Háttéralkuk fogságában – így kapta meg Katar a 2022-es futball-vb rendezését

Miért legyen Katarban a világbajnokság? – gondolhatták át a kérdést még utoljára 2010. december 2-án a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) végrehajtó bizottságának tagjai, mielőtt a 2022-es (és a 2018-as) torna helyszínéről döntöttek aznap, a katari lehetőség mellett Ausztrália, Japán, Dél-Korea és az Egyesült Államok pályázatát is mérlegre téve. Nem volt könnyű a katari vb-rendezés mellett nyomós érvet felhozni, ha csak azt nem, hogy a Joseph Blatter FIFA-elnök által kimondott globális nyitás szellemében, a földrészek, régiók demokratikus körforgásában a futballvilág térképén addig vakfoltnak számító arab országoknak is ideje volt már passzolni a labdát. Szóval a kérdést így is fel lehetett tenni: miért ne legyen Katarban a világbajnokság?

Erre a felvetésre viszont már jóval könnyebb volt feleletet adni. A sivatagi ország ellen szólt, hogy futballhagyományokkal nemigen büszkélkedett, a világbajnoki rendezéshez szükséges infrastruktúra felépítése még szinte teljes egészében hátravolt, a térségben uralkodó klímaviszonyok pedig a hagyományos nyári lebonyolítást rendkívül megnehezítették, negyven fokban mérkőzéseket rendezni abszurd vállalkozásnak tetszett. Ráadásul versenyben állt Katarral szemben az 1994-es torna után már tapasztalt vb-rendezőnek számító Egyesült Államok, és itt bejön a képbe a 2022-essel együtt csomagban „kiosztott” 2018-as vb-rendezés is, a kettős szavazás ugyanis lehetőséget adott egyfajta világpolitikai egyensúlyozásra. Figyelemre méltó Blatter 2017-ben – bukott FIFA-elnökként, eltiltása idején – adott interjúja, amelyben Szöllősi Györgynek, a Nemzeti Sport főszerkesztőjének fejtette ki elméletét a 2010-es vb-szavazást kísérő háttéralkuról és a terv összeomlásának személyes következményeiről.

„– Ki vagy kik, milyen erők álltak a támadása, felfüggesztése mögött?
– Azt mondhatom, hogy az angolok és az amerikaiak nem tudtak emelt fővel veszíteni. Az angolok szerették volna megkapni a kétezertizennyolcas, az amerikaiak a kétezerhuszonkettes világbajnokság rendezési jogát. (...)
– A Financial Timesnak korábban elmondta, az volt a színfalak mögötti megegyezés, hogy a két szuperhatalom, Oroszország és az Egyesült Államok kapja meg az egyazon napon odaítélt kétezertizennyolcas és -huszonkettes vébét.
– Ez jó üzenet lett volna a nagy támogatóknak, a FIFA partnereinek, és erősítette volna a »Kézfogás a békéért« kampányunkat, ha a két nagy geopolitikai szereplőnek adtuk volna a vébét.
– Miért borult a háttéralku?
– A kétezerhuszonkettes vébé ügyében Nicolas Sarkozy francia elnök lépett közbe Michel Platini révén. Ez négy szavazatot megváltoztatott.
– A már történelmi szavazáson tizennégy nyolcra nyert Katar az amerikaiak előtt.
– Igen, ha négy szavazó másként szavaz, akkor tizenkettő tízre az Egyesült Államok nyert volna.”

Michel Platini, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) akkori elnöke később határozottan tagadta, hogy közvetlen politikai nyomásra adta volna szavazatát Katarra és biztatta európai társait az arab pályázat segítésére. Az azonban megerősített tény, hogy a kritikus időszakban volt egy kulcsfontosságú találkozója Sarkozy francia elnökkel, Hamad bin Jasszim bin Jaber al-Tani sejkkel, Katar akkori miniszterelnökével és Tamim bin Hamad al-Tanival, a katari emír fiával (2013 óta már ő tölti be az emír tisztségét). A francia sportvezető utólagos állítása szerint maga is csak az Élysée-palotában tudta meg, hogy honfitársa mellett a két katari előkelőség is részt vesz az egyeztetésen. Hogy ott, kilenc nappal a vb-szavazás előtt mi hangzott el a négytagú ebédtársaság tagjai között, máig homály fedi. Sarkozy utóbb visszautasította a feltételezést, hogy Platini döntését befolyásolni igyekezett volna, a korábbi aranylabdás pedig hangoztatta, már a nevezetes ebéd előtt változtatott korábbi álláspontján, elhatározva, az Egyesült Államok helyett inkább Katart hozza helyzetbe. Valami csodaszert mindenesetre belefőzhetett az Élysée-palota szakácsa a süteménybe, a vendégség után ugyanis varázslatos módon hódítottak teret a katariak a francia futballban: fél évre rá megvásárolta a Qatar Sports Investments az éppen anyagi gondokkal küszködő Paris Saint-Germaint, a beIN katari televíziós szolgáltató pedig megvette a Ligue 1 közvetítési jogait. Ugyanarról a körről beszélünk természetesen, olyannyira, hogy Nasszer al-Kelaifi, a PSG elnöke egy személyben a beIN vezérigazgatója is.

