Két éve az Alba Volán nyert

SEBASTIAN TAMÁSSEBASTIAN TAMÁS
Vágólapra másolva!
2005.01.28. 22:26
Címkék
Interliga-döntő. Az ellenfél a Jesenice. Nem túl jó hír. Ennek alátámasztására néhány elrettentő adat.
A szlovén együttes a sorozat idei kiírásában 23 mérkőzésen lépett jégre, húszszor az alapszakaszban, háromszor az elődöntőben, eddigi mérlege: 23 győzelem, nulla vereség! Igaz, botlottak egy "hatalmasat", a 10. játéknapon Dunaújvárosban 1-1 lett a rendes játékidő, csak hoszszabbításban sikerült Ladányiék ellenállását megtörni. Egyszersmind rombadőlt a makulátlan veretlenségi széria, így az alapszakaszban a lehetséges 60 pontból "csak" 59-et szereztek, a tabellán második a Volán lett 30, harmadik a DAC 29 ponttal, vagyis a két magyar együttes összesen gyűjtött annyi pontot, mint a jeseniceiek. Hm…
Továbbá: a Jesenice érte el az alapszakaszban a csapatok közül a legtöbb gólt, 97-et (ezen a listán 2. a DAC 58-cal), és kapta a legkevesebb gólt, 25-öt (második a Volán 54-gyel…). Az együttes 97-25-ös gólkülönbsége ilymódon nem túl rossz, mint ahogyan a 4.85-ös meccsenkénti lőtt és 1.25-ös kapott gól már matematikailag is győzelemre predesztinálja a csapatot.

Az esélyek a Jesenice mellett szólnak, Csibinek (sötétben) és társai azért meglephetik a szlovénokat
Az esélyek a Jesenice mellett szólnak, Csibinek (sötétben) és társai azért meglephetik a szlovénokat
Az esélyek a Jesenice mellett szólnak, Csibinek (sötétben) és társai azért meglephetik a szlovénokat
S ha még ez mindig nem elég, az alapszakasz legértékesebb játékosának Tomaz Razingart választották, aki úgy vezeti toronymagasan az egyéni statisztikákat (38 pont, 21 gól, 17 assziszt), hogy az idény közben tért csak haza a cseh Pardubice csapatából, a legjobb gólpasszadó Marcel Rodman, a legjobb kapus pedig Robert Krizan, aki a kapuja felé tartó löketek 94.4 százalékának parancsolt megálljt. Naná, hogy mindhárman az Acroni Jesenice játékosai. Az elődöntőben azután három meccsen, 17-4-es összesítéssel átmasíroztak a Slavija Ljubljanán.
Pont ezek az adatok azok, melyekre a Volán játékosainak nem szabad gondolniuk. ---- & ---- -
Legfrissebb hírek

Egy félidő alatt eldőlt: a Kazincbarcika simán legyőzte az MTK-t!

Labdarúgó NB I
3 perce

2031-ig hosszabbított brazil szélsőjével a Manchester City – hivatalos

Angol labdarúgás
5 perce

Kiújult Lamine Yamal sérülése, további hetekre dőlt ki a Barca ásza – hivatalos

Spanyol labdarúgás
11 perce

Szabó Levente öt perccel a beállása után gólt szerzett a 2. Bundesligában

Légiósok
33 perce

Vízilabda ob I: lendületben maradt a Honvéd, a KSI bánta

Vízilabda
42 perce

Erste Liga: győzelemmel távozott a Brassó a DVTK otthonából

Jégkorong
58 perce

Szabó Katalin után Francia Zsuzsanna szobrát is felavatták Székesfehérváron

Egyéb egyéni
1 órája

A jó első negyed után a vártnál nehezebben nyert a Falco a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik