Vb 2014: Camacho fogadni mer a brazil-spanyol döntőre

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.29. 06:41
A 81-szeres spanyol válogatott, hazai nemzeti csapatát 1998-tól 2002-ig, a dél-korai labdarúgó-világbajnokságon még irányító José Antonio Camacho fogadni merne rá, hogy az idei brazíliai tornán pont ugyanaz lesz a finálé párosítása, mint a tavalyi Konföderációs Kupán. Vagyis a házigazda brazil együttes ellenfele a címvédő spanyol lesz.

„Lefogadom, hogy ugyanaz lesz a döntő a vébén is, mint volt a tavalyi Konföderációs Kupán – csapott fel jósnak Camacho. – A Brazília–Spanyolország finálé lenne az, amit az egész futballvilág vár. Továbbá megadja nekünk a visszavágás lehetőségét.”Camacho. – A Brazília–Spanyolország finálé lenne az, amit az egész futballvilág vár. Továbbá megadja nekünk a visszavágás lehetőségét.”

„A játékosok mindig fáradtan érkeznek a szezon zárása után a válogatotthoz, ezt szövetségi kapitányként magam is tapasztaltam. De rutinos, tapasztalt játékosokról van szó, akik tisztában vannak azzal, hogy mit kell tenni. Ilyenkor a regenerálódás nagyobb szerepet kap, mint a fizikai felkészülés. Ha fáradt vagy, először a koncentrálóképességeden hagy nyomot, márpedig a spanyol stílusra sokkal inkább ez jellemző, mint a fizikum.”

A minden bizonnyal utolsó vb-jére készülő Xavi Hernándezzel kapcsolatban megemlítette, hogy alighanem csak játékosként igaz ez, mert edzőként vélhetően alkalma nyílik világbajnokságon részt venni. Mert elég intelligensnek tartja a Barcelona középpályását, aki a mostani tornán is el tudja fogadni, hogy már nem kilencvenperces játékos. Mint ahogyan Iker Casillasnak sem okoz problémát, hogy a bajnokságban jóformán végig kispados volt.

„Viszont a BL-győzelem és a kupasiker alkalmával ő állt a kapuban, és válogatottbeli teljesítményében nem jelent gondot a kihagyás.”

Camacho szerint – aki játékosként 1982-ben és 1986-ban is vb-résztvevő volt – a belgák szolgáltatják a torna pozitív meglepetését, hiszen játékosai erős bajnokságok neves csapataiban töltenek be jelentős szerepet.

Legfrissebb hírek

A spanyolok aranylabdása a kihagyott tizenegyesről: „Lesokkolt...”

Minden más foci
2025.07.28. 09:44

A női Eb döntőjében a címvédő angolok nyertek a spanyolok ellen – 11-esekkel

Minden más foci
2025.07.27. 20:51

Agyhártyagyulladása után lehet Eb-győztes az aranylabdás Aitana Bonmatí

Minden más foci
2025.07.27. 08:31

Kikaptunk a spanyoloktól, Magyarország ezüstérmes a férfi pólótornán

Vizes vb 2025
2025.07.24. 15:21

Vizes vb: a spanyoloké a bronzérem a női vízilabdatornán

Vizes vb 2025
2025.07.23. 13:08

Elhibázott büntetők, piros lap és spanyol siker a házigazda ellen a női Eb-n

Minden más foci
2025.07.18. 23:12

Női labdarúgó Eb: taktikus futballal verték meg a belgákat az olaszok

Minden más foci
2025.07.03. 20:00

A magyarokat búcsúztató hollandok nyertek a nőknél a 3x3-as kosárlabda-vb-n

Kosárlabda
2025.06.30. 08:56
Ezek is érdekelhetik