A kanadai együttes lesz Svédország ellenfele az elődöntőben

Vágólapra másolva!
2007.05.10. 17:02
Kanada válogatottja jutott be a legjobb négy közé a moszkvai jégkorong-világbajnokságon, miután a negyeddöntőben legyőzte Svájc együttesét. A juharlevelesek ellenfele az elődöntőben a svéd válogatott lesz.
A kanadai válogatott rutinból hozta a svájciak elleni meccset
Reuters
A kanadai válogatott rutinból hozta a svájciak elleni meccset
A kanadai válogatott rutinból hozta a svájciak elleni meccset
Reuters
A kanadai válogatott rutinból hozta a svájciak elleni meccset

Szerdán két párharc már eldőlt a moszkvai jégkorong-világbajnokságon, Svédország és a házigazda Oroszország bejutott az elődöntőbe. A csütörtöki Kanada-Svájc összecsapás azt volt hivatott eldönteni, hogy ki lesz a címvédő svéd válogatott ellenfele.

A papírforma a kanadai csapat mellett szólt, és a juharlevelesek nem is cáfoltak rá az esélyekre, biztos győzelmet arattak.

A svájciak az első tizenöt percben megúszták kapott gól nélkül, de utána Lombardi révén megszerezte a vezetést az észak-amerikai csapat.

A második harmad közepén Mayers szépen kanyarodott vissza a kapu mögül, majd Hiller hálójába vágta a korongot. Alig telt el fél perc, amikor Di Pietro is megvillant, és ő is betalált.

A 33. percben Bezina és Ambuhl is a kiállítás sorsára jutott, ezt már nem tudták kivédekezni a helvétek, a kettős emberelőnyt Nash váltotta gólra.

A 23-szoros világbajnok együttes Lombardi második góljával már 4-1-es vezetésre tett szert, a végén Weber állította be a végeredményt. A svájciak Hiller kapusnak is köszönhetik, hogy nem kaptak ki jobban, a svájci hálóőr 39 lövést hatástalanított.

"Nem becsültük le az ellenfelet" - mondta Matthew Lombardi a mérkőzés után - "Keményen dolgoztak, jól játszottak, hosszú utat tettek meg, hogy ilyen messzire jussanak a vb-n.'

A játéknap másik meccsén az Egyesült Államok és Finnország csap össze.

JÉGKORONG-VILÁGBAJNOKSÁG

ELŐDÖNTŐ:
Kanada-Svájc 5-1 (1-0, 2-1, 2-0)
G: Lombardi (16., 47.), Mayers (30.), Nash (35.), S. Weber (58.) ill. Di Pietro (30.)
Legfrissebb hírek

Hiába nyerte meg a rájátszást, a Zürich menesztette Ricardo Monizt

Minden más foci
1 órája

Négy év múlva Szlovákia lesz a hoki-vb házigazdája

Jégkorong
2025.05.24. 10:56

Hári János: A dánok és a norvégok szintjét kell elérni

Jégkorong
2025.05.23. 09:04

Szenzáció a jégkorong-vb-n: Dánia az utolsó percekben ütött gólokkal kiejtette Kanadát!

Jégkorong
2025.05.22. 22:50

A svájciak kiütéssel, az amerikaiak nagy csatában jutottak be az elődöntőbe a jégkorong-vb-n

Jégkorong
2025.05.22. 18:59

Hokitörténelem: az utolsó harmadban darálta be Svájc a kazahokat, először maradt benn a magyar válogatott az elitben!

Jégkorong
2025.05.20. 14:41

Kanada már nem százszázalékos, kiestek a franciák

Jégkorong
2025.05.19. 23:13

Norvégiától kikapott, de még benn maradhat a magyar válogatott

Jégkorong
2025.05.19. 22:30
Ezek is érdekelhetik