Erste Liga: ismét Hetényi Zoltán lett az idény kapusa

Vágólapra másolva!
2020.05.29. 19:23
null
Hetényi Zoltán lett az idény legjobb kapusa (Fotó: Kiss Annamarie/Hajdú-Bihari Napló )
Az előző idényhez hasonlóan a félbeszakadt 2019–2020-as idényben is Hetényi Zoltánt választották a jégkorong Erste Liga legjobb kapusának.

A magyar szövetség honlapja szerint a Debreceni EAC játékosa az alapszakaszban 93.3 százalékkal védett, a középszakaszban 93.16 volt a mutatója, majd a negyeddöntőben még javult, és 95 százalékos hatékonysággal teljesített a Csíkszereda ellen.

A legjobb hátvéd díját az FTC-Telekommal bajnok Jere Pulli kapta. A finn védőnek ez volt az első idénye a ligában. A csatárok között a szintén megosztott aranyérmes Csíkszereda kanadai játékosa, Joshua Shalla diadalmaskodott. A 28 éves csatár az alapszakasz assziszt- és pontlistáját az első helyen zárta: 34 meccsen 28 gól és 39 gólpassz volt a termése. A posztonkénti elismerések a liga vezetőedzőinek szavazatai alapján dőltek el.

A főszponzor Erste Bank – a korábbi évekhez hasonlóan – ezúttal is „Higgy Magadban” különdíjakkal jutalmazta az idény kiemelkedő játékosait, akikre a liga csapatai jelölhettek. Az év felfedezettje Szűcs István (Hokiklub Budapest), míg az év legsportszerűbb játékosa Léránt René (DEAC) lett, Azari Zsolt (Dunaújvárosi Acélbikák) pedig példamutató magatartásával, hozzáállásával, munkavégzésével emelkedett ki társai közül. A díjjal 500 ezer forintos jutalom is jár.

Legfrissebb hírek

Erste Liga: kialakult a bajnoki ezüstérmes DEAC kerete

Jégkorong
16 órája

Horváth Bálint hazatért, és a BJAHC-hoz igazolt

Jégkorong
2025.07.25. 13:02

Vlagyiszlav Kulesov visszatér a DEAC-hoz

Jégkorong
2025.07.25. 11:54

Erste Liga: Mozer és Jeliszejev marad Debrecenben, Bucskin távozik

Jégkorong
2025.07.23. 18:29

A versenyhelyzet növelésével lépne közelebb a mezőnyhöz a Dunaújváros

Jégkorong
2025.07.19. 11:25

Erste Liga: hosszabbított KHL-bajnokával a DEAC

Jégkorong
2025.07.17. 10:03

Erste Liga: svéd csatárt igazolt a DVTK Jegesmedvék – hivatalos

Jégkorong
2025.07.15. 16:10

A DEAC kölcsönvette a Vasas fiatal hátvédjét

Jégkorong
2025.07.10. 10:17
Ezek is érdekelhetik