A Volán már a döntőre hangol

SZŰCS MIKLÓSSZŰCS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2005.06.16. 22:24
Címkék
"Azzal, hogy egymás után másodszor is megkaptuk a Kontinentális Kupa rendezési jogát, az idei munkánkat ismerték el" - mondta idősebb Ocskay Gábor, a székesfehérvári jégkorongozók szakosztály-igazgatója azon a sajtótájékoztatón, amelyen többek között azt is bejelentették, hogy az eddigi névadó szponzorral újabb egyéves szerződést kötöttek, így a következő idényben is Alba Volán-FeVita néven szerepel az együttes.
A legtöbb szó természetesen a Kontinentális Kupa január 13. és 15 között esedékes négyes döntőjéről esett, s ennek kapcsán kiderült, hogy - miként azt már az elmúlt években megszokhattuk - az eseményre ismét szépítenek a fehérvári jégcsarnokon, így a házigazda fehérváriak mellett már biztos résztvevőnek számító orosz Lada Togliatti és svájci Zürich Lions együttese - a torna negyedik csapata az ősszel induló háromlépcsős selejtezősorozatból kerül ki - még jobb, még komfortosabb csarnokban küzdhet majd a díszes trófeáért. Ami pedig a Volán játékoskeretét illeti: bár még nem sikerült mindenkivel megállapodni, de a bajnokságot megnyerő gárda minden bizonnyal együtt marad, legfeljebb amiatt van némi bizonytalanság, hogy például Ocskay és Palkovics iránt Csehországból és Szlovákiából is érdeklődnek, így velük csak a tárgyalások és a próbajáték sikerétől függően lehet megállapodni. Az eddigi egyetlen távozó, a szlovák Karol Rusznyák helyére külföldről keresnek centert, a többi légiós - Kövér, Holeczy - marad, sőt a kanadai- magyar Omar Enaffati személyében még bővül is vendégjátékosok köre.

A Kontinentális Kupa csoportbeosztása
1. forduló (szeptember 23-25.)
A-csoport (Bukarest): Steaua Bucuresti (román), KHL Medvescak (horvát), Crvena zvezda (szerb-montenegrói). B-csoport (Isztambul): Rolis Akademisi (török), CH Jaca (spanyol), Hapoel Ganei (izraeli), Szlávia Szófia (bolgár)

2. forduló (október 14-16.)
C-csoport (Tychy): GKS Tychy (lengyel), Energija Elektrenai (litván), HK Riga 2000 (lett), az A-csoport győztese. D-csoport (Mulhouse): Mulhouse Scorpions (francia), Coventry Blaze (brit), Amstel Tigers (holland), Herning Blue Fox (dán). E-csoport (Minszk): HK Junoszty Minszk (fehérorosz), Szokol Kijev (ukrán), Torpedo Uszty-Kamenogorszk (kazah), a B-csoport győztese

3. forduló (november 18-20.)
F-csoport (Jesenice): HK Acroni Jesenice (szlovén), a C-csoport győztese, a D-csoport győztese, az E-csoport győztese
Döntő (Székesfehérvár, január 13-15.)
Alba Volán-FeVita, Lada Togliatti (orosz), ZSC Zürich Lions (svájci), az F-csoport győztese
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik