Ligue 1: zárt kapus mérkőzéssel büntetik a Nizzát

I. SZ., MTII. SZ., MTI
Vágólapra másolva!
2021.08.26. 09:53
null
Szurkolók rohantak a pályára, a zárt kapus mérkőzés a büntetés (Fotó: AFP)
A vasárnap Nizzában történt szurkolói rendbontás miatt a francia szövetség úgy döntött, a Nice labdarúgócsapata zárt kapuk mögött köteles lejátszani következő hazai bajnoki mérkőzését.

A nizzai együttesnek így szombaton drukkerei támogatása nélkül kell megküzdenie a Girondins Bordeaux együttesével.

A fegyelmi határozatot a csapat Olympique Marseille elleni meccsén történtek vonták maguk után. A találkozó folyamán a helyi nézők időről időre vizes palackokat dobáltak a pályára, majd az indulatok akkor szabadultak el, amikor a második félidő közepén a szöglet beadásához készülő vendégjátékost, Dimitri Payet-t a nézőtérről eltalálták egy műanyag palackkal, a feldühödött futballista pedig visszadobta azt a lelátóra a nézők közé. A szurkolók közül sokan erre a pályára rohantak, s ott aztán összetűzés alakult ki a játékosokkal, valamint a két csapat biztonsági személyzetével. Az esetben három OM-játékos – Luan Peres, Mattéo Guendouzi és Payet – megsérült, míg a hazai klub szerint a Marseille biztonsági emberei részéről a tömegverekedés során Jean-Claire Todibót és Justin Kluivertet is fizikai erőszak ért.

A találkozót 1–0-s hazai vezetésnél a 76. percben félbeszakította a játékvezető, majd 90 perc várakozás után elrendelte a folytatást, de az Olympique Marseille erre nem volt hajlandó. A szabályok szerint így a Nice-nek kellene ítélni a győzelmet 3–0-s eredménnyel, a szövetség illetékesei azonban kedden nem hoztak döntést az ügyben, s jelezték, hogy szeptember 8-án tárgyalnak róla, addig a mérkőzést nem veszik figyelembe a tabellában.

Legfrissebb hírek

Kerékpárbalesetet szenvedett, kórházba került Luis Enrique

Francia labdarúgás
2025.09.06. 10:54

Leépített a PSG, tényleg huszáros lett a hajrá Marseille-ben

Francia labdarúgás
2025.09.03. 19:36

31 évesen visszavonulhat a világbajnok labdarúgó – sajtóhír

Francia labdarúgás
2025.09.03. 11:31

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30

Ligue 1: először nyertek Negóék, hibátlan maradt a Lyon

Francia labdarúgás
2025.08.31. 23:48

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22

Gólszüret a Ligue 1-ban: a PSG hat, a Lille hét gólnál állt meg

Francia labdarúgás
2025.08.30. 23:19

Vezetett a Brest, de a Lens győzött

Francia labdarúgás
2025.08.29. 22:59
Ezek is érdekelhetik