Győzelemmel rajtolt a Cortina-csapat

Vágólapra másolva!
2007.02.09. 18:50
A hat újoncot avató magyar jégkorong-válogatott 2-1-re legyőzte Horvátország együttesét a lengyelországi Torunban négy csapat részvételével zajló nemzetközi tornán. Pat Cortina együttesében Peterdi Imre és Ennafatti Omar szerezte a gólokat, déli szomszédnál Kopajcic volt eredményes.
Peterdi Imre szerezte az első magyar találatot
Peterdi Imre szerezte az első magyar találatot
Peterdi Imre szerezte az első magyar találatot
Peterdi Imre szerezte az első magyar találatot

Nem mondhatni, hogy agresszíven kezdtek volna Pat Cortina fiai, akik között ezúttal Szuper Levente kezdett a kapuban.

Az első pár perc után, mire belelendült volna a válogatott, az ellenfél már nyomni is kezdett. Hátráltató tényező volt az is, hogy az első periódusban öt embert állítottak ki a bírók a magyar csapatból.

Nemcsak Svasznekéknek indult azonban döcögősen a játék, hiszen a horvátok még emberelőnyös helyzetben is sorra puskázták el lehetőségeiket - már amikor az egyébként nagyszerűen teljesítő védelmünkön éppen rés támadt, vagy a remekül védő Szuper nem tudott volna hárítani.

Jött azonban a 15. perc, emberelőnyben először Svasznek Bence célozta meg a kaput a kék vonaltól. A kipattanóba Borbás csak beleérni tudott, Peterdi azonban már nem kegyelmezett, és közelről vezetést szerzett a magyaroknak.

A második harmadban már erősebben kezdett válogattunk, bár a 28. percben emberelőnyös helyzetből Kopajcic közelről kiegyenlített.

Ez azonban nem fogta vissza az egyre veszélyesebben játszó Peterdiéket, és a harmad utolsó percében Ennafatti Omar révén újból vezetést szerzett a magyar gárda. A hátvéd a bal bedobókörből lőtte Peterdi passzát a horvát hálóba.

Az utolsó periódusban ugyan már nem született gól, de ekkor már egyértelműen válogatottunk dominált az egyre gyengében játszó déli szomszédaink ellen, akik a mérkőzés végén még emberhátrányba is kerültek.

Ez sem hozott gólt, hiszen a végjátékban jó pár kecsegtető helyzetet hibáztak el a mieink.

A magyar együttesből az egy gólt szerző és egy gólpasszt adó Peterdi Imrét választották a legjobbnak, a másik oldalon a horvát Brumercik érdemelte ki ezt a címet.

A magyar válogatott holnap a litvánokkal mérkőzik majd, akik ma 19.15-től a házigazda lengyelekkel néznek farkasszemet.

EURO ICE HOCKEY CHALLENGE NEMZETKÖZI JÉGKORONGTORNA, TORUN (LENGYELORSZÁG)

1. JÁTÉKNAP:
MAGYARORSZÁG–HORVÁTORSZÁG 2-1 (1-0, 1-1, 0-0)
Gólszerzők: Peterdi (15., ee.), Ennafatti (39., ee., Peterdi), ill. Kopajcic (28., ee.)
Kiállítások: 18 p. ill. 12 p.

LENGYELORSZÁG-LITVÁNIA 3-0 (2-0, 0-0, 1-0)
Gólszerzők: Lopuski (9.), Rozanski (10., 60.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik