Tusványos 2023: Úgy éreztem magam, mint Alice csodaországban – Szuper Levente

Vágólapra másolva!
2023.07.19. 14:14
null
Papp Előd és Szuper Levente (Fotó: Mravik Gusztáv)
Annál beszédesebb címet, mint hogy „Székelyföld – hokiföld” aligha lehetett volna adni annak a beszélgetésnek, amelynek vendége Szuper Levente 98-szoros magyar válogatott hokikapus, az NHL-ben elsőként szerződést kapó magyar jégkorongozó, az egyik „szapporói hős”, valamint Papp Előd, a Csíkszeredai Sportklub szakosztályvezetője, illetve a szeredai játékosok közül Becze Tihamér és Adorján Attila volt.

 

Szép Zoltánnak, a Marosvásárhelyi Rádió szerkesztő-riporterének, a beszélgetés moderátorának Szuper Levente – aki először vendégeskedik Tusnádfürdőn – a székely hokival kapcsolatos emlékeit idézte fel: „Irigykedtem a székely srácokra, hogy errefelé úgy kezelik a hokit, mint Kanadában, ez az első számú sportág. Én a Fradiban nevelkedtem, mi Budapesten hokisként nem voltunk reflektorfényben.”

Felértékelődnek azok a meccsek, amikor cserejátékosként hivatalos NHL-mérkőzésen a kispadon ülhettem. Úgy belépni a New York-i Madison Square Gardenbe, hogy nem takarító vagy vízhordó vagyok, hanem profi játékos, örök élmény. Úgy éreztem magam, mint Alice csodaországban. De ha akkor nem térek vissza Európába, talán nem jut ennyi élmény és siker a válogatottal, mint így” – idézte fel észak-amerikai éveit Szuper. Szóba került az is, ki volt annak idején az ideálja: két legendát, Vlagyiszlav Tretyakot és Dominik Haseket említette meg. Most azt is elárulta, lényegében az egész pályafutása úgy telt el, hogy nem dolgozott vele kapusedző. Kiderült, a Sportklubnak sincs jelenleg kapusedzője, aminek egyik oka, hogy nehéz jó szakembert Erdélybe csábítani, aki pedig igazán profi, annak a bére nem férne bele a költségvetésbe.

Szép Zoltán, Papp Előd, Szuper Levente, Adorján Attila és Becze Tihamér (Fotó: Mravik Gusztáv)
Szép Zoltán, Papp Előd, Szuper Levente, Adorján Attila és Becze Tihamér (Fotó: Mravik Gusztáv)

Papp Előd nem tagadta, csalódottak, hiszen az előző idény a vártnál gyengébbre sikerült a Sportklubnak, de elismerte, nem érdemelték volna meg az aranyat: „Most viszont úgy építkezünk, hogy visszavehessük az első helyet, lényegében kész a keretünk, jó csapatunk lesz.” Ezt megerősítette a csapatkapitány Becze is, akinek szintén fájó emlék az előző idény, amelyben három edzőt fogyasztott el a Csíkszereda. Az idei elit vb kapcsán téma volt, vajon Horváth Dominikot „megégette-e” a szakmai stáb azzal, hogy a finnek és svédek elleni, 7–1-es vereséggel záruló meccseken vetette be. Szuper Levente szerint sosincs korán bevetni egy kapuvédőt, de kétségtelen, hogy olyan hokisok nem kerültek be a bő keretbe, akiknek talán ott lett volna a helyük. Kimaradt a csapatból Becze is, aki máig sajnálja, hogy a négy, a magyar nemzeti együttesben bevethető csíkszeredai hokis közül senkire sem számítottak a legutóbbi vb-n. Ez a mellőzés nagy fájdalom a csíkiaknak, de Adorján őszintén hozzátette: „Ha elég jó lettem volna, biztos meghívnak a keretbe.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik