Kísérletezésre jó volt

Nos, az elmélet szépen hangzott, ám hogy ilyen mélységig betartja…
Akárhogy is nézzük, ilyesmire az elmúlt néhány esztendőben senki sem "vetemedett": a torna vasárnapi záró mérkőzésén, az első helyet eldöntő magyar-dán összecsapáson Ocskay Gábor és Palkovics Krisztián nem egymás mellett, nem ugyanabban a sorban játszott.
Még ilyet!
Persze lehet, e döntésben szerepet játszott az is, hogy Palkovics, sérülése miatt, a pénteki és a szombati összecsapást is kénytelen volt kihagyni, ám ettől függetlenül furcsa volt külön látni őket. De nemcsak a Palkovics- Ocskay "ikerpár" szétválasztásával kavarta meg a lapokat Cortina, hiszen az sem volt mindennapos, hogy a második játékrész elején Ladányi és Peterdi között a centerposzton feltűnt Ocskay, ám a csatártriók mellett a védőpárokat is jócskán variálta a kapitány.
Egyszóval kísérletezett.
Ami amúgy rendben is van, mert egy ilyen torna pontosan erre való. S ami külön jó, hogy mindez nem ment a játék rovására: a magyar válogatott abszolút felvette a versenyt az immár 2003 óta a világ elitjében hokizó dánokkal, sőt akadtak időszakok, amikor jobb volt ellenfelénél. Ez nem feltétlenül az első játékrész középső szakaszára igaz, akkor ugyanis a vendégek nyomtak, a mieinknek időnként még az is nehézséget okozott, hogy a saját harmadukból kiüssék a korongot. A dánok győzelmi szándékának előszele már a 4. percben érezhető volt: Thomassen engedett el egy hatalmas löketet, ám Budai - mint oly sokszor - ezúttal is a helyén volt. A játékrész hátralévő része tehát többnyire dán fölénnyel telt el, ám minekután ez nem pontozásos sportág, a vendégek mit sem értek ezzel, ugyanis a magyar védelem stabilan állt a lábán. Sőt a 16. percben Vas Márton, majd nem sokkal később pedig Rajz és Majoross is megtornáztatta a másik oldalon Madsent, jelezvén: a mieinknek eszük ágában sincs ezen a meccsen a vesztes szerepét eljátszani.

A gólnélküliség egészen a 23. percig tartott, ám az akkorra kettős létszámfölénybe kerülő dánok megtörték az átkot: egy lecsorgó korongot Andersen kotort be Budai kapujába. A találat mintha feltüzelte volna Ocskayékat, akik még pörgősebbre, még hajtósabbra vették a figurát, pedig az irammal addig sem volt baj…
Előbb Vas János előtt adódott egy lehetőség, majd éppen ő volt az, aki tökéletesen szolgálta ki testvérét, ám Márton elpuskázta a ziccert. Madsennek egyre több dolga akadt, érezhető volt, hogy előbb-utóbb az ő kapujába is bekerül a pakk. A 36. percben aztán ez is megtörtént: Erdősi tette vissza szépen a korongot a kapu mögül, Borbás jött, Borbás lőtt, és a Madsenről lecsorgó játékszert már csak a gólvonalon túlról tudták kihalászni a védők. Kár, hogy mindezek ellenére nem sikerült egálból nekifutni a befejező játékrésznek, a Sándor kiállítása miatti emberhátrányt Damgaard kegyetlenül kihasználta.
A második szünetre tehát 1-2-re alakult az eredmény, éppen úgy, mint szombaton a norvégok ellen. Akkor pontot mentett a Cortina-csapat.
Akkor…
Ám ez egy másik nap, másik mérkőzés és másik ellenfél volt. Pedig akadt lehetőség, volt emberelőny, volt Tőkési-bomba, Sille-szóló meg Palkovics-helyzet, de ugyanezek a másik oldalon - persze más nevekkel - szintén megvoltak. Aztán az utolsó percre még Budait is mezőnyjátékos váltotta a jégen, ám az egyenlítés helyett Andersen lőtt újabb gólt az üresen tátongó magyar kapuba. Szóval mindent egybevetve reális ez az 1-3, de azzal, hogy a csapat immár stabil A-csoportosnak mondható ellenféllel szemben így játszott, igazán elégedett lehet a kapitány.
Aki ugyebár most még csak - miként arról előre szólt - kísérletezett.
Most már csak abban kell bízni, hogy Cortina tényleg szavatartó ember, mert arról is beszélt, hogy az idény során a válogatott sikerrel vívhatja meg az olimpiai selejtezőt és a diví- zió-1-es világbajnokságot is… ---- M ---- E