Legyőzték a mieinket a kazahok az olimpiai selejtezőtorna első meccsén

Vágólapra másolva!
2024.08.29. 16:14
Kikapott a magyar válogatott a kazahoktól (Fotó: Árvai Károly)
A magyar férfi jégkorong-válogatott a papírformának megfelelően 5–2-es vereséget szenvedett a kazah csapattól a 2026-os milánói olimpiai kijutásról döntő pozsonyi torna első mérkőzésén.

Két különböző halmazállapotban is szórakozási lehetőséget kínált az emberiséget éltető víz alig tíz méter távolságban egymástól, hiszen nagyjából ennyi választja el egymástól a strand és a jégcsarnok bejáratát Pozsonyban. Nem csoda, hogy a hőségben többen inkább a fürdést választották, noha olyan hűvös egészen biztosan nem volt egyik medencében sem, mint az Ondrej Nepala arénában.

Na, persze nem elsősorban ezért volt érdemes utóbbit választani, sokkal inkább, mert a magyar válogatott Kazahsztánnal mérkőzött kora délután, a tét pedig nem kevesebb, mint a 2026-os téli olimpián való részvétel volt. Szigorúan csak a világranglistát figyelve a mieink nem kezdhettek volna könnyebb ellenféllel a rájuk váró három rivális közül, hiszen Ausztria és főleg Szlovákia jóval előrébb van náluk. A könnyűt azonban többszörösen idézőjelbe kell tenni, hiszen – ahogy a torna mind a négy csapata – Kazahsztán válogatottja is A-csoportos.

 

Tíz perc nem a világ, de ennyi idő elteltével bátran kijelenthettük, a magyar válogatott irányítja a meccset, noha ekkorra már túl voltunk egy kivédekezett emberhátrányon és egy kihasználatlan emberelőnyön. Nem sokkal később Sebők Balázst küldték le a zebrák a büntetőpadra, és másodjára már nem hibáztak a kazahok öt a négy ellen. Hiába lőttünk háromszor annyit kapura, mint az ellenfél, 1–0-s magyar hátránynál szólalt meg az első játékrész végét jelző duda.

A középsőben aztán jött, amire csak kevesen számítottak, a negyedik sorban szereplő, élete második felnőttválogatott-mérkőzésén jégre lépő 16 éves Szongoth Domán egyenlített. Terbócs István küzdött a kazahok kapusával, próbálta áttuszkolni rajta, alatta a pakkot, de végül a fiatal csapattárs jó ütemű közbelépése hozta meg a kívánt eredményt, a gólt. Szongoth húzott egyet a korongon, így már egyenes úton üthette a hálóba.

Egymást gyorsan követő két kazah találat kissé lehűtötte a kedélyeket, különösen a második, hiszen Makszim Muhametov egyéni alakítása után kicsit nagyobb határozottsággal elkerülhető lett volna a gól. A csapat rangidőse, Sofron István azonban tett róla, hogy az utolsó húsz percet is izgatottan várjuk, Nilsson Henrik kiváló passzát követően ütötte közelről a pakkot a kapuba.

A harmadik harmadra mintha kissé elfáradtunk volna, ezzel párhuzamosan a kazahokon érződött, kevésbé kemény meccsre számítottak, nem akarnak kockáztatni a végén, és újra kiengedni az előnyt kezeik közül. Egy emberelőny, és utána néhány perc erejéig még ismét irányítottuk a találkozót, de a gólokat ezúttal az ellenfél lőtte – legalábbis a jegyzőkönyv szerint, a negyedik kazah találat ugyanis Ortenszky Tamásról pattant a kapuba. A bravúr nem jött össze, a több mint bíztató játék viszont igen. Papíron erősebb rivális ellen játszottunk jobban, pénteken jöhet a torna favoritja, az NHL-sztárokkal felálló hazai csapat, Szlovákia.

JÉGKORONG 
OLIMPIAI SELEJTEZŐTORNA
1. FORDULÓ
Kazahsztán–Magyarország 5–2 (1–0, 2–2, 2–0)
Pozsony, 434 néző. Vezette: Frandsen (dán), Holm (svéd), Hautamaki (finn), Nyqvist (svéd) 
KAZAHSZTÁN: SUTOV – Metalnyikov, Orehov / Sztyepanenko, Beketajev / Bereusz 1, Gajtamirov / Danyijar, Mihajlov – MIHAJLISZ 3, Sztarcsenko (1), Sesztakov (1) / Panyjukov, Lihotnyikov, Asszetov / Muhametov 1, Szavickij (1), Rijmarev / Oszpanov, Demin, Kajirzsan. Szövetségi kapitány: Oleg Boljakin
MAGYARORSZÁG: Bálizs – Fejes, Garát / Szabó B., Nilsson H. (1) / Kiss R., Horváth A. / Hadobás, Ortenszky – SOFRON 1, BARTALIS I. (1), Erdély Cs. / Horváth Bence, Sebők, Galló / Varga B., Papp, Nemes / SZONGOTH 1, Terbócs (1), Ambrus G. Szövetségi kapitány: Majoross Gergely
Kapura lövések: 18–37
Gól – emberelőnyből: 2/1, ill. 2/0
MESTERMÉRLEG
Oleg Boljakin: – Leginkább annak köszönhetjük a győzelmet, hogy vérpofi játékosaink vannak, akiknek az egyéni képességei nagyon jók. Azt hiszem, a magyar csapat azt hitte, ha vezetést szerzünk, akkor átállunk védekezésre, de nem így tettünk, és ez talán meglepte az ellenfelet. Rendesen felkészültünk belőlük, tudtuk, hogy nagyon jól támadnak akkor is, ha nyomás alatt vannak, de sikerült tennünk ez ellen.

Majoross Gergely: – Odaadásban, mentalitásban kifogástalan volt a csapat, és a teljesítmény is majdnem tökéletes volt. Apróságok hiányoztak, és a helyzetkihasználásunk nem volt az igazi, ennek tudható be a vereség. Ilyen a sport, ha mindig az a csapat nyerne, amelyik többet támad és jobban játszik, akkor nem lenne benne sok izgalom. A legnagyobb erősségünk az energikusságunk volt, de hatékonyabbnak kell lennünk, ami viszont ilyen rövid idő alatt nem elvárható.

Kiélezett meccs volt, amin szerintem jobban játszottunk csapatként. A kazah játékosok egyéni képességei billentették feléjük a mérleg nyelvét. Kevés időnk volt együtt készülni, ebben is előttünk járt az ellenfél, ennek ellenére nagyon jól összeállt a brigád, ami miatt a mérkőzés nagy részében irányítottuk is a játékot. Nem ijedtünk meg a riválistól, a rutinosabb játékosok is segítenek nekem, ellátnak tanácsokkal, megdicsérnek egy-egy jól sikerült csere után is, ami sokat jelent.
SZONGOTH Domán, a magyar válogatott támadója

JÉGKORONG
OLIMPIAI SELEJTEZŐTORNA, POZSONY
D-CSOPORT
1. forduló, csütörtök
Kazahsztán–Magyarország 5–2 
18.00: Szlovákia–Ausztria
2. forduló, péntek
14.00: Kazahsztán–Ausztria
18.00: Magyarország–Szlovákia (Tv: Sport1)
3. forduló, vasárnap
14.00: Ausztria–Magyarország (Tv: Sport1)
18.00: Szlovákia–Kazahsztán

A magyar válogatott kerete az olimpiai selejtezőre
Kapusok: Bálizs Bence (Sparta Sarpsborg – Norvégia), Horváth Dominik (Hydro Fehérvár AV19), Vay Ádám (HK Poprad – Szlovákia)
Hátvédek: Fejes Nándor (Gyergyói HK), Garát Zsombor, Hadobás Zétény (Iowa Heartlanders – Egyesült Államok), Horváth Alex (Ocelari Trinec – Csehország), Horváth Milán (JoKP – Finnország), Kiss Roland (Hydro Fehérvár AV19), Nilsson Henrik (Kalmar – Svédország), Ortenszky Tamás (Winterthur – Svájc), Szabó Bence (BJAHC)
Csatárok: Ambrus Gergő, Bartalis István, Erdély Csanád, Mihály Ákos, Sebők Balázs, Terbócs István (mind Hydro Fehérvár AV19), Galló Vilmos (KooKoo – Finnország), Horváth Bence (Jukurit – Finnország), Nemes Márton (Mora IF – Svédország), Papp Kristóf (Lindenwood – Egyesült Államok), Sofron István (BJAHC), Szongoth Domán (KooKoo – Finnország), Varga Balázs (JYP – Finnország)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik