Vb 2022: Addig játszom a válogatottban, amíg szükség van rám – Bale

Vágólapra másolva!
2022.11.30. 00:12
null
Bale megsérült, de folytatja a válogatottban (Fotó: AFP)
Amint arról beszámoltunk, Anglia 3–0-ra legyőzte Walest a B-csoport utolsó fordulójában, s ezzel csoportelsőként jutott a legjobb 16 közé, míg a walesiek búcsúztak a tornától. A találkozó után a két szövetségi kapitány értékelte a látottakat, a walesiek támadója, a vb-n egyetlen góljukat szerző Gareth Bale pedig beszélt jövőjéről a nemzeti csapatban.

Az angolok tisztában voltak vele, hogy csak egy nagyon súlyos vereség esetén eshetnek ki, de ettől függetlenül már a mérkőzés elejétől nagyobb erőfeszítéseket tett a siker érdekében, mint a győzelmi kényszerrel pályára lép Wales, majd a második félidőben három gólt szerezve megnyerte a találkozót.

„Volt szerencsém hasonló létszámú angol közönség előtt játszani, nagy tornákon is, és mindig lenyűgöző amikor az angol szurkolókat ekkora tömegben látod a lelátón és belegondolsz, hogy milyen messzire is kellett utazniuk, hogy neked szurkoljanak. Szóval, ez egy különleges este volt nekik és egy szép este nekünk egy nagy mérkőzéssel, amelyen jól dolgoztuk fel a ránk nehezedő nyomást. Nyugodtak maradtunk és megmutattuk, hogy képesek vagyunk minőségi futballt játszani. Már az első félidőben is uraltuk a mérkőzést, de nem volt elég tiszta helyzetünk a gólszerzéshez. A második félidőre gyorsabb előrejátékot kértem a csapattól, és miután hamar szereztünk két gólt, már éreztem, hogy elszállt a walesiek lelkesedése. Örömteli, hogy végig fegyelmezettek voltunk és lehoztuk sárga lap nélkül a meccset” – értékelte a találkozót az angol szövetségi kapitány, Gareth Southgate, aki kitért a duplázó Marcus Rashford teljesítményére is.

„Nagyszerű munkát végzett az edzéseken, úgyhogy megérdemelte a góljait, rászolgált. Szerezhetett volna mesterhármast is, a lehetősége megvolt rá, a szabadrúgása pedig igazi mestermunka volt” – vélekedett a válogatottbeli első dupláját jegyző támadóról Southgate.

Walesi kollégája Rob Page kiemelte csapata első félidei játékát, ahogy azt is mennyire büszke arra, hogy a válogatott 64 év után vehetett részt ismét egy világbajnokságon.

„Nem könnyű elfogadni a búcsút, mert az első félidőben kiválóan teljesített a csapat, a játékosok labda nélküli mozgása egészen fantasztikus volt. Labdával lehettünk volna egy kicsivel jobbak is mondjuk, de egy rossz szavam nem lehet a játékosokra, akik mindent beleadtak ma. A kiesés miatt csalódottak vagyunk, ugyanakkor az, hogy 64 év után ismét eljutottunk egy vb-re óriási eredmény, amire joggal lehetünk büszkék mindannyian” – fogalmazott Rob Page.

A tornán a walesiek egyetlen gólját szerző Gareth Bale-t a Rob Page a szünetben lecserélte, a 33 éves támadó ugyanis izomsérülést szenvedett az első játékrészben, ezért nem futott már ki a második felvonásra. A lefújás után viszont ő is beszélt a történtekről és érintette saját jövőjét a válogatottban is.

„Folytatom a nemzeti csapatban addig, amíg tudom és amíg szükség van rám” – sietett leszögezni a Los Angeles FC-nél futballozó szélső.

„Nehéz pillanat a mostani, mert mind csalódottak vagyunk, ugyanakkor büszkék is arra, amit elértünk azzal, hogy eljutottunk idáig. Persze szerettünk volna továbbjutni a csoportból, de sajnos nem sikerült az elvárásoknak megfelelnünk. Előre kell tekintenünk. Előttünk állt a márciusban kezdődő Eb-selejtezősorozat, és néhány hónapig most válogatott mérkőzések nélkül leszünk, ami nem túl jó” zárta mondandóját Bale, aki határozott igennel felelt a kérdésre, hogy ott lesz-e a következő válogatott összetartáson a Eb-selejtezők rajtja előtt.

VILÁGBAJNOKSÁG, KATAR
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ
B-CSOPORT
Wales–Anglia 0–3 (0–0)
Al-Rajjan, Ahmad bin Ali Stadion, 44 297 néző.Vezette: Vincic (szlovén)
WALES:
Ward – N. Williams (C. Roberts, 36.), Mepham, Rodon, B. Davies (Morrell, 57.) – Ampadu, Allen (Colwill, 81.) – Bale (Johnson, a szünetben), A. Ramsey, D. James (H. Wilson, 77.) – K. Moore. Szövetségi kapitány:Rob Page
ANGLIA:
Pickford – K. Walker (Alexander-Arnold, 57.), Stones, Maguire, Shaw (Trippier, 65.) – J. Henderson, Rice (Phillips, 57.) – Rashford (Grealish, 75.), Bellingham, Foden – Kane (C. Wilson, 57.).Szövetségi kapitány: Gareth Southgate
Gólszerző: Rashford (50., 68.), Foden (51.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A csoport másik mérkőzésén
Irán–Egyesült Államok 0–1

A B-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Anglia 3 2 1 9–2 +7 7
2. Egyesült Államok 3 1 2 2–1 +1 5
3. Irán 3 1 2 4–7 –3 3
4. Wales 3 1 2 1–6 –5 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik