Lionel Messi remek távoli gólja nagyon kellett Argentínának Mexikó ellen (Fotó: AFP)

 

„Továbbra is ezen az úton kell maradnunk. Mexikó jól futballozott, remek szövetségi kapitánya van, ügyesek a labdával. Az első félidőben úgy játszottunk, ahogy kellett, a másodikban pedig képesek voltunk megnyugodni, végre önmagunkat adtuk, ezért jött össze ez a fontos győzelem” – mondta Lionel Messi.

A parádés gólt szerző játékos beszélt a Szaúd-Arábia elleni vereségről is – elmondta, a csapaton nagy volt a nyomás, s nem játszottak jól.

„Az első meccs nagyon nehéz volt számunkra, de ez normális. Nyomás volt rajtunk, és sok új játékosunk még világbajnoki mérkőzésen nem is lépett pályára. Ezek persze nem kifogások, hiszen nem játszottunk jól. Volt néhány lehetőségünk, s centimétereken múlt, hogy nem lett más az eredmény. Ma viszont új világbajnokság kezdődött számunkra, s jól teljesítettünk” – mondta Messi.

A riporter kicsit viccelődött is Messivel, hiszen sokan azt hangoztatták a lapokban, hogy az argentinok tízese sérüléssel bajlódik. A 35 éves támadó azonban elmondta, semmi baja nincs a lábának.

„Nem értem, miért mondták olyan sokan a médiában, hogy sérült a bokám. Semmi baja nem volt a múlt héten. Egy kicsit megfájdult az első meccs végén, de azóta már rendbe jött, ugyanúgy tudtam edzeni a többiekkel” – nyugtatott meg mindenkit az argentin klasszis.

VILÁGBAJNOKSÁG, KATAR
2. FORDULÓ
C-CSOPORT
ARGENTÍNA–MEXIKÓ 2–0 (0–0)
Katar,
Luszail, Nemzeti Stadion, 88 966 néző. Vezette: Orsato (olasz)
Argentína:
E. Martínez – Montiel (Molina, 63.), Otamendi, Li. Martínez, Acuna – De Paul, Guido Rodríguez (Enzo Fernández, 57.) – Di María (C. Romero, 69.), Messi, Mac Allister (E. Palacios, 66.) – La. Martínez (J. Álvarez, 63.). Vezetőedző: Lionel Scaloni
Mexikó:
Ochoa – Montes, N. Araujo, H. Moreno – K. Álvarez (Jiménez, 66.), Chávez, Guardado (É. Gutiérrez, 42.), H. Herrera, Gallardo – A. Vega (Antuna, 66.), H. Lozano (Alvarado, 72.). Szövetségi kapitány: Gerardo Martino
Gólszerző:
Messi (64.), Enzo Fernández (87.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!