Az ellenfél dicsérete – Bobory Balázs publicisztikája

Nincs nagyon felemelőbb érzés, mint amikor az ellenfél otthonában remekelsz, és nyer a csapatod, aztán a hazai drukkerek téged éltetnek. Gyakran előfordul olyan esetekben, amikor valaki riválisként visszatér korábbi sikerei színhelyére, de láttuk már, hogy a Bernabéuban állva tapsolják a Barcelona csillagát, Ronaldinhót vagy éppen a Juventus legendáját, Alessandro Del Pierót, holott egyikük sem futballozott korábban Madridban – de Cristiano Ronaldót is éltették már ollózós gólja után Torinóban, amikor még a Real mezét viselte.

A mögöttünk hagyott hétvégén senki sem kapott akkora szeretetet a fehérvári jégcsarnokban, mint Hetényi Zoltán. Volt idő, amikor ez mindennaposnak számított, a válogatott kapus ugyanis két részletben összesen tíz évet húzott le a Volánban, most viszont a DEAC ketrecét védi, és mit ad isten, ebben az évben éppen a Magyar Kupa Székesfehérváron rendezett négyes döntője végén emelhette magasba a trófeát – azok után, hogy a legjobbnak tartott magyar együttes, egyúttal volt klubja ellen aratott emlékezetes diadalt a debreceni hokicsapat.

Nem mondom, hogy a fehérvári közönség mindig a színházi etikett szabályait betartva viselkedik a lelátón, de híres arról, hogy szereti, érti a jégkorongsportot, és elismeri a jó teljesítményt, még ha valaki az ellenfél soraiban is nyújtja. Egyáltalán nem volt meglepő tehát, hogy a volános drukkerek magukhoz hívták a kapust a nekik fájdalmas és sokkoló vereség után, hogy lepacsizzanak vele, és éltessék is egy kicsit. Sokaknak Fehérváron örökre „Hetényi Zolika” marad, ami csak egy rossz berögződés, betudhatóan annak, hogy a mezőfalvi illetőségű srác a dunaújvárosi és a ferencvárosi tanulóévek után 16 évesen, 2004-ben került a koronázóvárosba. Az idő múlásával sikerült kiszorítania a közönségkedvenc Budai Krisztiánt is a kapuból, majd 2008-ban, nem sokkal a felnőttkor küszöbének átlépését követően, már Szuper Levente mögött második számú kapusként utazhatott Szapporóba, a divízió–1-es világbajnokságra, a többi pedig már történelem...

Tehetsége mellett mindenáron való győzni akarása, a mindig jobbra törekvése, maximalizmusa vitte előre, és ez némi forrófejűséggel, a kapusokra jellemző „flúggal” keveredett, amit azért kezelni kellett. Ha jól emlékszem, valamikor a 2000-es évek végén a Volán edzőmeccset játszott a többi klubban edződő játékosok alkotta „ligaválogatottal”, és alaposan ki is tömte; Hetényit ráadásul kölcsönadták az ellenfélnek, hogy szokja a várhatóan nagyobb nyomást, és bizony sok segítséget nem kapott. A meccs után az öltözőfolyosón vonulva veszélyben voltak a tárgyak, és az újságíró sem számíthatott diplomatikus nyilatkozatra tőle, pedig csak egy egyszerű bemutatómérkőzés volt. Nem tudta azonban megemészteni, ha a csapatának vagy neki nem ment a játék, esetleg éppen nem teljes erőbedobással küzdött mindenki.

Várható volt, ahogy tapasztaltabb, ennek is köszönhetően egyre higgadtabb lesz, úgy ível majd felfelé a karrierje. Szuper Leventétől 2010-ben vette át a stafétabotot és vált a válogatott első számú kapusává, közben első magyar játékosként került a finn élvonalba, majd amerikai szerződésével az NHL előszobájába lépett. Ám tengerentúli karrierjének hirtelen vége szakadt, amikor egy mérkőzés után csapattársaival egy vendéglátóipari egységben iszogatott, és konfliktusba került a pincérekkel. A kocsmai balhé és számtalan valótlan vád után végül vissza kellett térnie Európába, rövid finnországi kitérő után újra a Volánba.

