Ligue 1: a PSG elnöke visszaszólt a klubot kritizáló Messinek

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.09.24. 17:38
null
Lionel Messit sorfallal is ünnepelték a PSG-nél a világbajnoki cím után (Fotó: Getty Images)
Mint arról mi is beszámoltunk, a hétszeres aranylabdás Lionel Messi a napokban hangzatos kijelentést tett az Olga című műsorban, amikor azért kritizálta előző klubját, a Paris Saint-Germaint, mert az nem adott kellő elismerést az argentinnak a világbajnoki cím megszerzése után. Messi kijelentésére most a PSG elnöke, Nasszer Al-Kelaifi reagált.

 

Némileg érthető, hogy Franciaországban nem fogadták kitörő örömmel a katari világbajnokság fináléjában épp a franciák ellen diadalmaskodó argentint.

„Érthető. Győztünk a döntőben és a mi »hibánk«, hogy Franciaország ezúttal nem nyerte meg a világbajnokságot. Én voltam az egyetlen világbajnok, aki nem kapott elismerést a klubcsapatától, de ez rendben van” – fogalmazott Lionel Messi, akinek párizsi visszatérése után a játékosok és a stáb sorfalat is állt, ám ezek szerint úgy érzi, nem kapta meg a neki kijáró elismerést.

Nasszer Al-Kelaifi, a PSG elnöke vissza is szólt a hétszeres aranylabdásnak:

„Mindenki láthatta. Még egy videót is közzétettünk arról, hogy Messit ünnepeljük az edzésen, majd privátban is. Mi egy francia klub vagyunk, természetesen érzékeny dolog lett volna a stadionban ünnepelni őt. Tiszteletben kell tartanunk az országot, amelyet legyőzött, a csapattársait és a szurkolóinkat is” – fogalmazott Al-Kelaifi az RMC Sportnak.



 

Legfrissebb hírek

Messi nem lép pályára a következő vb-selejtezőkön

Minden más foci
2025.03.17. 18:14

Dembélé a francia klasszikuson is gólt rúgott, a PSG legyőzte a Marseille-t

Francia labdarúgás
2025.03.16. 22:49

Ígéretes irányban a fenntarthatóság felé – Football Benchmark-elemzés a PSG-ről és az Interről

Képes Sport
2025.03.15. 11:42

Suárez és Messi góljaival jutott tovább az Inter Miami

Minden más foci
2025.03.14. 10:11

Dupla Tízes: borzalmas szabály vagy felesleges hiszti? Bajnokok Ligája-kibeszélő  

Bajnokok Ligája
2025.03.13. 16:54

Szalah Gerrardot, Yamal Draxlert érte be, Kane közelít Beckhamhez – BL-statisztikák

Bajnokok Ligája
2025.03.12. 11:40

„A Liverpool erős kezdésének kulcsa volt” – így látták Szoboszlai PSG elleni teljesítményét a helyi lapok

Bajnokok Ligája
2025.03.12. 09:57

„Megszelídítették az Anfieldet”; „A PSG egyszerűen túl jó volt” – lapszemle

Bajnokok Ligája
2025.03.12. 08:11
Ezek is érdekelhetik