Az Egyesült Államok pályázatát támogató Blatter és a katariak szekerét toló Platini között tehát volt véleménykülönbség, abban azonban évekkel később mindketten egyetértettek, hogy politikai és gazdasági lobbierők ütközése döntött a 2022-es torna sorsáról. Igaz, amikor a svájci FIFA-vezér a Die Zeit német napilapnak felismeréséről némileg meglepődve beszélt, a francia UEFA-főnök a The Guardian napilapban finoman élcelődött társa naivságán: „Ott a hatalmas befolyása, és valóban csak most jött rá arra, hogy ha olimpiák vagy más világversenyek helyszínéről születik döntés, akkor megmozdulnak a politikai és a gazdasági erők? Jobb később, mint soha, ahogy mondani szokás. Egyébként érdekes, hogy azt állítják, az európaiak szavazták meg a katari pályázatot. De mi csak nyolcan voltunk, Katar pedig tizennégy szavazatot kapott! Tizennégyből nyolc egyenlő hat. Hol van hát a hiányzó hat?”

A szavazás névtelen volt, így nehéz rekon­struálni a támogatók körét, mindenesetre az utólagos leleplezések és kiszivárgott információk alapján azzal nem mondunk sokat, ha a 2010-est minden idők legszennyesebb vb-helyszínválasztásának nevezzük. A Sunday Times oknyomozó cikkei alapján a FIFA-vezetők közül az elefántcsontparti Jacques Anouma és a kameruni Issa Hayatou egyaránt 1.5 millió dollárt kapott a Katarra adott szavazatáért. Lord Triesman, az Angol Labdarúgó-szövetség (FA) akkori elnöke pedig a 2018-as helyszínválasztás kapcsán szolgált meglepő részletekkel, állítva, hogy Jack Warner, Trinidad és Tobago képviselője egy négymillió dolláros edzőközpont finanszírozását kérte az angolok támogatásáért cserébe, a paraguayi Nicolás Léoz pedig nem kevesebbet, mint tiszteletbeli angol lovagi címet. És akkor arról még nem is ejtettünk szót, hogy az al-Dzsazíra (a majdani beIN) katari televíziós társaság a szavazás előtt három héttel 400 millió dolláros titkos ajánlatot tett a FIFA-nak a vb televíziós közvetítési jogaira. A katari állam becslések szerint csak a pályázatra 200 millió dollárt fordított, míg a versenytársak közül például Ausztrália 42.7 millió dollárt, az Egyesült Államok pedig annál is kevesebbet.

Hogy az Ázsiai Labdarúgó-szövetség elnöke, a katari vb-rendezés lobbistája, a 2011-ben még a FIFA-elnöki tisztségre is pályázó katari Mohammed bin Hammam saját előmenetele érdekében hány vezető kollégáját fizette le, sokáig szinte lehetetlennek tűnt megállapítani, a hivatalos vizsgálat végül huszonöt személyig jutott. Őt és Warnert a FIFA etikai bizottsága egy életre eltiltotta minden futballal kapcsolatos tevékenységtől, mire a karibi sportvezető visszakézből tüzelt: nyilatkozatban számolt be arról, hogy Jérome Valcke FIFA-főtitkár maga ismerte el neki, a katariak megvették a vb-rendezést. A labdarúgás világától azóta egyébként szintén életfogytiglanra száműzött francia sportvezető az őt ért vádat hallva közleményben pontosított: „Úgy értettem, Katar megfeszítette pénzügyi izmait, hogy támogatásért lobbizzon.”

Csodálatos eszköz a nyelv, ezerféle lehetőséget kínál ugyanannak a jelenségnek a leírására.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. október 15-i lapszámában jelent meg.)