Carlos Queiroz és Irán talpra állt az Anglia elleni vereség után (Fotó: AFP)

 

„Az egyetlen ok, amiért itt vagyunk a világbajnokságon, hogy a szurkolóinkért futballozhassunk. Értük győztünk – mondta a Wales elleni győzelem után az irániak szövetségi kapitánya, Carlos Queiroz. – Csodálatos oldalukat mutatták meg a játékosaim, ezek vagyunk mi. Összetartozunk, és az első meccs veresége után sem kételkedtem benne, hogy talpra fogunk állni. Az első mérkőzésen a játékosok becsületén is csorba esett, sebet ejtett rajtunk a vereség, de ezzel a győzelemmel elfojtottuk a vérzést.” 

A szakember kifejtette, ez a siker csak az első lépés, mert határozott céljuk a továbbjutás.

Walesi részről Gareth Bale arról beszélt, hogy ezek után nagyon nehéz lesz bejutniuk a nyolcaddöntőbe, de még megvan az esélyük.

„Kizsigereltek bennünket, nincs rá jobb szó – fogalmazott a walesi csapatkapitány. – Az utolsó percekig harcoltunk, nehéz elviselni a vereséget, de fel kell állnunk belőle és meg kell próbálnunk továbbjutni. Nehéz helyzetben vagyunk, egy meccsünk maradt, meg kell keresnünk a pozitívumokat, és megpróbáljuk élvezni, ami maradt nekünk ebből a tornából.”

Rob Page szövetségi kapitány szigorúan értékelt.

„Már a piros lap előtt is gyatra teljesítményt nyújtottunk, nagyon messze voltunk attól a szinttől, amit tudunk. Ha csak egy-két játékossal fordul elő, azt elbírja a csapat, de most többeknek rossz napjuk volt. A felelősség az enyém, mert én vagyok a kapitány. Nem segített a kiállítás, mert akkor már öt támadónk volt a pályán, és nehéz így védekezésre átállni. Az öltözőben most gyászos a hangulat, de Anglia ellen össze kell szedni a csapatot, mert nagy derbi lesz, fel kell készülnünk rá” – mondta a walesi kapitány.

A walesiek az angolok ellen fejezik be a csoportkört jövő kedden.

VILÁGBAJNOKSÁG, KATAR
2. FORDULÓ
B-CSOPORT
WALES–IRÁN
0–2
al-Rajján, Ahmad bin Ali Stadion. 40 875 néző. Vezette: Mario Escobar (guatemalai)
Wales: Hennessey – Mepham, Rodon, B. Davies – Roberts (B. Johnson, 57.), Ramsey (Ward, 87.), Ampadu (Allen, 77.), H. Wilson (D. James,. 58.), N. Williams – Moore, Bale. Szövetségi kapitány: Rob Page
Irán:
H. Hosszeini – Rezajan, Puraligandzsi, M. Hosszeini, Mohammadi – Golizadeh (Dzsahanbahs, 77.), Nurollahi (Csesmi, 77.), Ezatolahi (Karimi, 83.), Hadzsszafi (Torabi, 77.) – Azmun (Anszarifard, 68.), Taremi. Szövetségi kapitány: Carlos Queiroz
Kiállítva: Hennessey (86.)
G.: Csesmi (90+8.), Rezajan (90+11.)

A CSOPORT ÁLLÁSA
  1. Anglia 1 1 6–2 +4  3  
  2. Irán 2 1 1 4–6 –2  3  
  3. Egyesült Államok 1 1 1–1 0 1  
  4. Wales 2 1 1 1–3 –2  1