Az Alba Volán kiütötte a Csíkszeredát a bajnoki döntő harmadik meccsén

Vágólapra másolva!
2008.03.18. 20:38
A döntő harmadik meccsén még az eddigi két találkozónál (5–3 és 6–2) is simább győzelmet arattak Palkovics Krisztiánék, pedig 1–0-ra még a vendégek vezettek. Az SC Csíkszereda a Dunaújváros legyőzésével megszerezte a harmadik helyet a bajnokságban.
Svasznek Bence (középen) és társai 3–0 arányban vezetnek a bajnoki döntőben
Fotó: Mirkó István
Svasznek Bence (középen) és társai 3–0 arányban vezetnek a bajnoki döntőben
Svasznek Bence (középen) és társai 3–0 arányban vezetnek a bajnoki döntőben
Fotó: Mirkó István
Svasznek Bence (középen) és társai 3–0 arányban vezetnek a bajnoki döntőben

Nagy lendülettel kezdték az összecsapást a csapatok. A 18. másodpercben Palkovics lövését hárította Polc, majd a második perc végén Petres Magor Tivadar emberelőnyből megszerezte a vezetést a vendégeknek.

A csíkszeredaiak nem sokáig örülhettek vezetésüknek: fél perccel a gól után Toni Sihvonen kísérletébe Sofron István piszkált bele, és máris egyenlített a Volán.

A házigazdák ezt követően gólparádét rendeztek. A hatodik percben egy buli után Palkovics megszerezte hetedik gólját a rájátszásban, majd négy perccel később Kovács Csaba távoli lövése talált utat Polc kapujába.

A 3–1-es Volán-vezetés után összeesett a HC. A tizennegyedik percben Ocskay Gábor egy kipattanó korongot pofozott közelről a hálóba, majd nem sokkal később Majoross is eredményes volt, így egy harmad után 5–1 állt az eredményjelzőn.

A második játékrész első percében –miközben a vendégek sort cseréltek – Kovács Csaba megszerezte önmaga második, és csapata hatodik gólját. Ezt követően tíz perc gólcsend következett, majd ismét Kovács talált be.

Az utolsó harmadban még két gólt szerzett a Volán, mindkettőt Sofron István, aki beállította a 9–1-es végeredményt.

A négy győzelemig tartó párharcban 3–0-ra vezet az Alba Volán.

Az SC Csíkszereda megszerezte a harmadik helyet a jégkorong OB I-ben, miután a bronzcsata harmadik mérkőzésén is legyőzte a Dunaújváros csapatát 5–1 arányban, így 3-0-ás összesítéssel nyerte a párharcot.

FÉRFI OB I, DÖNTŐ

HARMADIK MÉRKŐZÉS:
ALBA VOLÁN SC – HC CSÍKSZEREDA 9–1 (5–1, 2–0, 2–0)
Székesfehérvár, 2500 néző
V: Tominc (szlovén), Abonyi, Wolf
Kiállítások: 12 perc, ill. 6 perc
Az egyik fél négy győzelméig tartó párharc állása: 3–0 az Alba Volán javára
ALBA VOLÁN: Hetényi – Horváth A., Tokaji, Palkovics, Ocskay, Vaszjunyin, Allen, Galvins, Ftorek, MAJOROSS, KOVÁCS CS., Ondrejcík, Kangyal, SOFRON, Sihvonen, Fodor, Svasznek, Rajz
HC CSÍKSZEREDA: Polc – Blanár, Nagy I., Racek, Szabó I., Lőrincz, Solti, Pipa, Bosak, Petres, K. Kovac, Malinka, Blinka, Antal Zs., Mihály, Virág, Szőgyőr, Molnár Zs., Szőcs B., Péter, Bíró, Fülöp Róbert (kapus)
Gólok. 01:46: Petres (Solti – emberelőny, 0–1). 02:21: Sofron (Sihvonen, 1–1). 05:16: Palkovics (Ocskay, 2–1). 10:10: Kovács Cs. (Allen, 3–1). 13:26: Ocskay (Palkovics, 4–1). 17:39: Majoross (emberhátrány, 5–1). 20:51: Kovács Cs. (Palkovics, 6–1). 30:24: Kovács Cs. (Ftorek, 7–1). 49:34: Fodor (Sofron, 8–1). 55:00: Sofron (Allen, Majoross, 9–1).
Legfrissebb hírek

A Csíkszereda a ráadásban mentett pontot a Kolozsvár ellen

Minden más foci
2025.10.16. 21:37

Orbán Viktor: Amíg visszakapaszkodunk a világ tetejére, el kell telnie néhány évnek

Magyar válogatott
2025.10.14. 09:51

Történelmi győzelem! Szalay Szabolcs főszereplésével nyert a Csíkszereda

Minden más foci
2025.10.04. 16:03

A Brassó nyerte az Erste Liga erdélyi rangadóját

Jégkorong
2025.09.26. 21:21

Hiába vezetett kétszer is, nem bírt a sereghajtóval a Csíkszereda

Minden más foci
2025.09.22. 19:00

A Csíkszereda figyelmeztetést kapott a román szövetségtől a székely jelképek használata miatt

Minden más foci
2025.09.18. 08:38

A Csíkszereda öngóllal mentett pontot a FCSB ellen

Minden más foci
2025.09.14. 21:56

Nyakunkon az Erste Liga, összegyűltek a csapatok képviselői

Jégkorong
2025.09.09. 16:35
Ezek is érdekelhetik