Triplázásra készülnek

IZSÁNYI SZABOLCS, KAMLER JÁNOSIZSÁNYI SZABOLCS, KAMLER JÁNOS
Vágólapra másolva!
2005.04.29. 22:49
Címkék
Miután a bérvita miatt elmaradt az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) 2004-2005-ös idénye, mindenképpen a ma kezdődő ausztriai világbajnokság lesz az év legfontosabb eseménye a sportág nemzetközi porondján. Habár néhány szupersztár - például Lemieux, Sakic, Sundin vagy Forsberg - nem utazott el a "szomszédunkba", a szereposztás így is parádés, a kanadaiak, a csehek, a szlovákok, a svédek, a finnek és az oroszok is bivalyerős kerettel vágnak neki a tornának. Ehhez képest a kanadaiak azt hangoztatják: csalódás lenne számukra, ha nem ők nyernének.
Ismét - folytathatnánk a bevezetőt, elvégre a juharlevelesek 2003-ban, majd 2004-ben is aranyérmet szereztek, és miután az idén a tavalyinál is erősebb csapattal veselkednek neki a világbajnokságnak, végül is meg lehet érteni, hogy számukra csalódás volna az ezüst. Meg aztán olyan szépen hangzik, hogy jelenleg minden az övék: olimpiai bajnokok (a nők is), világbajnokok (a nők is), junior-világbajnokok, plusz még a tavalyi Világkupát is megnyerték. Hogy továbbra is ők legyenek a sportág korlátlan urai, arról többek között olyan klasszisok gondoskodhatnak, mint Brodeur, minden idők egyik legjobb kapusa, no meg a komplett védő-, illetve támadósor, amely tele van gólérzékeny, villámgyors és ötletes játékossal.

A kanadai válogatott sorozatban harmadszor hódíthatja el a képen látható trófeát
A kanadai válogatott sorozatban harmadszor hódíthatja el a képen látható trófeát
A kanadai válogatott sorozatban harmadszor hódíthatja el a képen látható trófeát
Trónkövetelő mindenesetre akad, és igazából nem is lehet megjósolni, melyik válogatott lesz majd a legerősebb. Talán a finn, amelyben nyolc év után először szerepel együtt Koivu, Lehtinen és Peltonen, márpedig ők nagyon meg tudják keverni az ellenfél védősorát, és akkor a többiekről még nem is szóltunk.

No meg a csehek, akik az utóbbi évek talán legtetszetősebb hokiját játsszák. Lang, Hejduk és Elias ugyan nem tartott a csapattal, de Jágr, illetve a három Martin, Havlat, Rucinsky és Straka jelenléte mindenképpen garancia a látványos - és alighanem eredményes - jégkorongra.

És persze az oroszok. Évek óta csalódást keltenek a világbajnokságokon - 2000 óta egyetlen érmet szereztek, ezüstöt 2002-ben, azt is borzasztóan defenzív hokival -, márpedig az ő képességeiket ismerve kizárt, hogy a gyászos teljesítmény tendencia legyen.

Tagadhatatlan, kicsit sok az egoista korongos köztük, szóval, valószínűleg a csapategység kialakítása lesz náluk legnehezebb feladat - hogy ez mennyire nehéz, azt jelzi: tavaly a legendás Viktor Tyihonov sem tudott rendet tenni a fejekben, aminek 10. hely lett az eredménye… S ha már az oroszoknál tartunk, érdemes lesz külön figyelni Alekszandr Ovecskinra, aki az elmúlt évek talán legnagyobb tehetsége, és aki a junioroknál már mindent megnyert, amit lehetett.

Mindent, így a posztonkénti erősséget is egybevetve mindenesetre van egy válogatott, amelyik egy picit mintha kiemelkedne a többi közül: a kanadai.

Tv: a Sport1-en és a Sport2-n, valamint a DSF-en élőben követhetik a mérkőzéseket

Szavazás

Jégkorong vb, Ausztria: ki lesz a bajnok?

