Kilenc tizenegyes az első körben, ebből hetet értékesítettek is (Fotó: Getty Images)


MEGDŐLHET A TIZENEGYESEK REKORDJA 

A videobírót először a 2018-as oroszországi tornán alkalmazták a világbajnokságok történetében, így nem meglepő, hogy azon a vb-n született meg a megítélt tizenegyesek rekordja is: szám szerint 29 – 64 meccsen. A mérkőzések száma ezúttal sem változott (bár 2026-ban már fog), és egy kör után jó esély van rá, hogy Katarban minden eddiginél több büntetőt látunk majd. Az első körben ugyanis 16 találkozó (tehát a torna negyede) alatt összesen 9 büntetőt ítéltek meg a játékvezetők (ebből 7-t értékesítettek a csapatok, csak Lengyelország és Kanada hibázott).

KIÜTÉSEK, GÓL NÉLKÜLI DÖNTETLENEK 

Az első fordulóban négy (!) gól nélküli döntetlen is született, ami új csúcs, hiszen nyolc gárda még sosem kezdte 0–0-s iksszel a vb-t. A gólátlag azonban így is normális, 2.52-es, ami főleg annak köszönhető, hogy voltak kiugró, sokgólos, kiütéses mérkőzések. Az angolok például 6–2-re győzték le Iránt, míg a spanyolok 7–0-ra verték meg Costa Ricát, de a címvédő Franciaország ausztrálok elleni 4–1-es győzelme is kiemelendő. 

HOVÁ TŰNTEK A 90. PERC UTÁNI GYŐZTES GÓLOK?  

Hangsúlyozzuk, hogy az első körről van szó, hiszen erre a felütésre már meg is jött az ellenpélda: Irán a 98. és a 101. percekben szerzett két góljával múlta felül Walest a második kör nyitányán. Az első fordulóban azonban egyetlen olyan találat sem született a 90. perc után, ami győzelmet, vagy akár csak pontszerzést jelentett volna egy nemzetnek – dacára annak, hogy folyamatosan dőlnek meg a hosszabbítási rekordot, rengeteg meccs tart legalább 100 percig.

Aszano Takuma vezérletével a hajrában fordítottak a japánok Németország ellen, de a győzelmet jelentő góljuk még a 83. percben esett (Fotó: Getty Images)

 

Nem mehetünk el persze amellett, hogy a hollandok a 84. percben szereztek vezetést Szenegál ellen, majd a 99. percben is betaláltak, míg Irán Anglia ellen a 103. percben volt eredményes, ám az csak a szépítésre volt elég. Kései győztes gólra még a japánok voltak képesek Németország ellen, de az is a 83. percben esett, egy közel 100 percig tartó mérkőzésen.

EGY MECCS VOLT CSAK SÁRGA LAPTÓL MENTES

Sárga lapokból nem volt hiány az első fordulóban, a játékvezetők 16 mérkőzésen összesen 56-ot mutattak fel, ami 3.5-ös átlag. Mindössze egy olyan meccset játszottak le a csoportkör első fordulójában, amelyen a játékvezetőnek egyáltalán nem kellett a zsebébe nyúlnia, ez a Németország–Japán (1–2) összecsapás volt. Ami a kiállításokat illeti: egyetlen piros lapot sem osztottak ki a katari torna első körében (majd jött a Wales–Irán második fordulós csoportmeccs...). Kiállításból egyébként a négy évvel ezelőtti vb-n sem volt sok, mindössze négy – lehet, hogy most még annyi sem lesz (?). 


GÓLOK, GÓLPASSZOK

A góllövőlistát egy kör után hat játékos vezeti, ők egyaránt kétszer találtak kapuba: Mehdi Taremi (Irán), Enner Valencia (Ecuador), Olivier Giroud (Franciaország), Richarlison (Brazília), Ferran Torres (Spanyolország) és Bukayo Saka (Anglia). A gólpasszok tekintetében az angol Harry Kane és a portugál Bruno Fernandes áll a legjobban, kettővel.  

A CSOPORTKÖR 1. FORDULÓJÁNAK PROGRAMJA
A csoportkör adatbankja napi bontásban itt!
A-CSOPORT
November 20., 17.00
al-Hor,
al-Bajt Stadion
Katar–Ecuador 0–2
November 21., 17.00
Doha,
al-Tumama Stadion
Szenegál–Hollandia0–2
 
B-CSOPORT
November 21., 14.00
al-Rajján,
Kalifa Nemzetközi Stadion
Anglia–Irán 6–2
November 21., 20.00
al-Rajján,
Ahmad bin Ali Stadion
Egyesült Államok–Wales 1–1
     
C-CSOPORT
November 22., 11.00
Loszaíl,
Lusail Iconic Stadion
Argentína–Szaúd-Arábia 1–2
November 22., 17.00
Doha,
974 Stadion
Mexikó–Lengyelország 0–0
     
D-CSOPORT
November 22., 14.00
al-Rajján,
Education City Stadion
Dánia–Tunézia 0–0
November 22., 20.00
al-Vakra,
al-Dzsanúb Stadion
Franciaország–Ausztrália 4–1
     
E-CSOPORT
November 23., 14.00
al-Rajján,
Kalifa Nemzetközi Stadion
Németország–Japán 1–2
November 23., 17.00
Doha,
al-Tumama Stadion
Spanyolország–Costa Rica 7–0
     
F-CSOPORT
November 23., 11.00
al-Hor,
al-Bajt Stadion
Marokkó–Horvátország   0–0
November 23., 20.00
al-Rajján,
Ahmad bin Ali Stadion
Belgium–Kanada  1–0
     
G-CSOPORT
November 24., 11.00
al-Vakra,
al-Dzsanúb Stadion
Svájc–Kamerun 1–0
November 24., 20.00
Loszaíl,
Lusail Iconic Stadion
Brazília–Szerbia 2–0
     
H-CSOPORT
November 24., 14.00
al-Rajján,
Education City Stadion
Uruguay–Dél-Korea 0–0
November 24., 17.00
Doha,
974 Stadion
Portugália–Ghána 3–2