Természetesen telt ház előtt fogadta a DEAC a Budapest Jégkorong Akadémia HC-t az OB I döntőjének negyedik meccsén. Ahogy vasárnap, úgy szerdán is hibázási lehetőség nélkül léptek jégre a debreceniek, hiszen a három győzelemig tartó párharcot 2–1-es összesítéssel a fővárosiak vezették. Sokat kivett mindkét együttesből, hogy a vasárnapi összecsapás csak a második hosszabbításban dőlt el, de akkor – és ezt Vaszjunyin Artyom vezetőedző is megerősítette – úgy tűnt, a DEAC játékosai jobban bírják erővel. Két nap nem túl sok a regenerációra, de a szerdai meccs előtt kulcskérdés volt, melyik csapatnak sikerült jobban kipihennie magát.
A mérkőzés első percei alapján erre a kérdésre lehetetlen volt válaszolni, de nem azért, mert annyira lassan, hanem mert épphogy annyira energikusan kezdtek a felek. Sőt, egy perc alatt Szabó Bence és Novotny Dominik is ziccerbe került, gólt azonban csak utóbbi szerzett. A kapott találat egyik csapat lendületére sem volt hatással, Mihail Bucskin lövését pillanatokkal később Vojtech Kloz blokkja követte. Az egyre veszélyesebb BJA-helyzetek még az első harmad fele előtt gólban csúcsosodtak ki, Curtis Roach lőtte ki egy védő takarásából a jobb felsőt. Sofron István akár szépíthetett volna, bár kiugrásánál a nézőtéren többen lest kiáltottak, a bírók engedték a támadást, a csatár pedig Szeles Martin mamutjába lőtte a korongot, aztán derekát fogva fordult vissza, és – a leggyakrabban használt magyar kötőszóval – kiabálva adott hangot nemtetszésének, hogy a bírók nem büntették meg az ellenfelet testre ütésért.
Anton Senfeld a túloldalon jobbról korcsolyázott befelé, keresve az utat kapu felé, és lövése után egy védő lábán irányt változtató korong meg is tréfálta Farkas Rolandot, ismét vezettek a hazaiak. A középső játékrészben egy ideig távoli lövések jelentették a legnagyobb veszélyt, és végül egy ilyen után született a második harmad egyetlen gólja is. Nagy Krisztián tüzelt távolról, Szeles hiába volt rajta, mellé nyúlt a korongnak – kiegyenlített a BJA HC, pedig a gólt megelőző percekben inkább érett a hazaiak harmadik találata, így viszont minden nyílt maradt a harmadik húsz percre.
Ekkorra azért már kezdett kiütközni, hogy van jó néhány kilométer a játékosok lábában, egyre több volt a pontatlanság, és a meccs első kiállítását is megítélték a zebrák Keresztes Levente magas botjáért. A fórral nem élt a DEAC, Tarasz Jeliszejev, majd Jevgenyij Mozer is hatalmas helyzetben hibázott, majd szépen lassan ismét mezőnyfölénybe került Kangyal Balázs csapata, és Nagy Gergő révén kevesebb mint két perccel a vége előtt előnybe is került. Ezúttal meg is tartotta a vezetést, sőt, üres kapura is ütött egyet, 3–2-re nyert, és magyar bajnok lett a BJA HC.
JÉGKORONG OB I
DÖNTŐ, 4. MÉRKŐZÉS
Debreceni EAC–Budapest JAHC 2–3 (2–1, 0–1, 0–1)
Debrecen, 487 néző. V: Soós, Vincze P. T., Kövesi, Sábián
DEAC: Szeles – Usztyinyenko, Stensson / Kloz, Jakabfy S. / JELISZEJEV (1), Bukor / Gőz – Galoha, Mozer, Szmirnov / Novotny 1, Culigin (1), SENFELD 1 (1) / Kreisz B., Mihalik G., Mihalik A. / Kozma F., Bucskin, Atlasz. Edző: Vaszjunyin Artyom
BJAHC: FARKAS R. – Szabó B. (1), Szabó Dániel (1) / Pozsgai, Horváth M. / Boros, ROACH 1 / Dóczi – NAGY G. 1, Somoza, Santerno / Keresztes, Sofron, Schlekmann / Nagy Krisztián 1, BLACKWATER (1), Molnár B. (1) / Weidemann, Ravasz, Tóth R. Edző: Kangyal Balázs
Kapura lövések: 36–46. Emberelőny-kihasználás: 1/0, ill. –
A három győzelemig tartó párharc végeredménye, egyúttal bajnok: a BJA, 3–1-es összesítéssel
MESTERMÉRLEG
Vaszjunyin Artyom: – Talán először a párharc során fölénk nőtt fizikailag az ellenfél, és jobban bírta a megpróbáltatásokat. Igaz, hogy vannak légiósaink, de rengeteg játékosunk 25 év alatti, nincs egy olyan csapatvezér, akinek a lábában több mint száz válogatott meccs lenne, és a döntő pillanatokban is higgadtan reagálna.
Kangyal Balázs: – A fegyelmezettségünk döntött, ezen változtattunk az előző mérkőzéshez képest. Tulajdonképpen erre a mérkőzésre estünk át a holtponton és múlt el a fáradtságunk, amit még az elődöntőből cipeltünk magunkkal. Nem sokat pihenhettünk eddig, de a sebességünk és a támadásaink is rendben voltak, a végén pedig egy egyéni megmozdulással Nagy Gergő eldöntötte a párharcot.