Vb 2022: Tite nem marad a brazil válogatott szövetségi kapitánya

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2022.12.09. 21:20
null
Tite nem marad brazil kapitány (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, Brazília tizenegyesekkel kiesett a horvátokkal szemben a katari futball-vb negyeddöntőjében, a mérkőzés után pedig nyilvánvalóvá vált a már a torna előtt eldőlő tény, hogy Tite nem folytatja a brazil válogatott szövetségi kapitányaként – számolt be a hírről Twitter-oldalán Fabrizio Romano átigazolásokkal foglalkozó olasz újságíró, illetve a brazil szövetség hivatalos honlapja.


Tite 2016-ban vette át a brazil válogatott irányítását, és a haza megmentőjét látták benne, a megelőző években ugyanis mindent megnyert a brazil Corin­thiansszal (országos bajnokság, Libertadores-kupa, klubvilágbajnokság).

Statisztikája szövetségi kapitányként imponáló volt, összesen 81 mérkőzésen vezette a selecaót, és mindössze három vereséget szenvedett tétmérkőzésen (legalábbis a rendes játékidőben). Az első vereségét Belgium ellen könyvelte el a 2018-as világbajnokság negyeddöntőjében (1–2), ezután kötelező volt megnyernie a következő évben a Copa Américát, s mivel ez sikerült neki, maradhatott a posztján.

A második vereség még fájdalmasabb volt: a 2020-as (valójában 2021-ben játszott), hazai rendezésű Copa América fináléjában Argentína ünnepelhetett a Maracanában (0–1), és ekkor tényleg csak a csoda mentette meg Titét a menesztéstől – vagy leginkább az érvelés, hogy nála egyelőre nincs jobb... A harmadik kisiklást pedig a katari vb csoportkörében a Kamerun elleni, már tét nélküli mérkőzésen elszenvedett vereség (0–1) jelentette.

Tite már idén februárban bejelentette, hogy a világbajnokság után mindenképpen távozik a válogatott éléről, és ez így is történt.

Most, a kiesés után nem vagyok képes az értékelésre – mondta a brazil szövetség honlapján Tite. – Fájdalmas vereséget szenvedtünk, de nem hibáztatom magamat. Eljött az én szövetségi kapitányi időszakom vége. Nem azért akartam, hogy nyerjünk, hogy aztán csináljak egy „drámát” és mégis kapitány maradjak; már másfél évvel ezelőtt eldöntöttem, hogy távozom.”

VILÁGBAJNOKSÁG, KATAR
NEGYEDDÖNTŐ

Horvátország–Brazília 1–1 (0–0, 0–0, 0–1) – 11-esekkel 4–2
Al-Rajjan, Egyetemváros Stadion, 43 893 néző. Vezette: Oliver (angol)
HORVÁTORSZÁG:
Livakovic – Juranovic, Lovren, Gvardiol, Borna Sosa (Budimir, 110.) – Modric, Brozovic (Orsic, 114.), Kovacic (Majer, a hosszabbítás szünetében) – Pasalic (Vlasic, 72.), Kramaric (B. Petkovic, 72.), Perisic. Szövetségi kapitány: Zlatko Dalic
BRAZÍLIA:
Alisson – Militao (Alex Sandro, a hosszabbítás szünetében), Thiago Silva, Marquinhos, Danilo – Casemiro, Paquetá (Fred, a hosszabbítás szünetében), Neymar – Raphinha (Antony, 56.), Richarlison (Pedro, 84.), Vinícius Júnior (Rodrygo, 64.). Szövetségi kapitány: Tite
Gólszerző:
B. Petkovic (117.), ill. Neymar (105+1.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik