekre vagyunk Kanadától. A megítélésünk azonban sokat változott tizenhat év alatt. A kanadaiak elleni mérkőzések lassan tradícióvá válnak, sorozatban a harmadik találkozót játsszuk ellenük, ebből a szempontból kézzel foghatóbb közelségbe kerültek.”

A világ egyik legjobbja, Sidney Crosby is Budapestre jön
Sidney Crosby (Fotó: Getty Images)

Sorozatban harmadik évben rendeznek az MVM Dome-ban Magyarország–Kanada jégkorongmérkőzést, de a sportág egyik legnagyobb alakját, Sidney Crosbyt még nem láthatta a hazai közönség. Eddig – ugyanis a kanadai és a magyar szövetség bejelentése szerint ezúttal ő is tagja az észak-amerikai ország világbajnoki keretének, és a felkészülési meccsen is jégre léphet. Crosbyt 2005-ben választotta ki az NHL draftján elsőként a Pittsburgh Penguins, és már újoncként 102 pontig jutott a világ legerősebb hokibajnokságában. Mindössze 19 éves volt, amikor kinevezték a „pingvinek” csapatkapitányának, és a 2007–2008-as idényben – noha sérülés is hátráltatta – Stanley-kupa-döntőbe vezette csapatát, amelyet azonban elveszített a Detroit Red Wings ellen. 

A következő évadban revansot vett Crosby és a Pittsburgh, hét meccsen legyőzték a Detroitot a döntőben, és ezzel a kanadai sztár lett a legfiatalabb Stanley-kupa-győztes csapatkapitány. A későbbiekben még kétszer nyerte meg az NHL fináléját, világbajnoki aranyérmet is ünnepelhetett, 2010-ben pedig az ő győztes góljával nyert Kanada az Egyesült Államok ellen a vancouveri téli olimpia döntőjében. Négy évvel később Szocsiban ismét olimpiai bajnok lett, 2017-ben pedig beválasztották az NHL történetének 100 legjobb játékosa közé. A 2005 óta a Pittsburghben játszó, 37 éves sztár második világbajnoki címére hajt, és minden bizonnyal Budapesten is különleges dolgokat láthatnak majd tőle a nézők.

Kedd este több mint 7000 NHL-alapszakasz-mérkőzés „érkezik” az MVM Dome-ba, a legnagyobb név a hétfőn bejelentett Sidney Crosby, aki 1352 mérkőzést teljesített eddig az észak-amerikai profi jégkorongligában. A hír hallatán nemcsak a szurkolók, hanem a játékosok is izgatottak lettek.

„Nyilvánvalóan mi is felkaptuk a fejünket az érkezése hírére, szerintem ha bármelyik jégkorongozót megkérdeznénk, hogy ki ellen szeretne játszani, Crosby biztos közöttük lenne. Nekünk is óriási fejlemény, remélem, ott lesz a korongbedobásnál is a jégen” – fogalmazott Erdély.

A keddi lesz mindkét csapat utolsó felkészülési mérkőzése a világbajnokság előtt. A magyar válogatott hazai környezetben zárhatja le az összesen nyolc összecsapást tartalmazó Veletek Bárhova-turnét. Majoross Gergely együttese mindegyik találkozóját A-csoportos ellenféllel vívta, hatot sikerrel zárt, Dániától, valamint legutóbb Szlovéniától kapott csak ki. Kanada ellen az utolsó kirakós darabok is a helyükre kerülhetnek, a szakmai stáb a mérkőzés után szűkíti a keretet. A juharlevelesek eddig mindössze egy edzőmérkőzést játszottak, az elmúlt vasárnap Ausztriában nyertek 5–1-re.

„Nagyjából kilencven százalékos készültségen állunk, a legutóbbi, szlovénok elleni találkozó hagyott maga után kívánnivalót, nem úgy kezdtünk, ahogyan szerettünk volna. Jó tanulópénz volt, ha nem pörgünk száz százalékon, ilyen harmadokba is belefuthatunk, és három-nulláról kell visszakapaszkodnunk az első húsz percet követően. Hatékony ébresztő volt. A dánok elleni második mérkőzésen látszott talán a leginkább, hogy fel tudjuk venni a versenyt, hiszek benne, hogy egy világbajnoki találkozón is tudunk így játszani – tekintett vissza Erdély, majd kitért a keddi mérkőzésre is. – A hazai környezet miatt talán lesz némi nyomás rajtunk, miközben modellezhetjük a világbajnoki viszonyokat is. Nemcsak mi, hanem Kanada is, hiszen nem sok felkészülési mérkőzést játszik a rajt előtt, ezért azt gondolom, világbajnoki szintű hokit láthatnak a nézők. Ez akár nekünk is előnyt jelenthet, hiszen a legtöbb résztvevőnek nem volt ennyi és ilyen minőségű edzőmérkőzése a torna előtt.”

Érdemes lesz időben érkezni

A keddi, Kanada elleni mérkőzés 19 órakor kezdődik, de már 16.15-kor megéri a helyszínre érkezni. A két válogatott az MVM Dome mellett vörös szőnyegen vonul be az arénába, a szurkolóknak lehetőségük lesz aláírást kérni, valamint közös képeket készíteni a játékosokkal. Ezt követően számos kinti és benti program közül választhatnak az érdeklődök, többek között lesz arc- és korongfestés; floorball- és streethockey-pálya; graffiti-, puzzle- és reflexfal.

