A Stastny, Sakic és Hejduk vezérelte Avalanche elsöpörte a Sharkst

Vágólapra másolva!
2007.10.08. 08:05
Egyetlen mérkőzést rendeztek meg márra viradóra az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL), ezen a Colorado Avalanche 6-2-re legyőzte a vendég San Jose Sharks csapatát. A denveriek harmadik meccsükön másodszor nyertek, míg a kaliforniai együttes a rendes játékidőben először kapott ki az új szezonban. A Colorado elsősorban a harmadik harmadbeli pazar játékának köszönhette a sikert, a tudóítások a másodéves quebeci center, Paul Stastny teljesítményét emelték ki.
Ryan Smith (balra) ezzel a góllal adta meg a kegyelemdöfést a „cápáknak”. Ez volt a hatodik
Getty Images
Ryan Smith (balra) ezzel a góllal adta meg a kegyelemdöfést a „cápáknak”. Ez volt a hatodik
Ryan Smith (balra) ezzel a góllal adta meg a kegyelemdöfést a „cápáknak”. Ez volt a hatodik
Getty Images
Ryan Smith (balra) ezzel a góllal adta meg a kegyelemdöfést a „cápáknak”. Ez volt a hatodik

A 21 éves Stastny az Avalanche Dallas elleni idénnyitóján mesterhármast ért el, most pedig egy gólt ütött, további négyben pedig előkészítő szerepet játszott.

A legutóbbi idényben az orosz Jevgenyij Malkin mögött az év újoncának választott Stastny szerényen értélkelte a saját teljesítményét.

„Van néhány remek játékostársam ebben a sorban” – jelentette ki.

Kétszer volt befejező ember Milan Hejduk, Joe Sakic és Ryan Smith pedig egy-egy gólt és egy-egy gólpasszt jegyzett.

Sakic ezzel már 1591 pontnál jár, így az NHL örökös ranglistáján feljött a nyolcadik helyre, megelőzve Phil Espositót. Egyébiránt ez volt 19 évre visszatekintő pályafutása 611. találata, ezzel pedig a liga történetének 14. legeredményesebb emberét, Bobby Hullt érte utol.

„Hát igem már régóta vagyok itt (az NHL-ben) – mondta Sakic. – Megtiszteltetés ez is, és az is, hogy olyan játékosokkal emlegetnek együtt, akik nagyon sokat adtak ennek a sportágnak.”

Ami az eredmény alakulását illeti, az Avalanche az első harmadban 2-0-ra elhúzott Sakic és Hejduk góljaival, de a Sharks Ryane Clowe jóvoltából a második húsz percben szépített (2-1).

A hazaiak aztán a harmadik harmadban, nem sokkal több mint nyolc perc alatt olyan gólparádét rendeztek, amilyet nem sokat látott még a csarnok.

Előbb Stastny alakította 3-1-re az eredményt, majd Hejduk szerezte meg a második gólját, a 8. perc végén és a 9. perc elején pedig 20 mp-en belül a kassai Marek Svatos és Ryan Smyth is betalált (6-1).

A hajrában Ryane Clowe még szépített, ami ugyan nem boldogította a csapatát, de az ő egyéni teljesítménye legalább említésre érdemes (6-2).

ÉSZAK-AMERIKAI PROFI JÉGKORONGLIGA (NHL)

ALAPSZAKASZ, AZ 5. JÁTÉKNAP EREDMÉNYE:
Colorado Avalanche–San Jose Sharks 6-2
Gólszerzők: 1-0 Sakic 15:18 (Stastny, Liles), 2-0 Hejduk 17:53 (Sakic, Stastny), 2-1 Clowe 27:47 (Pavelski, Ehrhoff), 3-1 Stastny 40:51 (Hejduk, Leopold), 4-1 Hejduk 42:47 (Smith, Stastny), 5-1 Svatos 47:48 (Finger, Arnason), 6-1 Smyth 48:06 (Stastny), 6-2 Clowe 57:53 (Bernier, Rivet)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik