Ancsin János, az UTE jégkorongozóinak szakvezetője néhány héttel ezelőtt azt ígérte, mindent megtesznek annak érdekében, hogy a márciusban bajnoki bronzérmet szerző együttes játékosait megtartsák, sőt, ha lehetőségük lesz rá, igyekeznek megerősíteni a keretet. Nos, a jelek szerint ezt nagyon komolyan gondolták Újpesten, hiszen igazi nagyágyút sikerült szerződtetniük: Horváth András, a dunaújvárosiak válogatott védője az új idényben a lila-fehéreket erősíti majd.
Horváth András (4) az új idényben már a dunaújvárosi védelemnek is okozhat kellemetlen perceket(Fotó: Danis Barna)
Horváth András (4) az új idényben már a dunaújvárosi védelemnek is okozhat kellemetlen perceket(Fotó: Danis Barna)
"Már egyezségre jutottunk Horváthtal - újságolta Ancsin János. - Egy plusz egyéves szerződést kötöttünk a játékossal, aki egészen biztosan nagy hasznára lesz a csapatunknak. A keretünk egyébként szinte teljesen öszszeállt, az elmúlt idényben nagy-szerűen szereplő együttes tagjait megtartottuk, a légiósok és a magyar játékosok is maradtak, hozzájuk csatlakozik most Horváth András. És ezzel még nincs vége a meglepetéseknek, mert még két-három, ugyancsak válogatott hokissal tárgyalunk, reményeink szerint velük is sikerül mielőbb tető alá hozni a megállapodást."
Azzal, hogy Horváth András Újpestre igazolt, olyasmi történt a magyar hokiban, amire az elmúlt években nem nagyon volt példa: Székesfehérvárott, illetve Dunaújvárosban már hosszabb ideje kialakult egy mag, amely eddig nem nagyon mozdult, különösen nem a főváros felé. Eddig…
- Tisztában vagyok azzal, hogy ezzel megkavartam az állóvizet - mondta a lila-fehérek új szerzeménye. - De talán nem is baj, s bár erről nem tisztem beszélni, lehet, hogy nem egyedül leszek ezzel. Az is igaz ugyanakkor, hogy talán az első ilyen döntést volt a legnehezebb meghozni.
- És mi volt az, ami végül a lila-fehérek mellett szólt? - Nem tudnék egy jelentős, meghatározó okot mondani, inkább sok apróság együtt késztetett a változtatásra. Kezdem azzal, hogy immár tizenegy éve járok nap mint nap Budapestről Dunaújvárosba, s ez nem kevés. Még úgy sem, hogy közben volt másfél esztendő, amikor Újvárosban laktam. Emellett nagyon szimpatikus volt az újpestiek ajánlata, no meg az, ahogyan a jövőt képzelik. Másfelől viszont azt is el kell ismernem, nagyon jól éreztem magam Dunaújvárosban, a szívemhez nőtt a város és a csapat, emiatt rendkívül nehezen megszült döntésről van szó, arról nem beszélve, hogy például Tokajival és Ladányival immár tíz éve játszom egy sorban, tőlük is nehéz volt elszakadnom. De úgy éreztem, váltanom kell, s ha már Budapest, akkor csakis az Újpest jöhetett szóba.
- A társai miként fogadták az elhatározását? - Azokkal, akik számomra a legfontosabbak, hosszan elbeszélgettem, s azt gondolom, megértették az indokaimat. Mindenesetre jó érzés volt úgy elválni tőlük, hogy azt mondták, hiányozni fogok.
- Bizonyára furcsa lesz velük szemben, ellenük játszani… - Mondtam is Ladányinak, sürgősen szerezzen be egy csuklóvédőt, mert különben baj lesz… De félretéve a tréfát: nem hiszem, hogy a barátságunkban bármiféle törést okozna, hogy mostantól az egyik ellenfél csapatában játszom majd. A jégen riválisok leszünk, de amint lejövünk a pályáról, ugyanazok maradunk egymásnak, mint most. Ebben egészen biztos vagyok.
- Abban is biztos, hogy a pályafutása nem sínyli meg a mostani döntését? Egyértelműbben fogalmazva: nem tart attól, hogy a Megyeri útról nehezebb lesz bekerülni a válogatottba, mint Újvárosból? - Nem úgy ismertem meg Pat Cortinát, hogy ez nála bármit is számítana. Ha én ezután is teszem a dolgom, ha mindent megteszek annak érdekében, hogy helyem legyen a válogatottban, akkor meggyőződésem, hogy ezután is megkapom majd a lehetőséget. És ha így lesz, akkor mégiscsak megadatik, hogy ismét egy sorban szerepelhessek Ladányiékkal.