Ázsia-kupa: Katar őrült meccsen búcsúztatta Iránt, 17 év után ismét arab országok játsszák a döntőt

MIKE BARNABÁSMIKE BARNABÁS
Vágólapra másolva!
2024.02.07. 18:21
Katar ünnepelhet, s szombaton címet védhet Jordánia ellen (Fotó: Getty Images)
Megvédheti címét Katar a labdarúgó Ázsia-kupán, miután az elődöntőben 3–2-re legyőzte az iráni válogatottat.

 

Már a negyedik percben megtörték a jeget az irániak, az AS Romában légióskodó Szardar Azmun a kapunak háttal állva kanalazta a labdát a hálóba (VIDEÓ ITT).

Katar válasza tizenhárom perccel később érkezett, Jasszem Abdulszalam lövése egy védőn gellert kapva kötött ki a kapuban (VIDEÓ ITT). A mérkőzés kiegyenlített maradt ezután is, mindkét félnek voltak lehetőségei, de újabb gólt a házigazdák szereztek: a szünet előtt Akram Afif tekert szép mozdulattal a bal felsőbe (VIDEÓ ITT).

A szünet után a katari Ahmed Fati a kezével védte arcát a labdától – a VAR-vizsgálat után tizenegyest ítélt a játékvezető, Alireza Dzsahanbahs pedig higgadtan értékesítette a büntetőt (VIDEÓ ITT). A folytatásban Irán a győztes gólért rohamozott, és helyzetek sorát hagyta ki, majd, ahogyan ilyenkor lenni szokott, az elpuskázott helyzetek megbosszulták magukat. Hatem jól találta meg a teljesen üresen álló Almoez Alit, aki (mint az a VAR-vizsgálat során kiderült) nem volt lesen, és a jobb alsóba lőtt (VIDEÓ ITT).

A dráma tovább bonyolódott, amikor az iráni Sodzsa Halilzadeh utolsó emberként leütközte a kapu felé iramodó Afifot – a kuvaiti játékvezető VAR-vizsgálat után döntött a védő kiszórása mellett. A tíz emberre fogyatkozó irániakat nem zavarta meg a kiállítás, emberhátrányban is nehéz pillanatokat okoztak a házigazdák védelmének. A játékvezető eredetileg 13 perc hosszabbítást ítélt, de végül 16 percesre nyúlt a ráadás, s Irán még ekkor is egyenlíthetett volna – Azmun lövése kivágódott a kapufáról, míg az utolsó iráni lehetőségnél Barsam szögletre tudta tolni az össze-vissza pattogó labdát.

A maratoni ráadást hozó meccset tehát a házigazda és címvédő Katar nyerte meg, így 17 év után ismét arab döntőt rendeznek: 2007-ben Irak és Szaúd-Arábia meccselt a trófeáért (Irak 1–0-ra nyert), míg a szombati fináléban a meglepetéscsapat Jordánia lesz a katariak ellenfele. 2–3

ÁZSIA-KUPA, KATAR
ELŐDÖNTŐ
Irán–Katar 2–3 (Azmun 4., Dzsahanbahs 51. – 11-esből, ill. Abdulszalam 17., Afif 43., Ali 82.)
Kiállítva: Halilzadeh (90+3., Irán)

 

Legfrissebb hírek

Ronaldo „rossz tapasztalatai” miatt nem akar Iránban pályára lépni az Al-Naszr

Minden más foci
2025.02.28. 14:22

Palasics Kristóf: Elképesztő érzés a világ nyolc legjobb csapata közé tartozni

Kézilabda
2025.01.26. 08:14

Bánhidi Bence: Egy jó csapat rossz játékkal is tud mérkőzést nyerni

Kézilabda
2025.01.25. 21:22

Imre Bence: Nagyon jó lenne Zágrábban a horvátokkal játszani telt házas csarnokban

Kézilabda
2025.01.25. 20:54

Gyenge kezdés után legyőzték férfi kéziseink Katart, irány a zágrábi vb-negyeddöntő!

Kézilabda
2025.01.25. 19:40

Nyertek az északmacedónok a mieink csoportjában a kézi-vb-n

Kézilabda
2025.01.23. 17:12

A korábbi ezüstérmessel is játszik a magyar válogatott a kézilabda-vb-n

Kézilabda
2025.01.18. 22:08

A franciák nyerték a rangadót, négy pontot hoznak a mieink csoportjába a kézi-vb-n

Kézilabda
2025.01.18. 19:28
Ezek is érdekelhetik