FÉRFI JÉGKORONG-VILÁGBAJNOKI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Kedd, 19.00: Magyarország–Kanada, MVM Dome (Tv: M4 Sport)

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Bálizs Bence (Sparta Sarpsborg, norvég), Horváth Dominik (Hydro Fehérvár AV19), Vay Ádám (HK Poprad, szlovák)
Hátvédek: Fejes Nándor (Gyergyói HK), Garát Zsombor (Nottingham Panthers, brit), Hadobás Zétény (Iowa Heartlanders, amerikai), Horváth Milán, Szabó Bence (mindkettő Budapest Jégkorong Akadémia HC), Nilsson Henrik (Kalmar HC, svéd), Ortenszky Tamás (EHC Winterthur, svájci), Szathmáry Simon (DVTK Jegesmedvék), Tornyai Gábor (UTE)
Csatárok: Ambrus Gergő, Erdély Csanád, Hári János, Mihály Ákos, Németh Kristóf, Terbócs István (mind Fehérvár), Galló Vilmos, Szongoth Domán, (mindketten KooKoo, finn), Horváth Bence (Jukurit, finn), Laskawy Ferenc (UTE), Mihalik András (DEAC), Nagy Krisztián (BJA HC), Papp Kristóf (Iowa Heartlanders, amerikai), Sárpátki Tamás, Vincze Péter (mindkettő Gyergyó)

A KANADAI VÁLOGATOTT KERETE
Kapus: Dylan Garand (Hartford Wolf Pack, amerikai)
Hátvédek: Nicholas Beaudin (HC Kometa Brno, cseh), Harrison Brunicke (Wilkes-Barre/Scranton Penguins, amerikai), Noah Dobson (New York Islanders, amerikai), Ryker Evans, Brandon Montour (mindkettő Seattle Kraken, amerikai), Zayne Parekh, MacKenzie Weegar (mindkettő Calgary Flames), Travis Sanheim (Philadelphia Flyers, amerikai)
Csatárok: Zach Boychuk, Ty Ronning (mindkettő Eisbären Berlin, német), Macklin Celebrini (San Jose Sharks, amerikai), Sidney Crosby (Pittsburgh Penguins, amerikai), Will Cuylle (New York Rangers, amerikai), Adam Fantilli, Kent Johnson (mindkettő Columbus Blue Jackets, amerikai), Tyson Foerester, Travis Konecny (mindkettő Philadelphia Flyers, amerikai), Barrett Hayton (Utah Hockey Club, amerikai), Bo Horvat (New York Islanders, amerikai), Nathan MacKinnon (Colorado Avalanche, amerikai), Porter Martone (Brampton Steelheads), Ryan O’Reilly (Nashville Predators, amerikai), Brendan Perlini (Lausanne HC, svájci)

A MAGYAR VÁLOGATOTT VB-FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Április 10., csütörtök
Magyarország–Ausztria 4–2
Április 11., péntek
Magyarország–Ausztria 5–1
Április 18., péntek
Magyarország–Norvégia 5–3
Április 19., szombat
Magyarország–Norvégia 2–0
Április 25., péntek
Magyarország–Dánia 2–6
Április 26., szombat
Magyarország–Dánia 4–2
Május 2., péntek
Magyarország–Szlovénia 2–4
Május 6., kedd
19.00: Magyarország–Kanada

A MAGYAR VÁLOGATOTT VILÁGBAJNOKI PROGRAMJA
Május 10., szombat
16.20: Németország–Magyarország
Május 11., vasárnap
12.20: Egyesült Államok–Magyarország
Május 13., kedd
20.20: Kazahsztán–Magyarország
Május 15., csütörtök
20.20: Csehország–Magyarország
Május 16., péntek
16.20: Magyarország–Dánia
Május 18., vasárnap
20.20: Magyarország–Svájc
Május 19., hétfő
20.20: Magyarország–Norvégia

Jégkorong
3 órája

Velük bárhova – Patai Gergely publicisztikája

ALAPVONAL. Kanada jégkorong-válogatottja szinte hazajár Budapestre, sorozatban harmadszor játssza nálunk a vb-t megelőző utolsó előkészületi találkozóját. Becsüljük meg és értékeljük, hogy évről évre testközelből élvezhetjük a játékukat, mert korántsem magától értetődő, hogy a világ legjobbjai »házhoz jönnek«.

 

 

Legfrissebb hírek

Jégkorong-vb: a kanadai kapitány nem ígérheti meg Crosby játékát

Jégkorong
17 órája

Majoross Gergely: Kanada más kávéház lesz

Jégkorong
Tegnap, 9:52

Jégkorong-vb: Crosby is ott van a mieink ellen készülő kanadai keretben

Jégkorong
Tegnap, 7:25

Anyák napja – a hokis édesanyák szemszögéből

Jégkorong
2025.05.04. 16:24

A férfi jégkorong-válogatott 4–2-re kikapott Szlovéniától

Jégkorong
2025.05.02. 21:50

Szélig Viktor: A vb-n agresszív, vagány hokit fogunk játszani

Jégkorong
2025.04.30. 17:34

Majoross Gergely: A speciális egységek a vébén is nagyon fontosak lesznek

Jégkorong
2025.04.29. 12:41

Varga Balázs kikerült a vb-re készülő hokiválogatott keretéből

Jégkorong
2025.04.24. 16:12
Ezek is érdekelhetik