Vb 2014: a görögök lemondtak a prémiumról, edzőközpont épül

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.07.01. 10:04
Lemondtak a nekik járó prémiumról a brazíliai vb nyolcaddöntőjében búcsúzó görög labdarúgó-válogatott tagjai.

Görögország vasárnap Costa Ricával szemben esett ki tizenegyesekkel a legjobb tizenhat között, de így is története legjobb vb-szereplésén van túl.

A játékosok még a nyolcaddöntőt megelőzően levélben fordultak Antonisz Szamarasz miniszterelnökhöz azzal a kéréssel, hogy a nekik járó pénzből építsenek egy edzőközpontot, ahol a jövőben készülhet a válogatott.

A sportért felelős miniszterhelyettes, Jannisz Andrianosz kedden megerősítette, támogatják a fejlesztéseket:

„Az állam mindent megtesz, hogy megépüljön az edzőközpont a válogatott számára.” Görögország vasárnap Costa Ricával szemben esett ki tizenegyesekkel a legjobb tizenhat között, de így is története legjobb vb-szereplésén van túl.

A játékosok még a nyolcaddöntőt megelőzően levélben fordultak Antonisz Szamarasz miniszterelnökhöz azzal a kéréssel, hogy a nekik járó pénzből építsenek egy edzőközpontot, ahol a jövőben készülhet a válogatott.

A sportért felelős miniszterhelyettes, Jannisz Andrianosz kedden megerősítette, támogatják a fejlesztéseket:

„Az állam mindent megtesz, hogy megépüljön az edzőközpont a válogatott számára.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik