Ballack szerint nem lesz könnyű dolga a vb-n a német válogatottnak (Fotó: AFP)

„Hasonló helyzetben vagyunk, mint tavaly az Európa-bajnokság előtt, a nagy tornák esetében ugyanis mindig jelen vannak az elvárások” – nyilatkozta szerdán a 46 éves korábbi futballista.

Ballack szerint jelenleg – különösképp a legutóbbi két Nemzetek Ligája-mérkőzés eredményének ismeretében – kérdéses, hogy a német válogatott „megfelelő szinten van-e.” Hansi Flick szövetségi kapitány együttese múlt pénteken 1–0-ra kikapott a magyar csapattól Lipcsében, majd hétfőn 3–3-as döntetlent játszott az angolok vendégeként.

„A világbajnoki selejtezők rendben voltak, most az NL-ben viszont láthattuk, hogy melyek azok a területek, ahol van még tennivaló” – fogalmazott a 98-szoros válogatott, 2002-ben világbajnoki ezüstérmes, 2006-ban vb-bronzérmes Ballack.

A korábbi középpályás úgy véli, a katari tornát megelőző hetek "rendkívül fontosak" a megfelelő felkészüléshez, de ez most hiányozni fog, mivel az eseményt télen rendezik az eddig megszokott nyári időpont helyett.

„A játékosoknak tisztában kell lenniük azzal, hogy ezúttal nem lesz idejük a pihenésre, a kikapcsolódásra. A bajnokságokat megszakítják, és szinte azonnal kezdődik is a vb, ezért most nagyon lényeges lesz, hogy a csapatszellem rövid idő alatt kialakuljon” – mondta Ballack, aki a világbajnokságot „kemény tornának”  nevezte, ahol szerinte a futballistáknak „saját határaikon túl” kell teljesíteniük.

A németek a vb-n az E-csoportban Spanyolország, Costa Rica és Japán legjobbjaival találkoznak.

(MTI)