Venezuela: tartoztak a szövetségi kapitánynak, lemondott

I. SZ., MTII. SZ., MTI
Vágólapra másolva!
2021.08.21. 08:34
null
Elfogyott José Peseiro türelme (Fotó: AFP)
A portugál José Peseiro lemondott a venezuelai labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztjáról.

„Tegnap levelet kaptunk José Peseirótól, aki tartozásokra hivatkozva felmondta a szerződését. Este beszéltünk vele, és elmagyaráztuk, hogy nagyon nehéz elfogadnunk a lemondását, mivel néhány nap múlva három mérkőzésünk is lesz. Kért egy kis időt, de ma reggel közölte velünk, hogy ő és szakmai stábja úgy döntött, nem folytatják a munkát” – mondta sajtótájékoztatóján Jorge Giménez, a Venezuelai Labdarúgó-szövetség elnöke.

Giménez pénzügyi adatokat nem közölt a 61 éves Peseiro távozásával kapcsolatban, és arról sem beszélt, hogy ki veszi át a tavaly februárban szerződtetett kapitány helyét.

Venezuela az egyetlen dél-amerikai csapat, amely még soha nem jutott ki a világbajnokságra, és erre most sincs számottevő esélye, mert a tízcsapatos selejtezőcsoportban hat forduló után a 9. helyen áll. A válogatott szeptember 2-án Argentínával, 5-én Peruval, 9-én Paraguayjal találkozik.

Az első négy helyezett kijut a jövő évi katari vb-re, az ötödik pótselejtezőt játszhat.

Legfrissebb hírek

Messi visszaemlékezett pályafutása legszebb hónapjára – képek

Minden más foci
2024.12.18. 15:13

Vb 2026: Vinícius 11-est rontott, Brazília nem nyert Venezuelában; Argentína még rosszabbul járt...

Minden más foci
2024.11.15. 06:07

Copa América: Venezuela hibátlanul ment tovább, Mexikó kiesett

Minden más foci
2024.07.01. 06:37

Copa América: Venezuela Ecuadort, Mexikó Jamaicát győzte le

Minden más foci
2024.06.23. 06:40

Kép: rendkívül kreatív módon alkották újra argentin gyerekek Martínez legendás védését

Minden más foci
2024.03.28. 12:51

Vb 2026: botrány Peruban, a reptéren ragadt a venezuelai válogatott

Minden más foci
2023.11.22. 22:14

Vb 2022: kalapács alatt Messi hat meze, rekordárat remélnek

Foci vb 2022
2023.11.20. 17:55

Ligue 1: a PSG elnöke visszaszólt a klubot kritizáló Messinek

Francia labdarúgás
2023.09.24. 17:38
Ezek is érdekelhetik