NS-klub: Kangyal Balázs máig őrzi a róla szóló cikkeket

KAPOLCSI-SZABÓ BENCEKAPOLCSI-SZABÓ BENCE
Vágólapra másolva!
2022.10.07. 09:31
null
Kangyal Balázs örül, hogy a magyar hoki sikere ma már nem szenzáció (Fotó: Nemzeti Sport)
 Tizenegy éves kora óta meghatározza a jégkorong Kangyal Balázs mindennapjait, akkor csatlakozott ugyanis a KSI csapatához. Első ob I-es mérkőzését is ott játszotta, majd pályafutása során megfordult az örök rivális Újpest és a Ferencváros együttesében is, mielőtt 1997-ben az Alba Volánhoz szerződött volna. 

 

Először mégsem a klubsikerei, hanem a válogatottban történő bemutatkozása kapcsán írt róla lapunk. „A nyolcvanas évek vége felé írtak rólam először, akkor mutatkoztam be ugyanis a felnőttválogatottban. Emlékszem, rajtam kívül is volt még újonc a csapatban.”

A válogatottal legnagyobb sikerét egyértelműen 2008-ban érte el, amikor a Szapporóban rendezett divízió 1-es világbajnokságon csoportgyőztes lett, s feljutott az elitbe a Pat Cortina által irányított nemzeti csapattal. Kangyal így emlékszik vissza arra az időszakra: „Sok Nemzeti Sportot eltettem abból az időből. Kiugrónak számított a teljesítményünk, hiszen a modern jégkorong történetében először jutott A-csoportos világbajnokságra a magyar férfiválogatott, ennek megfelelően a sajtó is rengeteget foglalkozott velünk. A televízióban, a rádióban és a nyomtatott sajtóban is rendre megjelentünk. Szerencsére azóta a férfiak és a nők is többször jól szerepeltek a jégpályán, így már nem annyira újszerű, ha egy válogatottunk elitvébén szerepel.”

 

Kangyal Balázs a kilenc magyar bajnoki címmel ékített játékos-pályafutása után a Vasas elődjénél, a Budapest Starsnál dolgozott, ezután került a BJA HC elődjéhez, a MAC-hoz. „A Budapest Starsnál általános igazgató és játékos is voltam egyszerre, majd miután ez a kihívás véget ért, a MAC-hoz kerültem. Azóta is itt dolgozom, többedmagammal építjük, egyengetjük a ma már BJA HC néven szereplő klub útját. Voltam már utánpótlásedző, szakmai és ügyvezető igazgató, jelenleg pedig vezetőedzőként dolgozom. Egyelőre öt mérkőzésből öt győzelmünk van az Erste Ligában, nehéz lesz ezt a mérleget fenntartani, de erre törekszünk.”

Kangyal Balázs idő hiányában manapság már inkább a Nemzeti Sport online felületeit olvassa, és gőzerővel készül csapata soron következő megméretésére, amelyen éppen korábbi klubja, az Újpest ellen szerepel pénteken 18 órától.

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 15 év munkájának eredménye a bajnoki cím – Kangyal Balázs

Jégkorong
2025.03.06. 09:12

NS-Klub: „Mit Miskolc adhatott...” – Veréb György 75 éves

Labdarúgó NB I
2024.12.10. 08:57

Különleges elismerésben részesült Kangyal Balázs

Jégkorong
2024.12.04. 09:31

Jégkorong: Kangyal Balázst csütörtökön iktatják be a hazai Hírességek Csarnokába

Jégkorong
2024.11.06. 13:05

Milánó 2026: Ovecskin reméli, hogy engedik játszani az orosz válogatottat

Téli sportok
2024.08.13. 19:57

L’Équipe: 16 millió kattintás – A neves francia sportújság szerkesztőségében jártunk

Párizs 2024
2024.08.04. 07:58

Kevesebb légiós, több helyi fiatal – kialakult a DEAC kerete

Jégkorong
2024.07.12. 18:27

Jégkorong: lett center érkezett a DEAC-hoz

Jégkorong
2024.06.27. 11:06
Ezek is érdekelhetik