Jobb kapusként öltözött újra kék-fehérbe, olyan éretten védett, mint aki minden hibájából tanult, és megértette, hogy az az időszak következik, amikor fizikailag, mentálisan is a csúcsra kerülhet. Élete legjobb idényét futotta a Volánban, az osztrák liga legjobb kapusai között tartották számon, és persze a válogatottban is remekelt. Nem hitte volna, hogy rövid időn belül a legnagyobb harcát kell megvívnia, hiszen két héttel a 2014-es dél-koreai vb után otthonában összeesett, és nagyon úgy tűnt, legjobb esetben csak a sportolói karrierjének van vége. Agyvelőgyulladást diagnosztizáltak nála, elmondása szerint egy év kiesett az életéből, de amikor magánál volt, csak az jutott az eszébe, hogy vissza fog térni a jégre. Visszatért, megcsinálta, mégis úgy tetszett, hogy a fonál valahol elveszett: előbb Fehérvárról távozott, majd újra Amerikában kalandozott, de többször eszébe jutott, hogy alig harmincévesen abbahagyja a játékot. Ha nincs a DEAC, amely az ajánlatába az egyetemi oktatás lehetőségét is beleveszi, nagy valószínűséggel Hetényi Zoltánt már nem láttuk volna a kupadöntőben Székesfehérváron, nem lett volna kit ünnepelniük az ellenfél soraiból a hazai drukkereknek. Ő azonban belevágott, elkezdte tanulmányait vadgazdálkodás szakon, közben úgy építette fel magát, hogy a szövetség választása alapján 2021 legjobb játékosa lett Magyarországon, visszakerült a válogatottba, és a Magyar Kupa 2022-es fináléjában – 33 évesen – az osztrák liga élcsapata ellen 53 lövésből ötvenet megfogott, repült, vetődött, hasalt, fejelt, mindent megtett, amit egy kapus megtehet a csapatáért. Óriási szerepe volt abban, hogy Dávid az elmúlt év után az idén is legyőzte Góliátot. A DEAC a magyar és erdélyi csapatokat felvonultató Erste Ligában eléggé hullámzó teljesítményt nyújt, erre a mérkőzésre viszont felszívta magát, amihez kellett persze, hogy olyan stabilitást, biztonságot kapjon hátulról, amilyet egy Hetényi Zoltán kaliberű kapus tud nyújtani.

A debreceni hokis egy pillanatig sem éreztette a fehérvári vezetőkkel, játékosokkal, szurkolókkal, hogy különösen motivált és bizonyítani akarna volt klubjának, hogy talán még mindig ott lenne a helye. Egyszerűen beállt a kapuba, tette a dolgát, kizárva a külvilágot csak a játékra, a feladatra koncentrált. Az elmúlt két évadban két kupadöntőt is elveszítő nagynevű fehérvári játékosok pedig először kikerekedett szemmel figyeltek, hogy mit művel a hadak útját megjáró 33 éves veterán, aztán már hiába próbáltak ritmust és szemléletet váltani, összeszorított foggakkal sem sikerült legyőzniük – maradt a keserű csalódás és a hazai jégen szégyenteljesnek számító vereség.

Úgy tűnik, Hetényi Zoltánnak végleg benőtt a feje lágya, és ebből most a debreceni klub profitál a legtöbbet. A kapus immár 18 esztendeje részese a profi világnak, annyi mindent látott már, oly sok mindenen ment keresztül, hogy vélhetően tisztán látja: mi kell ahhoz, hogy eredményes legyen, és olyan hosszúra nyújtsa a karrierjét, amennyire csak szeretné, ameddig jól érzi magát a jégen. Közben úgy tűnik, a debreceni közeg, a város, az egyetem mind jó hatással van rá. Otthonra talált, a kiegyensúlyozottság pedig főleg egy kapus teljesítményén képes hatalmasat dobni.

Hetényi Zoltán azt mondja, élvezi a játékot, és a legjobb kapuskorban van. Ez azért is fontos, mert a válogatottban nagyon jól jöhet a birtokában lévő mentalitás és tudás. Ráadásul az sem baj, hogy kapusfronton egyre jobban áll a magyar mezőny, Hetényi mellett Vay Ádám, Rajna Miklós, Bálizs Bence vagy éppen Arany Gergely is versenyben lehet a nemzeti együttesben a csapattagságért, és a küzdelem a legjobbat hozhatja ki belőlük.

Hetényi – aki már régen nem Zolika, csak egyeseknek Fehérváron – valószínűleg már annak is örül, hogy a hétvégihez hasonló sikereket élhet meg a jégen, de aki ismeri őt, tudja, mindig a legjobb szeretne lenni, mindig győzni akar. Ezért nyert már sokszor sok csatát, nem csak a jégen. Példakép, aki nem felejti el, honnan jött, kinek mit köszönhet.

Okkal járt neki az ováció Székesfehérváron.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!