Interliga, 2006-2007 - az összes eredmény, menetrend, tabella: FORDULÓRÓL FORDULÓRA
Az Interliga győztesei
Interliga 2005-06
Interliga 2004-05
Interliga 2003-04
Az Alba Volán-FeVita nyerte az Interliga 2006-2007-es szezonját, miután a döntő harmadik mérkőzésén is legyőzte a Slavija Ljbuljana gárdáját. A 3-2-re megnyert mérkőzésen Palkovics Krisztián ismét két gólt szerzett.

Teljes az öröm

Teljes az öröm
Rögtön a mérkőzés elején ránk ijesztettek a szlovén bírók, rövid időn belül ugyanis három fehérvári játékos kapott kétperces büntetést. Szerencsére a Slavija sorra elszórakozta az emberelőnyöket, vagy mondhatnánk úgy is, hogy a Volán védekezett szenzációsan. Mindenki tudta, hogy ez a találkozó a Ljubljana utolsó esélye. Nem volt tehát meglepő, hogy a szlovén csapat sokkal pontosabban és összeszedettebben játszott, mint tette azt Fehérvárott, a két csapat előző mérkőzésein. Palkovicsék sajnos nem tudták megtartani a korongot, képtelenek voltak veszélyes akciókat vezetni, így az hogy gólnélküli döntetlennel vonulhattak pihenőre a csapatok az első harmad után inkább a fehérváriakra nézve volt hízelgő.
A második harmadban nem sok minden változott az elsőhöz képest. A szlovének még nagyobb sebességi fokozatra kapcsoltak, még többet támadtak, a bírók még jobban „megfújták” a hazai pályát, de a Volán - főleg Budai Krisztián remek hárításainak köszönhetően - tartotta a döntetlent. A másik oldalon a fehérvári csatárok ugyan már eljutottak a szlovén kapuig, de az adódó helyzeteket sorra elpepecselték Ocskayék.
Az NSO ajánlja:
A végén mindent megtett Ljubljana az egyenlítés érdekében - Emersics révén még a szépítő találatot is megszerezte –, de vereséget szenvedett. Az Alba Volán-FeVita 2003 után ismét megnyerte az Interligát.
INTERLIGA
| Slavija Ljbuljana - Alba Volán-FeVita 2-3 (Kontre 43., Emersics 57. ill. Palkovics 41., 50., Stastny 51.) |
| A párharc győztese az Alba Volán, 3-0-s összesítéssel |
Legfrissebb hírek

Vízilabda: megalakult az Interliga, hat magyar csapat indul
Vízilabda
2009.07.04. 02:38

Gyeplabda, Interliga: legyőzte a Rosco az Építőket
Amerikai sportok
2007.10.25. 23:20
Ezek is érdekelhetik