---- Csoportkör (április 30.-május 5.)
A-csoport: Ausztria, Fehéroroszország, Oroszország, Szlovákia
A menetrend: szombat - 16.15: Oroszország-Ausztria, 20.15: Szlovákia-Fehéroroszország. Hétfő - 16.15: Szlovákia-Oroszország, 20.15: Fehéroroszország-Ausztria. Szerda - 16.15: Oroszország-Fehéroroszország, 20.15: Ausztria-Szlovákia
B-csoport: Egyesült Államok, Lettország, Kanada, Szlovénia
A menetrend: szombat - 16.15: Lettország-Kanada. Vasárnap - 16.15: Egyesült Államok-Szlovénia. Kedd - 16.15: Kanada-Szlovénia, 20.15: Egyesült Államok-Lettország. Csütörtök - 16.15: Szlovénia-Lettország, 20.15: Kanada-Egyesült Államok
C-csoport: Dánia, Finnország, Svédország, Ukrajna
A menetrend: szombat - 20.15: Finnország-Dánia. Vasárnap - 20.15: Ukrajna-Svédország. Hétfő - 16.15: Finnország-Ukrajna, 20.15: Svédország-Dánia. Szerda - 16.15: Dánia-Ukrajna, 20.15: Svédország-Finnország
D-csoport: Csehország, Kazahsztán, Németország, Svájc
A menetrend: vasárnap - 16.15: Svájc-Csehország, 20.15: Németország-Kazahsztán. Kedd - 16.15: Kazahsztán-Svájc, 20.15: Csehország-Németország. Csütörtök - 16.15: Csehország-Kazahsztán, 20.15: Németország-Svájc

Alsóházi rájátszás (május 6-11.)
A négy csoportutolsó körmérkőzést játszik a bentmaradásért, a két legjobb Norvégia és Olaszország mellett jövőre is a 16-os mezőny tagja lesz.

Középdöntő (május 6-10.)
Minden csoport első három helyezettje magával hozza az egymás elleni eredményeit. Az A-csoport legjobbjai a D-csoport első háromjával (ez a hat csapat alkotja az E-csoportot), a B-csoport továbbjutói a C-csoport "dobogósaival" vívnak meg (F-csoport). Mindkét csoportból az első négy jut a rájátszásba.

Rájátszás (május 12-15.)
Május 12.: negyeddöntő (16.15-16.15 és 20.15-20.15), május 14.: elődöntő (16.15 és 20.15), május 15.: bronzmérkőzés (16.15), döntő (20.15) ---- A név előtt a mez számát, utána a játékos posztját, magasságát/testsúlyát, valamint az életkorát tüntettük fel.
Szlovákia
3CHÁRA Zdenov205/11728
6SUCHY Radoslavv188/9029
7STRBAK Martinv191/9630
10GABORíK Mariáncs186/8323
15STÜMPEL Jozefcs190/10032
16ORSZÁGH Vladimircs180/8827
17VISNOVSKY Lubomirv178/8328
18SATAN Miroslavcs188/8730
19RADIVOJEVIC Brankocs187/9524
20ZEDNíK Richardcs183/9129
21CIGER Zdenocs187/8535
23BARTECKO Luboscs183/9128
24PÁLFFY Zigmundcs179/8632
25LASÁK Jank184/9226
26HANDZUS Michalcs193/9828
27NAGY Ladislavcs180/8526
28MAJESKY Ivanv194/10328
30KUKUMBERG Romancs185/8925
31STANA Rastislavk182/8325
38DEMITRA Pavolcs180/8230
41LINTNER Richardv190/9727
60KRIZAN Karolk178/8325
74CIERNY Ladislavv183/7930
81HOSSA Mariáncs190/9026
101GRANAK Dominikv182/7921
102MESZÁROS Andrejv187/8619
103OBSUT Jaroslavv186/9728
104STEFANKA Jurajcs190/9429
105HOSSA Marcelcs183/8623
106BICEK Jirícs178/8326
107PUCHER Petercs185/9530
108VYDARENY Renev186/9223
Szövetségi kapitány: Frantisek Hossa (50)
Oroszország
2HUSZEV Szergejv188/9229
3KARPOVCEV Alekszandrv189/10235
4PROSKIN Vitalijv189/9928
5VISNOVSZKIJ Vitalijv187/9525
6GYENYISZOV Gyenyiszv183/8523
8OVECSKIN Alekszandrcs187/9319
9SZIMAKOV Alekszejcs166/7826
13DACJUK Pavelcs179/8626
18MALKIN Jevgenyijcs191/8718
20JEREMENKO Alekszandrk179/7225
21HARITONOV Alekszandrcs173/7829
22AFANASZENKOV Dmitrijcs184/8924
23NEPRJAJEV Ivancs188/8523
25KOZLOV Viktorcs195/10430
26SZKUGARJOV Alekszandrcs189/9130
27KOVALJOV Alekszejcs186/10232
29ANTYIPOV Vlagyimircs179/9227
30BRIZGALOV Iljak188/8824
32SZJOMIN Alekszandrcs188/8821
34VISEDKEVICS Szergejv182/9027
37RJAZANCEV Alekszandrv183/9725
39SZOKOLOV Makszimk180/8832
40ZVIJAGYIN Szergejk173/7934
42ZINOVJEV Szergejcs180/8225
45KALINYIN Dmitrijv189/9824
52MARKOV Andrejv189/9326
61AFINOGENOV Makszimcs181/8625
71KOVALCSUK Iljacs188/10322
79JASIN Alekszejcs190/9931
81FJODOROV Fjodorcs193/10323
Szövetségi kapitány: Vlagyimir Krikunov (55)
Ausztria
3VIVEIROS Emanuelv181/8039
4UNTERLUGGAUER Gerhardv177/8828
8KASPITZ Rolandcs178/7623
10MOSSMER Patrickcs175/7922
11RESSMANN Geraldcs190/934
14REICHEL Johannesv18/8222
15LATUSA Manuelcs180/8021
16HORSKY Phillippecs188/8522
17PÖCK Thomasv184/8823
18KOCH Thomascs173/7721
19TROPPER Marccsnincs adat
20WELSER Danielcs180/8122
21TRATTNIG Matthiascs185/9526
22PFEFFER Thomasv188/9224
23BRÜCKLER Berndk187/8723
24LAKOS Philippev192/10024
25SZUCS Markcs178/8128
26VANEK Thomascs185/9521
28KLIMBACHER Svenv179/8223
31DALPIAZ Clausk175/7433
32LAKOS Andrev203/10325
33PENKER Jürgenk184/8623
34PEINTNER Markuscs181/7924
39SCHWITZER Florianv187/9325
44STEWART Mikev189/9432
47ULRICH Martinv188/9135
49HOHENBERGER Martincs185/9428
54DIVIS Raimundcs184/8227
55LUKAS Robertv181/8426
61HARAND Christophcs180/8023
66MACHREICH Patrickk18/7624
67AUER Thomascs180/8422
74KALT Dietercs175/8330
77HALA Jiriv192/10132
91SETZINGER Olivercs183/921
PROHASKA Gertk183/8329
HAGER Gregorcs191/9324
HARAND Patrickcs184/8221
KÖNIG Christophcs192/9426
Szövetségi kapitány: Herbert Pöck (48)
Fehéroroszország
2SABANOV Szergejk179/7831
3HMIL Olegv182/9335
4MAKRICKIJ Alekszandrv186/8433
5RJAGYINSZKIJ Alekszandrv189/9427
7JERKOVICS Szergejv185/9431
8MIHALJOV Andrejcs179/7627
9UGARJOV Alekszejcs178/7920
10ANTONENKO Olegcs185/8434
12SZAVIN Alekszejcs181/7818
13FILIN Cimafejcs185/8320
14SZTRAHOV Aljakszejcs178/7629
15KRUTYIKOV Alekszejcs185/8725
16SZKABELKA Andrejcs186/8834
19MJELESKO Dmitrijcs179/7522
22ZAGYELJONOV Szergejcs178/9029
23KOSZTICIN Andrejcs185/8320
24SZALEJ Ruszlanv188/9330
25BASKO Andrejv189/8322
26MIKULCSIK Olegv188/9040
27ZSURIK Alekszandrv193/9629
28KOLCOV Konsztantyincs185/8324
29CIPLAKOV Vlagyimircs188/8736
30KOPAT Vlagyimircs182/7934
31MJOZIN Andrejk180/7730
32SZVITO Vlagyimirv189/8734
33HORJACSEVSZKIH Sztyepank174/7019
68CSUPRISZ Jaroszlavcs178/7923
70DUGYIK Dmitrijcs185/8427
77JESZAULJOV Jevgenyijcs180/8228
84GRABOVSZKIJ Mihailcs181/7821
Szövetségi kapitány: Glen Hanlon (amerikai, 48) ---- A név előtt a mez számát, utána a játékos posztját, magasságát/testsúlyát, valamint az életkorát tüntettük fel.
Kanada
1LUONGO Robertok191/9426
4PHILLIPS Chrisv191/9827
5HEWARD Jamiev
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik