Létesítmény: elérte a legmagasabb pontját a székesfehérvári Alba Aréna

Vágólapra másolva!
2023.05.04. 18:40
null
Az Alba Aréna az év végére készül el a tervek szerint (Fotó: Vasvári Tamás/MTI)
Elérte a legmagasabb pontját a székesfehérvári Alba Aréna, ennek apropóján tartottak bokrétaünnepséget csütörtökön a közel 46 milliárd forintos kormánytámogatásból megvalósuló multifunkcionális rendezvény- és sportcsarnok épületénél.

Cser-Palkovics András polgármester köszöntőjében kiemelte: a székesfehérváriak évtizedek óta várnak a létesítmény megvalósítására, ezért kiemelt figyelem irányul az építkezésre. Mint mondta, az új aréna a közösségi, illetve a sport- és a kulturális élet szempontjából meghatározza majd a következő évtizedeket.

Reményét fejezte ki, hogy nemcsak a fehérvári jégkorongosoknak, hanem a magyar jégkorong-válogatottnak is központja lesz az Alba Aréna, amelyben e sportág mellett más teremsportágak, valamint kulturális rendezvények, koncertek is otthont kapnak majd.

Bajnok Sándor, a kivitelező Market Építő Zrt. műszaki igazgatója felidézte, hogy 2021. november elején a munkaterület átvételével kezdték meg a munkálatokat. Mostanra a földmunka, az alapozás, a monolit vasbeton szerkezet építés és a tetőszerkezet beemelése után éppen a tetőzet lemezfedése folyik.

A közel 22 ezer négyzetméter nettó alapterületű létesítmény a lelátókon mintegy hatezer fő, valamint a küzdőtéren további 2250 fő elhelyezésére lesz alkalmas. A létesítmény négy szintjén a csarnoktér mellett helyet kapnak többek közt irodák, kiszolgálóhelyiségek, étterem és rendezvényterem is.

A tervek szerint év végére készül el a Tarnóczky Tamás Attila és a Kossuth-díjas Balázs Mihály által tervezett Alba Aréna.

Legfrissebb hírek

NS-képeslap: impozáns kosárlabdás edzőközpont a tóparton

Kosárlabda
2025.10.10. 12:08

A Spartathlon-győztes Mórocza Andrea elárulta, ki a legnagyobb ellenfele

Csupasport
2025.10.09. 14:20

Szurkolók, barátok, volt játékosok, kollégák emlékeztek gyertyagyújtással Mezey Györgyre

Magyar válogatott
2025.10.08. 20:28

Fehérváron gyertyagyújtással emlékeznek Mezey Györgyre

Labdarúgó NB II
2025.10.08. 15:25

NS-képeslap: nem csak a stadion szépült meg Fehérváron

Egyéb egyéni
2025.10.07. 10:34

Szabó Katalin után Francia Zsuzsanna szobrát is felavatták Székesfehérváron

Egyéb egyéni
2025.10.03. 20:44

NS-képeslap: Fehérvár és a régió atlétikájának otthona

Labdarúgó NB II
2025.10.03. 08:43

Történelmi siker: a magyar U19-es amerikaifutball-válogatott legyőzte Nagy-Britanniát!

Amerikai sportok
2025.09.14. 18:46
Ezek is érdekelhetik